hetilap

Fotó: Reuters

Az Európai Unió soros francia elnöksége egyre több váratlan, nehezen
kezelhető kihívással szembesül. Az unióba berobbant pénzügyi válság csak a
jéghegy csúcsa, azonban most ez igényelte a leggyorsabb intézkedéseket. A gondok
akkor kez­dőd­tek, amikor az írek júniusban leszavazták a Lisszaboni Szerződést,
amit időközben huszonnégy tagállam már jóváhagyott, mégis az ír fiaskó az egész
intézményi reform kerékkötője lett. Ezt követte az orosz–grúz fegyverszünet, ami
egyrészről a legnagyobb eredmény, amit a Sarkozy francia elnök vezette EU
elkönyvelhet, másrészről viszont a konfliktust követően az EU és Oroszország
viszonya olyan mélypontra került, ami már-már hidegháborús hangulatot hozott
létre a felek között. Valószínűleg az ír és az orosz kérdésről esett volna a
legtöbb szó az eheti EU csúcstalálkozón, ha az elmúlt napokban nem érte volna el
Európát is az egész globalizált világot megrázó pénzügyi válság. A belga Fortis
és a francia-belga Dexia után a német Hypo Real Estate lett állami
eurómilliárdokkal konszolidálva, ám így sem sikerült a lavinát megállítani. A
helyzet komolyságát jelzi, hogy egy egész ország, nevezetesen Izland is a
pénzügyi káosz áldozata lett. A miniállam kereskedelmi bankjait és központi
bankját egyaránt csőd fenyegeti, ezért külföldi segítségre szorulnak. Az EU
meglepetéssel vette tudomásul, hogy az izlandiak Oroszországhoz fordultak
pénzügyi segítségért. Állítólag mikor az illetékes izlandi minisztert számon
kérték, hogy miért Oroszországtól kért segítséget, azt válaszolta: „ha a régi
barátaink nem segítenek, akkor újakat kell keresnünk”. Izland nem EU tagállam,
és úgy tudni, hogy mindeddig nem is kereste meg az uniót, valószínűleg halászati
ágazatának védelme miatt nem keresi a szervezet kegyeit pénzügyi hiánya
rendezésére, de könnyen lehet, hogy az oroszok majd magasabb számlát nyújtanak
be a konszolidációért, mint amit az EU kért volna. Korábban Izland jelezte, hogy
szeretné bevezetni az eurót, éppen a pénzügyi instabilitás kivédése miatt, de
mivel nem kívánt csatlakozni az EU-hoz, az unió határozottan elzárkózott ettől.
Sarkozy aggasztónak találja, hogy a pénzügyi válság miatt egyes európai
autógyárak (pl. Opel) leálltak a termeléssel, ami már azt sejteti, hogy
gazdasági válsággá duzzad a pénzügyi válság. A francia elnök ezért fontosnak
tartja, hogy az autóipar is valamiképpen állami támogatást és ösztönzést kapjon.

A párizsi találkozón az eurózónát érintő megegyezésre utalva Jose Manuel Barroso
Bizottsági elnök kijelentette: „Meg kell mutatni az európai polgároknak és a
piacoknak, hogy Európa képes összehangoltan fellépni. A bizottság már régóta
sürgette a mélyebb gazdasági együttműködést az euróövezeten belül. A kialakult
válság viszont már elkerülhetetlenné teszi számunka az együttműködést.” Barroso
úgy látja, hogy a válság megfelelő mumus lehet a szorosabb integráció
sürgetésére. Párizsban az eurózóna tagállamainak vezetői nem döntöttek olyan
közös bankmentő csomagról, mint a hétszáz milliárd dolláros amerikai, vagy a
kétszázötven milliárd fontos brit program. Ehelyett, nemzeti kereteken belül,
minden tagállam maga intézkedik pénzügyi mentőakcióról. A bankközi hitelekért
azonban közös garanciát vállal az EU, mivel éppen a bankok közötti
bizalmatlanság és a bankközi hitelek befagyása gerjeszti leginkább a pénzügyi
válságot. A Financial Times szerint a bankok azért nem voltak hajlandóak
egymásnak hitelezni, mert mindenkivel kapcsolatban felmerült a bankcsőd
lehetősége, ráadásul a vállalati és a személyi hiteleket is korlátozták. Ez a
gyakorlat a finanszírozások hiánya miatt óhatatlanul gazdasági válsághoz
vezetett volna, ám a bankközi hitelekre adott uniós garancia új lendületet adhat
a gazdaságnak. Németország, Franciaország már el is kezdte saját bankmentő
akcióit.

Az új kihívásokat ugyanakkor fel is használják az unió reformját sürgető
politikusok, akik szerint a Lisszaboni Szerződés nélkül az európai integráció
nem képes előre lépni. Ezért a grúz válság, de még inkább a pénzügyi krízis
mumusával akarják rábírni az íreket arra, hogy a nyári népszavazáson hozott
„nem” döntést törvényes és demokratikus keretek között felülbírálják. Az unió
vezetői ugyanis nem hiszik el (vagy nem akarják elhinni), hogy az írek valóban a
szerződést szavazták le, és nem egy emocionális, „csakazértis” döntést hoztak. A
keleti bővítés előtt az írek a bővítéshez sem járultak hozzá az első referendum
alkalmával, majd a megismételt népszavazáson is csak éppen hogy átcsúszott a
bővítés terve. Az EU vezetői abban bíznak, hogy ahogy akkor a jobb
kommunikációnak köszönhetően sikerült az írek álláspontján változtatni, úgy ez
most is menni fog. Margot Wallström, az EU Bizottság alelnöke szerint az ír
népszavazás csak kis mértékben szólt a Lisszaboni Szerződésről, mivel szerinte a
szavazók zöme nem ismeri azt. Szerinte az ellenzők kampánya elsősorban adózási
kérdésekről, az ír függetlenségről, valamint az abortusz, a homoszexuális
házasságok és az eutanázia ellen foglalt állást, pedig – noha ezek fontos
kérdések – a szerződés alapvetően nem ezekről szól. Az ír miniszterelnök
jelezte, hogy december előtt a kérdésben nem várható érdemi vita Írországban.
Az, hogy az írek megtörnek-e vagy kitartanak a „nem” mellett, minden bizonnyal
csak jövőre dől el, s ez már önmagában is elodázza az unió intézményi
átalakítását.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek