Az 1989. június 2-ai tragédia gyökerei messzire nyúlnak vissza. A kommunisták 1949-es győzelme óta újra és újra jelentkező társadalmi és politikai feszültség többször is szélsőbalos mozgalomba torkollott, amit felülről irányítottak ugyan, de az események minden alkalommal kicsúsztak a vezetők kezéből. A „Nagy Tanító", Mao Ce-tung halála után a pragmatikus Teng Hsziao-ping erős kézzel ragadta magához a hatalmat, és bár óvatosan teret engedett a kapitalista piacgazdaságnak, a kommunista párt egyeduralma mindvégig megkérdőjelezhetetlen maradt. Sőt, miközben az 1980-as évek végén megindult a keleti blokk bomlása, még erősebben szorította a gyeplőt. A felszín alatt azonban forrtak az indulatok. Már csak egy szikra kellett.
1989. április 15-én váratlanul elhunyt a reformszellemiségéről ismert Hu Jao-pang, akit két évvel korábban váltottak le a kommunista párt főtitkári posztjáról, mert „burzsoá liberalizmust tanúsított". A hír hallatán két nappal később egyetemisták vonultak Peking főterére, a négyszáznegyvenezer négyzetméter alapterületű Tiananmen (Mennyei Béke Kapuja) térre, ahol a parlament épülete és Mao mauzóleuma is található. A tüntetők elítélve a párt vezetésében eluralkodó nepotizmust és korrupciót, demokráciát, sajtószabadságot, politikai reformokat követeltek. A diákszervezők által rögtönzött beszédeket hallgatták, miközben hazafias dalokat énekeltek. Az ismétlődő felszólítás ellenére napokig ott maradtak, sőt az eredetileg ötszáz fős tömeg rövidesen százezresre dagadt. Munkások, értelmiségiek és a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak hozzájuk.
A párt legfelső vezetése megoszlott a teendők kérdésében. A keményvonalasok azonnali katonai beavatkozást követeltek, míg a reformpártiak tárgyalni akartak. Olaj volt a tűzre Teng Hsziao-pingnek a Zsenmin Zsipaóban április 26-án megjelentetett vezércikke, amely párt- és szocializmusellenes, gondosan kitervelt összeesküvésnek bélyegezte a mozgalmat. Megpróbálta maga mögé állítani a társadalom „becsületes részét", de ezzel valószínűleg már elkésett. A nyilatkozat felbőszítette a diákokat, akik ülő- és éhségsztrájkba kezdtek, és kihasználták Mihail Gorbacsov pekingi látogatását is, hogy felhívják magukra a világ figyelmét. A tacepaókon megjelent a „hello Gorby" üdvözlet. De ennél messzebb nem merészkedtek. A követelések között nem szerepelt a rendszer szétzúzása, sőt még gesztust is gyakoroltak azzal, hogy segítettek letartóztatni egy „önmagából kivetkőző" tiltakozót, aki tintával borította le Mao elvtárs hatalmas portréját.
2009. 05. 29. (XIII/22)
