Megpróbált behatolni a lett parlament épületébe, és összetűzött a rohamrendőrökkel kedd este Rigában a kormány gazdaságpolitikáját bíráló tüntetők egy csoportja. Az ellenzék előre hozott választásokat követel a látványosan megtorpanó gazdasági fejlődés miatt.
A randalírozók, akiknek a számát a beszámolók néhány tucat és kétszáz közé teszik, megpróbáltak bejutni a parlamentbe, és üvegekkel dobálták meg az épületet. Az útjukat álló rohamrendőröket tojással hajigálták meg. A rendőrség könnygáz és gumibotok bevetésével próbálta meg szétkergetni a zavargókat.
Előzőleg egy tízezer főnyi tömeg szintén a parlament feloszlatását és előre hozott választások kiírását követelte a pénzügyi nehézségekkel küzdő országban. A tüntetést ellenzéki pártok és szakszervezetek kezdeményezték.
A tavalyi évig Lettországé volt az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdasága, a pénzügyi világválság miatt azonban a rigai kormány nemzetközi hitelre szorult. Az összesen 7,5 milliárd eurós pénzügyi támogatás feltételéül azt szabták, hogy Riga valósítson meg nagyszabású gazdasági kiigazító programot, amely a költségvetési és egyéb gazdasági egyensúlyhiány fokozatos mérséklését célozza. A lett kormány már kidolgozta és el is fogadta ezt a programot. A 7,5 milliárdból 3,1 milliárd eurót az Európai Unió biztosítana középtávú hitelkeret formájában. A lettek Magyarország után második uniós tagországként jutnak uniós hitelhez a nemzetközi pénzügyi válság miatt előállt fizetési nehézségek áthidalására.
A munkanélküliek száma decemberben 9370-ről több, mint 76 ezerre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy 76 ezer ember versenyez mindössze 3200 meghirdetett munkahelyért. Az új munkalehetőségek száma drasztikusan csökkent, mintegy 82 százalékkal kevesebb, mint a 2008-as év elején.
Pedig a pénzügyi és gazdasági válság kibontakozása előtt Lettország gazdasága úgy tűnt, hogy jó irányba állt be. A Szovjetuniótól való 1991-es függetlenedés óta a Balti-tenger mellett Lettország folyamatosan javítja kapcsolatait a nyugati államokkal. 2004-ben tagja lett mind a NATO-nak, mind az Európai Uniónak, majd 2007-ben az orosz–lett határszerződéssel sikerült lezárni a függetlenedés óta húzódó határvitát is. A 2,3 milliós lakosú Lettországon fontos kereskedelmi útvonalak haladnak keresztül, ezért régóta egyfajta hídként szolgál Nyugat-Európa és Oroszország között. A kormány azonban most valószínűnek látja, hogy a helyzet tovább romolhat.
Közben összecsapott a rendőrökkel a parlament épülete előtt a kormány ellen tüntető tömeg Szófiában is. A diákok, gazdák és környezetvédő aktivisták az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államában fennálló állapotok ellen tiltakoztak.
A megmozdulás résztvevői azt követelték, hogy mondjon le a szocialista kormány, amely képtelen volt megfékezni a megvesztegetést és a bűnözést, nem tudott megbirkózni a gazdasági bajokkal. Tüntetők csoportjai – „maffiát” skandálva – először hógolyókat, majd üvegeket dobáltak a rendőrök felé, akik többeket őrizetbe vettek. Egyeseknél házi készítésű gránátokat találtak.
A szófiai megmozdulás szervezői kijelentették, elegük volt abból, hogy az EU legkorruptabb és legszegényebb államában kell élniük. A nyilatkozatuk szerint a tiltakozás „egyesíti a lakosságot a változásért folytatott küzdelemben, attól a vágytól vezérelve, hogy egy normális európai államban tudjanak élni”. Közvélemény-kutatások szerint a lakosság 70 százaléka szeretné látni a kormány távozását, 75 százalékuk elégedetlen a parlament munkájával.
A nyáron esedékes választások előtt várhatóan sokasodni fognak a megmozdulások, bár a parlamentben tetemes többséggel rendelkező szocialisták megbuktatása nem várható. Az Európai Bizottság tavaly jelentős segélyeket tartott vissza Bulgáriától, mert elégedetlen volt a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorításában elért eredményekkel. A Transparency International tavaly az EU legkorruptabb államának minősítette Bulgáriát.