2000. szeptember 16-án Kijevben nyoma veszett Georgij Gongadze újságírónak, az Ukrajinszka Pravda nevű ellenzéki internetes újság szerkesztőjének. Néhány nappal később lefejezett holttestét Kijev közelében találták meg elásva. Mivel Gongadze a korrupt ukrán vezetés éles bírálatáról volt ismert, a demokratikus közvélemény a gyilkosság végrehajtóit, illetve felbujtóikat a hatalom köreiben vélte megtalálni. Minderre fokozatosan fény is derült, de csak részben.
Mikita Melnicsenko őrnagy, a kormányőrség tisztje külföldre menekült és ott bejelentette: hangdokumentummal rendelkezik arról, hogy a kellemetlen újságíró elhallgattatására maga Leonyid Kucsma akkori elnök adott csaknem direkt utasítást. Kucsmának a hatalomból való távozása után Melnicsenko hazatért, otthon is bemutatta az állítólag az államfő dolgozószobájában elrejtett magnetofonnal készült felvételt, de az ügyészség azóta sem hallgatta ki az ügyben az exelnököt. Amikor 2005 elején Viktor Juscsenko lett Ukrajna elnöke, azt ígérte: végére járnak az ügynek. Ez azonban ugyanúgy nem történt meg, ahogyan máig sem derítették ki egyértelműen (amire Juscsenko annak idején ugyancsak ígéretet tett), hogy ki mérgezte meg őt, Juscsenkót 2004-ben, a választási kampány idején.
Mindamellett Gongadze gyilkosainak felderítése nem maradt teljesen eredménytelen. 2003-ban a nyomozás eljutott odáig, hogy a gaztettet két rendőrezredes és egy őrnagy hajtotta végre. Mindhárman a külső figyelésekért felelős Alekszej Pukacs rendőr altábornagy beosztottjai voltak. 2003 októberében az ukrán legfőbb ügyészség letartóztatta Pukacsot, és megvádolta azzal, hogy megsemmisítette a Gongadze 2000 május–július közötti megfigyeléséről szóló dokumentumokat. Pukacs egyébként olyan jól „feküdt” elöljáróinál, hogy alig két hónappal letartóztatása előtt még háromszobás lakást utaltak ki neki Kijevben. A tábornok mindenesetre megfellebbezte fogva tartását, aminek a Fővárosi Bíróság helyt is adott, és lakhelyelhagyási tilalomra változtatta az ítéletet. Pukacs ezután eltűnt. 2005-ben távollétében vádiratot bocsátottak ki ellene, amelyben már azzal vádolták, hogy a három, közben lebukott főtisztet ő irányította Gongadze meggyilkolásakor. A körözött szökevénynek azonban, akit 2004-ben állítólag Izraelben és az Egyesült Államokban láttak, csak a napokban bukkantak nyomára egy Zsitomir környéki kis ukrán faluban, ahol földművelőként tengette életét. Bűntársait, akik állítólag mit sem tudtak az állítólagos felbujtókról, illetve arról, hogy a gyilkosság után hova lett az áldozat feje, tavaly 12, illetve 13 évi börtönre ítélték.
Hogy az ukrán nemzetbiztonsági hivatal és a legfőbb ügyészség emberei a minap hogyan, minek az alapján találták meg Pukacsot, arról semmi sem szivárgott ki. Csupán annyi került napvilágra, de állítólag az is csak törvénytelen módon, szándékos indiszkrécióból, hogy az extábornok elismerte: saját két kezével fojtotta meg Gongadzét, továbbá, hogy a nyomozati szakaszban lemond ügyvédje részvételéről.
Az első számú gyilkos most bevallotta, hol ásta el áldozata fejét, s annak maradványait meg is találták egy azóta épült út aszfaltja alatt. Továbbra sem világos azonban a legfontosabb, tudniillik, hogy kik bérelték fel vagy utasították az ellenzéki újságíró elhallgattatására. A másik nagy kérdés, amit az ukrán és a nemzetközi sajtó ugyancsak találgat: véletlen-e, hogy a hat esztendeje bujkáló Pukacsot éppen most fogták el, (méghozzá állítólag amerikai titkosügynökök segítségével). Ukrajnában nem egészen fél évvel a 2010 januárjában esedékes elnökválasztás előtt különösen kiélezett a gazdasági és a politikai helyzet. Az idei első negyedévben tavalyhoz képest több mint 20 százalékkal esett vissza a GDP. A téli gázellátás nincs biztosítva, nem utolsósorban a kormányzat élesen oroszellenes politikája miatt. Ugyanakkor kiderült: Juscsenkóék az utóbbival (vagy éppen az utóbbi miatt?) sem tudták elérni, hogy a NATO az országot belátható időn belül tagjai közé emelje. Pukacs letartóztatása és várható vallomása ugyanakkor sokféleképpen befolyásolhatja a jövő évi elnökválasztást. Jól jöhet például a hajdani népszerűségét mára teljesen elveszített, de az államfői székért ismét indulni kívánó Viktor Juscsenkónak, de esetleg éppen potenciális ellenfelei valamelyikét – Viktor Janukovicsot, Julija Tyimosenkót, netán Arszenyij Jacenyukot – segíti, vagy ellenkezőleg: kompromittálja.
2009. 07. 31. (XIII/31)
