Április 1-jén, miután a londoni G20 csúcs „mellékvizén” hetvenperces külön megbeszélést folytatott az új amerikai és az új orosz elnök, Dmitrij Medvegyev ezzel állt fel a tárgyalóasztaltól: „Sokkal több olyan kérdés van, amelyben közelebb kerülhetünk egymáshoz, amelyben együttműködhetünk, mint olyan, ahol különbözik az álláspontunk.”
A George W. Bush utáni időszak első érdemi amerikai–orosz csúcstalálkozóját a felek igyekeztek maximálisan előkészíteni. Május–júniusban, alig négy hét leforgása alatt a két fél hadászati támadófegyverzet-korlátozási szakértői három tárgyalási fordulót is tartottak Genfben, illetve Moszkvában. A megbeszéléseket mindkét részről konstruktívnak minősítették. Amerikai és orosz munkacsoportok a rakétaelhárító rendszerekről folytattak május végén konzultációt az orosz fővárosban.
A hadászati nukleáris támadófegyverek számának csökkentéséről 1991-ben aláírt START-1 szerződés hatálya az idén decemberben lejár. Ez a megállapodás azt mondta ki, hogy a két hatalom hét év alatt 6000 egység alá csökkenti nukleáris arzenálját. A szerződés előírásait a felek maradéktalanul teljesítették. Kívánatos viszont, hogy még az év vége előtt új szerződés jöjjön létre, amely a két ország nukleáris fegyverzetét tovább csökkenti. 2002-ben az úgynevezett Moszkvai Szerződésben a felek elvben megállapodtak egy további szerződés tető alá hozásáról. Annak értelmében a támadó fegyverzet egységeinek száma kölcsönösen 2200-1700 alá süllyedne. Most azonban – mint Nyikolaj Szolovcov vezérezredes, az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka a minap bejelentette – már arról van szó, hogy Oroszország és az USA csupán 1500-1500 robbanófejet tartana meg. A közelinek tűnő megegyezést immár nem csak az motiválja, hogy – akár egymás, akár más atomhatalmak – elrettentéséhez ennyi is tökéletesen elegendő, hanem az anyagi kényszer is. Elmúltak ugyanis azok az idők, amikor a Reagan-kormányzat fokozott fegyverkezési hajszát kényszeríthetett a Szovjetunióra.
A pénzügyi-gazdasági válság következtében felgyorsult az Egyesült Államok eladósodása, és ilyen körülmények között Washington sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy óriási összegeket fordítson új távolsági bombázók és rakéták gyártására, telepítésére, illetve karbantartására. Az amerikai és kivált a – nála természetesen sokkal szegényebb – orosz fél érdekei tehát itt egybevágnak, és inkább csak a technikai, bár így is fölöttébb bonyolult részletek körül lehet vita. (Például az oroszok elsősorban a hordozóeszközök, míg az amerikaiak a nukleáris robbanófejek számának jelentős csökkentését szorgalmazzák.)
Néhány hete Robert Gates amerikai védelmi miniszter azzal az elképzeléssel lepte meg a világot, hogy az iráni rakéták ellen közös, az orosz területeket is védő rendszert hozzanak létre magának Oroszországnak, illetve Azerbajdzsánnak a területén. A Kreml ugyan – legalábbis eleinte és látszólag – nem lelkesedett a gondolatért, de véglegesen nem is utasította el. Most már úgy tűnik, ez része lehetne egy olyan alkunak, hogy a rendszer telepítése fejében az Egyesült Államok lemond az érdekelt kormányokkal már szerződésben rögzített csehországi radarállomás és lengyelországi ellenrakéta-bázis felállításáról. Gates szerint az esetleges orosz hajlandóságba belejátszhat az is, hogy Moszkvában felismerték: az irániak jóval hamarabb készíthetik el atomfegyverüket, semmint azt hírszerzőik és szakértőik korábban prognosztizálták. Márpedig az iráni atomfegyverek és rakétakapacitás úgy kell az oroszoknak, mint púp a hátukra. Ezért az új hadászati fegyverzetkorlátozási megállapodás mellett a közös rakétavédelem terve is része lehet annak az átfogó katonai együttműködési egyezménynek, amelyről a két ország fegyveres erőinek vezérkari főnökei tárgyaltak a múlt hét végén az orosz fővárosban, és amelyet – a hírek szerint – a két elnök a jövő heti csúcson szándékozik aláírni. Ez áttörést hozhat a két ország viszonyában, és Obama első jelentős külpolitikai sikere lehet. Emellett persze lényeges nézetkülönbségek, vitás kérdések továbbra is jócskán maradnak a két nagyhatalom között. Ilyen lehet – a rakétavédő pajzstól függetlenül – akár Irán kezelése is. Az oroszok ugyan visszamondták bizonyos légvédelmi fegyverek szállítását Iránnak, és jelentősen lassítják a busheri atomerőmű építését, viszont nem ítélték el a legutóbbi iráni elnökválasztáson és az utána történteket. De Irán az izraeli–arab konfliktustól és a nemzetközi terrorizmus elleni harctól sem választható el. Az utóbbi mind Washington, mind Moszkva számára prioritás. Igaz, amikor ez kerül szóba, az amerikaiak mindenekelőtt az al-Kaidára, az oroszok viszont Csecsenföldre, az Észak-Kaukázusra gondolnak. De hát végeredményben e mögött is, a mögött is a fanatikus iszlám fundamentalizmus húzódik meg. Nincs nagy különbség a felek afganisztáni érdekei között sem. Az oroszoknak is fontos, hogy a tálibok ne kerülhessenek ismét hatalomra a közép-ázsiai országban, ugyanakkor – bár nem nyíltan – nyilván azért szurkolnak, hogy valamennyire legalább a NATO is égesse meg ott magát.
Ám még ha a katonai együttműködés terén netán áttörést hozna is az Obama–Medvegyev-találkozó, semmiképpen sem várható attól egy új Jalta, vagyis megállapodás a világ új érdekszférákra osztásáról és annak tiszteletben tartásáról. Hiszen a NATO nyomul Ukrajnában, Grúziában, Kirgizisztánban (ahol legutóbb eredményesen túlfizették az oroszokat, ezért maradhat a NATO-légibázis), sőt legújabban azzal is aktívan próbálkozik, hogy kirángassa Fehéroroszországot a moszkvai érdekszférából. Itt a minszki rezsim szalonképességének kilátásba helyezett elismerése, és persze a hitelekkel való csábítás a fő eszköz. Az utóbbiban még a mélyülő válság sem akadályozza az észak-atlanti szövetséget és az EU-t, mint ahogyan az oroszok is kezdenek politikai, üzleti és egyéb eszközökkel, jelentős fegyverszállításokkal visszatérni Latin-Amerikába, mi több – mint Medvegyev négy afrikai országot érintő múlt heti körútja bizonyítja –, a fekete földrészre is. Mindennek ellenére a mostani csúcson esetleg valamiféle laza kompromisszumra juthatnak a tekintetben, hogy mindketten mérséklik ez irányú tevékenységeiket a másik fél térfelén. Végül: Moszkva egy ideje valamiféle új európai biztonsági struktúra megteremtését szorgalmazza, igaz, még sohasem fejtették ki konkrétan, hogy mit értenek ezen. A küszöbön álló csúcstalálkozón esetleg erre is sor kerülhet.
2009. 07. 03. (XIII/27)
