1996-ban a kongói központi hatalom összeroppant, és regionális háborúba
sodródott, ami 1998-ban ismét kitört, amikorra a kongói vezetés már fél tucat
afrikai országot is bevont a háborúba. A két háború több mint ötmillió áldozatot
követelt, ami a második világháború óta a legmagasabb szám.
Most újra fennáll a veszélye, hogy Kongó háborúba manőverezi magát, amiből
ezúttal sem fognak kimaradni a szomszédos államok. Ez az oka annak, hogy egy
bozótharc jellegű afrikai katonai konfliktus első hírére a helyszínen teremtek
az ENSZ, az USA, Anglia és Franciaország legmagasabb rangú diplomatái. Kongó
Észak-Kivu tartományának Goma nevű fővárosában saját jelenlétükkel kívánják
elejét venni, hogy a lázadó Nkunda tábornok kezére jusson a stratégiai
település. A Gomát körülvevő hegyek feletti ellenőrzést stabilan kezükben tartó
lázadó gerillák ugyanis meghátrálásra kényszerítették a kongói hadsereget, és a
várost is bevették volna, ha nem hirdetnek tizenegy órás tűzszünetet a múlt
héten.
Mindez azután történt, hogy két évvel ezelőtt Kongóban általános választásokat
tartottak, amely az eddigi legdrágább afrikai választás volt, és csakis külső
államok anyagi támogatásával jöhetett létre. A 17 ezer ENSZ-békefenntartó
jelenléte – a világszervezet egy országba delegált legnagyobb katonai
kontingense – sem volt elég a stabilitás fenntartásához. Érthető, miért mondja a
belga Ghent Egyetem professzora, Koen Vassenroot: „az okozott politikai kár
óriási”.
Ennél is húsba vágóbb viszont a menekültek helyzete, akiknek megóvása lenne
elvileg a világszervezet feladata. A békefenntartók azonban nem voltak képesek
megállítani a lázadó csapatok előrenyomulását, így azok elfoglalták a helyi
ENSZ-főhadiszállást, de képtelenek voltak megvédeni a civileket is. A helyieket
nemcsak a lázadóktól kellett volna megvédeniük, hanem a kormányzati kötelékben
harcoló megvadult katonáktól is, akik október utolsó napjaiban a visszavonulásuk
alatt fosztogattak, nőket erőszakoltak meg, és civileket gyilkoltak.
Egy személyes beszámoló szerint Gomában az ENSZ-állomáshelytől kevesebb, mint
három kilométerre lakó családot a távozó kormánykatonák fegyverrel arra
kényszerítettek, hogy pakolják fel értékeiket a katonai teherautóra. Miután ezt
megtették, a tizenhét éves Mercit, a család fiúgyerekét búcsúzásképpen a katonák
hátba lőtték. „Merci azért halt meg, mert egyetlen békefenntartó katona sem volt
a környéken” – írja a The New York Times napilap. „Teljesen magunkra hagytak
minket” – mondta Safi Dayoo hatgyermekes családanya, aki sok százezer társával
együtt egyik napról a másikra menekültté vált.
„Figyelemre méltó, hogy tizennégy évvel a ruandai tömeggyilkosságok után az ENSZ
békefenntartói ugyanúgy nem képesek megvédeni a civilek életét, mint akkor.
Minden védelemnyújtásról szóló nyilatkozat ellenére ez a helyzet, a
közép-afrikaiak számára ezek a nyilatkozatok nem jelentenek többet üres
kliséknél” – nyilatkozta a genocídiumok ellen fellépő amerikai Enough Project
(Elég Projekt) szervezet vezetője, John Prendergast.
Az ENSZ szerint nincs elég katonája a térségben. Gomában például csak 900
békefenntartó van, akiknek egyszerre kellene visszatartani a fővárost körülvevő
lázadó csapatokat, és rendőri feladatokat ellátni az utcákon. „Nyilvánvalóan
kevesen vagyunk. Ennél mi nem tudunk többet tenni” – nyilatkozta Alan Doss, az
ENSZ kongói missziójának vezetője.
A menekültáradat megindulása után a Gomától tíz kilométerre északra fekvő Kabati
átmeneti tábor létszáma ezer főről 50 ezerre nőtt. A menekültek nagy része egy
héten keresztül nem jutott élelemhez, miután otthonuk elhagyására kényszerültek.
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint összességében egymillió ember
kényszerült útnak indulni.
2008. 11. 07. (XII/45)
