Izrael olajimportjának jelentős részét éveken keresztül valóban az iráni sahtól szerezte be, a zsidó állam nem hivatalos teheráni nagykövetsége pedig létszámát tekintve a második legjelentősebb volt a washingtoni nagykövetség után. Törökország volt az első muzulmán ország, amely 1949-ben hivatalosan elismerte Izrael államát. David Ben-Gurion 1958-ban titkos látogatást tett Törökországba, bár hivatalos látogatásra – Ehud Barak személyében – csak 1999-ben került sor először. 1996-ban Törökország az Arab Ligával szembeszegülve katonai együttműködési megállapodást írt alá Izraellel.
2002-ben az iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Recep Tayyip Erdogan vezetésével elsöprő győzelmet aratott a török választásokon. Erdogan az európai uniós tagság reményében akkor hangsúlyozta, hogy Ankara továbbra is jó kapcsolatot kíván fenntartani Izraellel. A kapcsolat valóban megmaradt, ám egyre hűvösebb lett. Egészen odáig, hogy a 2000 és 2005 között folyó palesztin felkelés idején Erdogan megvétózott egy török–izraeli vízügyi projektet és ideiglenesen visszahívta nagykövetét Izraelből.
Miután a Hamasz 2006-ban megnyerte a palesztin választásokat, Törökország szakított nyugati politikájával és fogadta Kaled Masaal Hamasz-vezért. Damaszkusszal is folyamatosan javította kapcsolatát és tiltakozását fejezte ki, amikor az izraeli légierő 2007-ben szíriai nukleáris létesítményeket bombázott, illetve állítólagosan behatolt a török légtérbe is. Tavaly pedig Ankarában fogadták Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt. Mára már szoros politikai és gazdasági együttműködés alakult ki Ankara és Teherán között. Annak ellenére, hogy Törökország szakított korábbi Nyugatbarát politikájával, az Olmert-kormány elfogadta Törökország felajánlását, hogy közvetítő szerepet játsszon a Damaszkusszal folytatott béketárgyalások során.
Amióta pedig az izraeli hadsereg két héttel ezelőtt megkezdte a Hamasz elleni katonai műveleteket, úgy a török kormány, mint a török közvélemény egységesen sorakoztak fel az iszlámisták mögött. Ezrek tiltakoztak az isztambuli izraeli konzulátus előtt szombaton, vasárnap pedig kétszázezres tömeg tüntetett Isztambul egyik főterén. De más török városokban is nagy tömegeket vonzó „Le Izraellel” demonstrációkat tartanak.
Erdogan a maga részéről mindent megtett annak érdekében, hogy megállítsa az izraeli hadsereg offenzíváját, amelyet a Hamasz ellen indított. Közel-keleti „tényfeltáró” körútja során ellátogatott Szaúd-Arábiába, Egyiptomba, Jordániába és Szíriába, ám látványosan elkerülte Izraelt. „Ki is derítette”, hogy Izrael „emberellenes tetteket” hajt végre Gázában, amelyekkel – mint mondja – Izrael a saját vesztébe rohan. Erdogan úgy véli, hogy idővel Allah meg fogja büntetni azokat, akik lábbal tiporják az „ártatlanok” jogait. Szerinte a gázai humanitárius tragédia kizárólag Izrael hibája: „A Hamasz tiszteletben tartotta a tűzszünetet, ennek ellenére Izrael nem oldotta fel az embargót. A kialakult helyzet következtében Gázában az emberek mintha egy nyitott börtönben élnének. Sőt, egész Palesztina olyan, mintha egy nyitott börtön lenne…”
Abdullah Gül török elnök ezt azzal egészítette ki, hogy „amit Izrael tesz, az maga a kegyetlenség”. Erdogan egyáltalán semmi rosszat nem lát abban, amit a Hamasz elkövetett azóta, hogy megszerezte a hatalmat Gázában.
Törökország 2008-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lett, és Ankara feltett szándéka, hogy a Hamasz szócsöve legyen az ENSZ-ben. Felajánlotta ugyanis, hogy továbbítja a BT felé a Hamasz tűzszünetre vonatkozó feltételeit. Erdogan célja továbbá, hogy egy asztalhoz ülteti a Fatahot és a Hamaszt, bár aligha valószínű, hogy létrejöhetne egy olyan megegyezés, aminek eredményeképpen akárcsak egy kicsit is hajlékonyabbá válna a palesztin vezetés, vagy nagyobb hajlandóságot mutatna az Izraellel való békés egymás mellett élés iránt. Törökország szeretne továbbá egy nemzetközi haderő keretében részt venni a gázai ellenőrzésben is.
2009. 01. 09. (XIII/2)
