Lapzártánkkor formailag még nem zárult le az ukrán elnökválasztás. Julija Timosenko miniszterelnök, a BJUT Párt vezére ugyanis nem hajlandó beletörődni a második fordulóban elszenvedett vereségébe. Tömeges csalást emleget, és ezen a címen a Legfelsőbb Bírósághoz kíván fordulni jogorvoslatért, ám aligha jut ezzel valamire. A külföldi megfigyelők egyöntetűen úgy vélik, hogy a kisebb szabálytalanságok ellenére a választás és a szavazatok összeszámlálása végeredményben törvényes körülmények között ment végbe. A nemzetközi megfigyelők munkáját koordináló Joao Soares, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke „a demokratikus választások mély benyomást keltő példájának” nevezte az ukrán elnökválasztást, amelynek győztese „egész Ukrajna”. Timosenko ezek után azt sem tehette meg, amivel korábban fenyegetőzött, hogy tudniillik az utcákra szólítja híveit és egy újabb „narancsos” forradalommal kényszerít ki egy harmadik szavazási fordulót, ahogyan tette akkor szövetségesével, Viktor Juscsenkóval együtt 2004-ben. Csakhogy akkor Janukovicsék valóban meghamisították a választás eredményét, amire viszont most nemigen lehet hivatkozni.
A 2010. évi elnökválasztás az öt esztendeje az elnöki székbe került Juscsenko teljes bukását hozta. Az ország siralmas gazdasági helyzete, erőszakos ukránosító politikája (miközben a lakosság csaknem felének orosz az anyanyelve), ígéreteinek sorozatos be nem tartása vezetett oda, hogy a hajdani „narancsosok” első számú vezé-rére most az országnak csak minden huszadik polgára szavazott. Timosenko vereségének egyik oka is az, hogy a második fordulóban a nacionalista kártyát kijátszva korábbi szövetségese, később ellenfele, Juscsenko ügye folytatójaként lépett fel, amivel sok, addig vele rokonszenvező választó jóakaratát is eljátszotta, főként az ország középső és déli vidékein.
Jóformán minden megfigyelő egyetért abban, hogy Janukovics és Timosenko, a Régiók Pártja és a BJUT küzdelme nem ideológiák, de jórészt még csak nem is különböző bel- és külpolitikai vonalak („Moszkva-barát”, „Nyugat-barát”), hanem a jelszavak mögött meghúzódó klánok, hatalomra éhes gazdasági érdekcsoportok összecsapása volt. Erre utalt a két választási forduló között Rudolf Hermann, a Neue Zürcher Zeitung munkatársa is, amikor azt fejtegette, hogy „nem igazán fontos, hogy ki lesz Ukrajna elnöke”, a „színtelen apparatcsik” Janukovics, vagy pedig Timosenko, „aki annyira szeret a demokratikus eszmények védelmezőjének szerepében tetszelegni”. Tulajdonképpen mindkét jelölt az EU-ba törekvés és ugyanakkor az Oroszországgal való jó viszony híveként lépett fel a kampányban, igaz, Janukovics talán meggyőzőbben. A Régiók Pártja vezé-rének kevéssé ártott meg múltjának gyakori felemlegetése (fiatal korában kétszer ítélte el a bíróság erőszakos bűncselekményekért), mint ahogyan ellenfelét sem segítette győzelemre „az ukrán nép egyszerű leányának” hajkoszorúja. (Timosenko asszony egyébként milliárdos, származását tekintve félig orosz, félig örmény.) Az ukrán oligarchák többsége most Janukovics mellett tette le voksát (és ennek megfelelően támogatta kampányalapját) – alighanem ez volt az a döntő tényező, amely a korábban nagyjából kiegyensúlyozottnak tetsző helyzetet az ő oldalára billentette át.
A következő öt évben tehát (ha csak nem jön közbe valami, ami szintén nem zárható ki) Viktor Janukovics lesz a 47 millió lakosú ország elnöke. A kormányfő azonban e pillanatban még Julija Timosenko, aki nem ismeri el a Régiók Pártja elnökének győzelmét. Kettejük együttes kormányzása szinte elképzelhetetlen. A Régiók Pártja ugyan a verkhovna rada legerősebb pártja, de nem rendelkezik abszolút többséggel. Janukovicsnak tehát a különféle pártok részvételével sürgősen olyan koalíciót kell összekovácsolnia a parlamentben, amely leváltja a jelenlegi miniszterelnököt, és újat választ helyette. A tisztségre az a Szerhij Tyihipko tűnik a legesélyesebbnek, aki az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 13 százalékával a harmadik helyen végzett. (Jellemző egyébként, hogy a második forduló előtt követői voksainak fejében mindkét jelölt felajánlotta neki ezt a posztot.) Ha Janukovicsnak és híveinek ez a terve nem sikerül, vagy ha a koalíció nem mutatkozik tartósnak, az elnök új parlamenti választásokat írhat ki, ez azonban meglehetős kockázattal jár számára. A következő hónapokban ugyanis rendkívül népszerűtlen nadrágszíj-megszorító intézkedéseket kell hoznia, ami aligha növelné pártja népszerűségét. A válság ugyanis talán minden európai országnál jobban vetette vissza az ukrán gazdaságot és növelte az ország eladósodását. A költségvetés idei hiánya meghaladhatja a 151 milliárd hrivnyát (körülbelül 20 milliárd dollár). A The Wall Street Journal által megszólaltatott Christopher Granville, a Trusted Sources nevű tekintélyes elemző cég igazgatója azt állítja, hogy Ukrajna a fizetésképtelenség felé száguld.
Nagyon sok függ attól, hogy a nemzetközi szervezetek és bankok mennyire ítélik majd stabilnak Ukrajna helyzetét ahhoz – amitől az utóbbi időben vonakodtak –, hogy törlesztéshalasztások, újabb hitelek formájában mentőkötelet dobjanak neki. Nem kevés múlik az ukrán gazdaság állapotát jelentősen befolyásoló orosz gázszállítások, illetve a Közép- és Nyugat-Európába irányuló gáz-tranzit árának megszabásán. Kérdés, hogy a Janukovicsot eddig támogató Kreml mennyire hajlandó az árak Kijev számára előnyös felülvizsgálatára, amire igényét az újonnan megválasztott ukrán elnök máris bejelentette. A mindenképpen rendkívül súlyos gazdasági helyzetből való kilábalás tehát mindenképpen drákói rendszabályokat követel. Ezért többen attól tartanak, hogy az új elnök ezt kihasználva diktatúrává fokozza hatalmát. Julija Hruscsova politikai elemző, az egykori szovjet pártfőtitkár Egyesült Államokban élő unokája egyenesen azt írta, hogy „Janukovics mostani győzelme hosszú ideig az utolsó szabad választás lehet Ukrajnában”. Május 30-án – ha el nem halasztják – helyhatósági választásokat tartanak az országban. Ha pedig az addig bevezetendő szigorú intézkedések hatására Timosenko pártja akkor jelentősen előretör, az ismét ingataggá teheti Ukrajnában a stabilitást.
Ugyancsak kérdéses – ami majd csak a következő hónapokban derül ki –, hogy mit hoz Janukovics választási győzelme a magyaroknak. Nevezetesen, hogy megbízhatóbbá válik-e az Ukrajnán keresztül történő orosz földgázszállítás hazánkba, és hogy jobbra fordul-e a jelenleg jóformán végveszélyben lévő magyar nyelvű közoktatás sorsa Kárpátalján.
2010. 02. 12. (XIV/6)
