hetilap

Aki ismeri Gogol Revizorját, az tudja, hogy a korrupció nem új keletű jelenség Oroszországban. De olyan mértékben még való­színűleg sohasem burjánzott, mint a mostani, félig állam-, félig magán-, de mindenképpen vadkapitalista rendszerben. Méghozzá egyre inkább. A helyi rendőrség közlésére hivatkozva például nemrégiben arról számolt be a Nyezaviszimaja Gazeta, hogy Rosztov megyében tavaly az előző évhez képest két és félszeresére nőtt a korrupciós ügyek száma. (Ami persze azt is jelentheti, hogy nem a korrupció nőtt abszolút értelemben, hanem csak a felderített esetek aránya – s ha így van, az pozitív fejlemény.) Itt többek között egy területi miniszterhelyettes és egy járásfőnök ellen indult bűnvádi eljárás azért, mert kenőpénzt fogadtak el közbeszerzési ügyben.
Ezek azonban – mint oroszul mondják – csak apró halacskák. Már a nagyobb cápák közé sorolható viszont a Szövetségi Bevándorlási Hivatal osztályvezető-helyettese, aki a Szpartak labdarúgóklub olasz edzőitől követelt csúszópénzt a munkavállalási engedély kiadása fejében. (Nagyon ostoba ember lehet, ha megkockáztatta ezt, hiszen az amúgy is a közfigyelem középpontjában álló trénereknek magától értetődően járt ez az engedély.) Még nagyobb cápának bizonyult a Legfőbb Ügyészség egyik moszkvai körzeti vezető ügyésze, aki azért bukott le, mert 50 ezer dollárt követelt a vádhatósági eljárás megszüntetéséért egy mamut­cégtől. A rekord azonban alighanem Dmitrij Dovgijé, aki 750 ezer eurót fogadott el attól a Ruszlan Va­li­tovtól, akit egymillió tonna kőolaj ellopásával gyanúsítanak. Értelemszerűen azért kapta a pénzt, hogy szüntessék meg az eljárást a vállalkozóval szemben. Dovgijnak módjában állhatott ez, ugyanis tavaly augusztusig az Oroszországi Föderáció Ügyészségi Nyomozóbizottsága Nyomozó Főcsoport­jának volt a vezetője. Noha még az utolsó szó jogán is tagadta az ellene felhozott vádat, a bizonyítékok alapján az esküdtszék bűnösnek találta, és a bíróság tíz évi, szigorított rendben működő büntetőtelepen (a mi fogalmaink szerint: fegyházban) letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Hasonló ítéletre számíthat cinkosa, Andrej Szagura is, aki lebukásáig az Oroszországi Föderáció Katonai Fő­ügyész­sége Nyomozó Csoportfőnökségének volt a főnöke.
Az orosz fegyveres erőknél egyébként is rendkívül elterjedt a korrupció. Mint Szergej Frigyinszkij katonai főügyész a televízióban elhangzott beszámolójában közölte: „A tisztek bűnözése minden ésszerű határt átlépett.” A hadsereg és a flotta tisztjei és tábornokai az idei év első felében több mint kétezer bűncselekményt követtek el, és ezek egyharmada korrupciós jellegű. Például megfelelő kenőpénz bezsebelése után a hadkiegészítő parancsnokságokon orvosi szempontból alkalmatlannak nyilvánítottak egészséges fiatalokat, vagy ami még rosszabb: a légi deszantegységek logisztikai tisztjei külső szállítóktól (nyilván nem önzetlenül) használhatatlan ejtőernyőket szereztek be.
Ami mindebből nyilvánosságra kerül (s lehetséges, hogy az csak a jéghegy csúcsa), azon az orosz lakosság nemigen csodálkozik.
A VCIOM közvélemény-kutató központ felmérése szerint az állampolgárok 58 százaléka véli úgy, hogy „lehetetlen teljességgel leküzdeni a korrupciót”. Arra a kérdésre, hogy tenne-e feljelentést, ha ilyen eset jutna a tudomására, a megkérdezettek 15 százaléka nem adott egyértelmű választ, 29 százalékuk azt mondta, hogy „semmi esetre sem”, és csak 22 százalékuk fordulna a rendőrséghez vagy az ügyészséghez; jellemző, hogy 11 százalékuk igyekezne „személy szerint az államelnök” („jó cár” effektus) tudomására hozni a történteket.
Alighanem a közbeszerzések területén a legsúlyosabb a korrupció, míg a legelterjedtebb – Vjacseszlav Lebegyev főbíró szerint – a rendőrök, az orvosok és a tanárok körében. A Vedomosztyi című újság közlése szerint a közbeszerzéseknél minden tizenkettedik rubel a hivatalnokok zsebében köt ki. Számszerűsítve ez úgy fest, hogy – a Nemzeti Antikorrupciós Bizottság becslése szerint – a „korrupció volumene” ma Oroszországban évi 300 milliárd (!) amerikai dollár. Ami az elterjedtséget illeti, arról kevéssé állnak rendelkezésre adatok. A rendőröknél az igen gyakori, de egyenként viszonylag csekély értékű kenőpénz jelentős részben a szabálysértő járművezetőktől származik (és nemritkán azoktól a sofőröktől, akik ugyan nem szegték meg a KRESZ-t, de a zsaru rájuk fogta). Az orvosoknál nyilván az indokolatlan táppénzért, leszázalékolásért adott csúszópénz a fő tényező, de az is lehetséges, hogy hivatalosan az elfogadott hálapénz is korrupciónak minősül. A tanároknak a szülők bizonyára jobb osztályzatért, a bukás elkerüléséért, jogosulatlan egyetemi felvételért – orosz szóhasználattal – „adnak a mancsukba”.
A korrupció elleni harc irányítására immár az államelnök mellett működő bizottságot állítottak fel Oroszországban, amelynek élén Szergej Sztyepasin, az Állami Számvevőszék vezetője áll. Véleménye szerint a legelső feladat a monitoring és az auditálás központosítása a közbeszerzéseknél; a szerződések értékelésénél külső szak­értők bevonására van szükség. A rend­őr­ségnél bevezetik az évente kötelező vagyonbevallást (ingatlanok, járművek, bankbetétek), amely a közeli hozzátartozókra is kiterjed.
A köztisztviselőknél ez a rendszer már érvényben van, és 2010-től ugyanez lesz kötelező az állami tulajdonban lévő vállalatok, holdingok vezetői számára is. Mindennek persze van némi látható hozadéka. Rasid Nurgalijev belügyminiszter például büszkén jelentette, hogy az idei év első felében az orosz hatóságok 30 százalékkal több korrupciós esetre derítettek fényt, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. Összesen 14 ezer, az állami és a helyi közigazgatást károsító korrupciós esetről rántották le a leplet. A lebukott megvesztegetők száma az idei első negyedévben két és félszer volt több, mint 2008 első három hónapjában. Tavaly összesen 40  500 korrupciós ügyet lepleztek le, és ebből 9800 került bíróság elé.
Ezek természetesen biztató számok, és félreérthetetlenül azt mutatják, hogy Oroszországban valóban igyekeznek leszámolni a korrupcióval. Ám ez csak részben mond ellent Gorbacsov ama állításának, hogy tényleges harc nem folyik ellene. A korrupció olyan, mint a mesebeli hétfejű sárkány. Ha levágják egy fejét, egy másik – s félő, hogy Oroszországban mindjárt több másik – nő helyette.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek