A helyi választásokon az Egységes Oroszország „túlnyerte magát”. A kormánypárt minden korábbinál jobb, az ellenzék pedig minden korábbinál gyengébb eredményt ért el. Jellemző módon Moszkvában a városi duma 35 képviselői helyéből 32 jutott az Egységes Oroszországnak, mindössze 3 a kommunistáknak, a parlament alsóházában jelen lévő „őfelsége ellenzéke” pártoknak – az Igazságos Oroszországnak és a Zsirinovszkij-féle Liberális Demokrata Pártnak – pedig egy sem. Nem is szólva a nyugati értelemben is liberálisnak nevezhető erőkről…
A médiában – elsősorban a független internetes portálokon – egymás után jelentek meg közlemények arról, hogy a választási kampányban az ellenzék jelöltjeit alig engedték szóhoz jutni a helyi televíziókban, hogy egyes körzetekben gyanúsan sokan szavaztak, hogy a szavazatok összeszámlálásából kizárták az ellenzék képviselőit stb. Különösen sok ilyen panasz érkezett Tulából, Brjanszkból, Asztrahanyból, a Marij El Köztársaságból (Mariföldről) és a dagesztáni Derbentből.
Ezt követően a parlament alsóházában kitört a vihar. Az állami duma ülésén Vlagyimir Zsirinovszkij, az úgynevezett Liberális Demokrata Párt vezére a tőle megszokott handabandázással a hatalom fejére olvasta legújabb bűneit. Rövid úton lefasisztázta a kormánypártot, követelte, hogy a történtek miatt mondjon le Borisz Grizlov, az állami duma elnöke, Vlagyimir Csurov, a Központi Választási Bizottság elnöke, váltsák le a tulai és a brjanszki kormányzót. Legfőképpen pedig Dmitrij Medvegyev elnök fogadja a parlamenti ellenzék képviselőit, hogy előadhassák panaszaikat a választásokkal kapcsolatban. „Az Egységes Oroszország csalárd módon szerezte meg a választók szavazatait, és csalókkal mi nem ülünk egy teremben” – mennydörögte Zsirinovszkij, és pártja képviselői élén kivonult az ülésteremből. Ezt a demonstratív lépést a jelek szerint nem egyeztette előre a másik két ellenzéki párttal. Szemmel láthatóan őket is meglepte a liberális demokraták kivonulása, de aztán csatlakoztak hozzájuk, és sajtóértekezletükön szintén követelték, hogy az elnök fogadja őket.
A parlamenti kivonulás láttán a hatalom nem kapott a szívéhez. Igaz ugyan, hogy az állami duma ezen a héten különösen fontos ügyet tárgyal – a jövő évi költségvetést –, de ennek, akárcsak bármilyen más törvényjavaslatnak az elfogadásához nincs szükség az ellenzékre, egyébként az alsóházban az Egységes Oroszországnak több mint kétharmados többsége van. Mindamellett Borisz Grizlov, a duma elnöke szabotázst emlegetett, és kijelentette: a bojkott csak „az Oroszországot destabilizálni akaró külföldi erőknek” kedvez.
Garri Minh, az államelnöknek a törvényhozás mellé rendelt teljhatalmú képviselője „gyerekesnek” nevezte az akciót, és arra emlékeztette az ellenzéket, hogy a hónap végére amúgy is tervbe van véve az államfő szokásos találkozója az ellenzéki pártok vezetőivel. Az orosz kommentátorok többsége mindjárt úgy nyilatkozott, hogy a parlament bojkottjával az ellenzék inkább csak fel akarja hívni a figyelmet magára. Több politológus szerint közönséges PR-akcióról van szó. Nyikolaj Szvanidze tévészemélyiség, aki a sztálinista múltat leleplező műsoraival vált ismertté, kijelentette, hogy ha választási csalások történtek, akkor nem az államfőhöz, hanem az ügyészséghez kell fordulni.
A Központi Választási Bizottság elnöke elmondta a televízióban, hogy miközben a hoppon maradt pártok sorozatos szabálytalanságokról, csalásról beszélnek, hozzájuk a 7000 helyhatósági választással kapcsolatban meglepően kevés, mindössze néhány száz hivatalos panasz érkezett. Egy Andrej Kljukin nevű kormánypárti képviselő ugyan nyilvánosan elismerte, hogy a moszkvai városi dumaválasztáson történtek csalások, de aztán azt állította: részeg volt, amikor ezt nyilatkozta. A parlamenten kívüli liberális Jabloko párt vezére ugyanakkor helyeslően nyilatkozott a duma bojkottjáról.
A The Washington Post úgy vélte, hogy az ellenzéki kivonulás, amelyre éppen Hillary Clinton külügyminiszter moszkvai látogatása idején került sor, „komoly figyelmeztetés a Kremlnek”. Asztrahanyban a helyi választás feltűnően szabálytalan menete és eredményének durva meghamisítása ellen tiltakozók sátrakat állítottak a Volga partján, és két napra odaköltöztek, hogy – a 2004. évi ukrajnai „narancsos forradalom” résztvevőinek módszerét utánozva – így demonstráljanak.
A bojkott hívei ugyanakkor továbbra is arra hivatkoztak, hogy az exit-pollok tanúsága szerint Moszkvában az Egységes Oroszországra a választópolgároknak nem egészen a fele szavazott, márpedig ekkorát a közvélemény-kutatók nem tévedhettek. Egy Szergej Spilkin nevű matematikus sajátos módszerével viszonylag pontosan ki is számították, hogy Moszkvában valójában csak 46 százalék szavazott az Egységes Oroszországra.
Mindez azonban nem rendítette meg sem a Kremlt, sem a parlamenti ellenzéket. Az Egységes Oroszországhoz legközelebb álló Igazságos Oroszország képviselői már harmadnap visszasompolyogtak az állami dumába, aztán amikor kiderült, hogy Medvegyev elnök az eredetileg tervezettnél néhány nappal előbb, már e hét végén hajlandó fogadni az ellenzék vezetőit (győzelem!), Zsirinovszkijék is beadták a derekukat, és visszatértek az ülésterembe. A szavazatok újraszámlálását, a kormányzók leváltását már senki sem emlegeti. A kommunisták úgy döntöttek: ők is visszatérnek a Dumába, hogy a költségvetés ellen szavazhassanak.
Így ért véget az a nagy lármával járó, bár eleinte harsány, de végső soron ártalmatlan parlamenti demonstráció, amelyre leginkább Alekszandr Herzennek, a 19. századi orosz emigráns publicistának szállóigévé vált szavai illenek: „tiltakozás térden állva”. Ámbár van olyan spekuláció is, hogy mégsem csupán egy pohár vízben támadt viharról van szó, mert Zsirinovszkijt Medvegyev elnök emberei biztatták fel az akcióra, ezzel akartak, úgymond, valamilyen módon Putyin kormányfőnek keresztbe tenni. Ennek alátámasztására azonban nem tudnak meggyőző tényeket felhozni.
2009. 10. 22. (XIII/43)
