Bár áprilisban még minden hírforrás úgy tudta, hogy az izraeli kormányfő mégsem utazik Amerikába, a két ország vezetője között végül mégis létre jön a találkozó. A probléma eredetileg abból adódott, hogy Obama nem akart találkozni Netanjahuval. Washington ugyanis bírálta a jelenlegi izraeli vezetést amiatt, hogy az addig nem hajlandó újrakezdeni a tárgyalásokat a palesztinokkal, amíg azok nem ismerik el Izraelt mint zsidó államot. A palesztinok és Izrael között még 2008. december végén szakadtak meg a tárgyalások, a gázai hadművelet megkezdése következtében. A másik problémás kérdés az erősen támogatott kétállamos megoldás.
Az utóbbi időben az Obama-kormány közvetve már többször is kinyilvánította, hogy véget kívánnak vetni annak „a közel-keleti káosznak", ami szerintük a Bush-éra nyolcéves tevékenységét jellemezte, Izraeltől pedig elvárják, hogy mutassa ki az Amerika iránti hűségét a vitatott települések kiürítésével és a kétállamos megoldás elfogadásával. Feltéve, ha továbbra is számítanak Washington támogatására. Ezt George Mitchell, az Egyesült Államok közel-keleti küldöttje nem egyszer hangsúlyozta, úgy tűnik, nem eredménytelenül. Az izraeli források szerint ugyanis Netanjahu a Mitchellel való utolsó találkozót követően már úgy nyilatkozott, hogy kész minden előfeltétel nélkül újra felvenni a kapcsolatot a palesztinokkal.
Ehud Barak izraeli hadügyminiszter május elején azt sürgette, hogy a Netanjahu-vezette jobboldali kabinet még a miniszterelnök amerikai útja előtt találjon olyan megoldást a közel-keleti békefolyamatra, amely nem vezet összeütközéshez Izrael fő szövetségesével, Washingtonnal. Egy neve elhallgatását kérő kormányhivatalnok szerint „olyan regionális békeegyezménnyel kell Washingtonba mennünk, amely magában foglalja a palesztinokkal és Szíriával való tárgyalásokat, és amely ugyanakkor Izrael érdekeit is egyenlő mértékben szolgálja". A héten Washingtonban zajló AIPAC-konferenciára (Amerikai Izraeli Közügyi Bizottság - a legnagyobb amerikai zsidó lobbiszervezet) Netanjahu végül az arabellenes elszólásai miatt túl radikálisnak tartott külügyminisztere, Lieberman helyett Simon Peresz államfőt küldte, mivel úgy gondolják, ő megbízhatóbban tudja a Netanjahu-kormány érdekeit szolgálni. Lieberman pedig európai körútra indult, amelyet Rómában kezdett.