Amerikában nem új keletű a kérdés, mivel a kongresszusi bizottságok 2007 óta próbálkoznak, hogy elfogadják, viszont korábban az erős belső ellenállás miatt erre nem került sor. 2007-ben a Fegyveres Erők Bizottság által megszavazott javaslatot azért nem sikerült keresztülvinni a kongresszuson, mivel Törökország NATO-tag, és ekkoriban az Egyesült Államok stratégiai támaszpontokat használt Törökország területén az iraki háború során, amelyeket nem kockáztathatott egy ilyen „jelentéktelen” kérdés miatt.
Obama egyik választási ígérete az volt, hogy megszavaztatja a rendeletet, amely népirtásnak minősíti az örmény tömeggyilkosságokat, így a téma újra terítékre került. Most azonban épp az Obama-adminisztráció, többek között maga Hillary Clinton figyelmeztette a külügyi bizottságot, hogy ne fogadja el az egyelőre nem kötelező érvényű rendeletet, amelyet éppen a török fél igen erős reakciója miatt nagy valószínűséggel nem sikerül majd megszavaztatni a kongresszussal, éppúgy, ahogy 2007-ben sem.
Ahogy három éve, Törökország most is azonnal visszahívta washingtoni nagykövetét, külügyminisztere pedig komédiának nevezte a határozatot. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök Rijádban egy újságírói ebéden úgy nyilatkozott, hogy „nem küldjük addig (vissza) a nagykövetünket, amíg nem látunk világosan az örmény határozat kérdésében”, amiről Obama egyelőre nem foglalt állást személyesen.
Ennek ellenére a most elfogadott 252-es rendelettől a Külügyi Bizottság azt várja, hogy elősegíti majd a török–örmény kapcsolatok javulását. Howard Berman bizottsági elnök szerint „Németország elismerte felelősségét a holokausztban. Törökország számára is itt az ideje, hogy elismerje az örmények ellen elkövetett népirtás valóságosságát.” Berman szerint az elismerés erősítené mind a török demokráciát, mind a török–amerikai kapcsolatokat.
Abdullah Gül török elnök viszont azonnal sajtónyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a határozatot, „amely a török államot olyan bűnténnyel vádolja, amelyet nem követett el”. Gül szerint a határozat elfogadása a török–örmény kapcsolatok további romlásával is járhat, sőt a török–amerikai kapcsolatok megromlásával is, ami nagyon fájdalmasan érintheti Amerikát, amelynek Törökország az egyik legfontosabb szövetségese a Közel-Keleten, az Irakban és Afganisztánban folytatott hadműveletekben, valamint Irán ellen.
Egyes politikusok, köztük Brad Sherman kaliforniai demokrata képviselő viszont azzal érvelnek, hogy Törökország „papírtigris”, mivel annak ellenére, hogy 2001-ben Franciaországot is hasonló szankciókkal fenyegette, a rendelet elfogadása után mégsem szűntek meg a kereskedelmi kapcsolatok, amelyek a mai napig is virágzanak. Törökország az isztambuli Bahcesehir Egyetem Európai Tanulmányok tanszékének vezetője, Cengiz Aktar szerint is csak blöfföl.
Amerika viszont Michael Hughes geopolitikai szakértő szerint nem belső morális sürgetés miatt, hanem kizárólag azért foglalkozik továbbra is a kérdéssel, mivel mintegy egymillió örmény él az Egyesült Államok területén, akik évente legalább 40 millió dollárt költenek lobbitevékenységre. Ennek elsődleges célja, hogy elismertesse az amerikai kongresszussal is az örmény népirtás megtörténtének tényét. Kérdés, hogy mi lesz fontosabb a kongresszusnak: az örmény lobbi vagy a terror elleni háborúban szövetséges Törökország érdekei.
Hillary Clinton mindezek mellett a török–örmény tárgyalások miatt is aggódik, amelyeket három ország, Oroszország, Svájc és Amerika részvételével kezdtek meg, és amelyek keretében 2009 októberében a két ország aláírt egy jegyzőkönyvet a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről. Ez az útiterv azonban sehová sem vezetett, mivel egyik ország kormánya sem ratifikálta. A törökök területi vitákra hivatkoznak, és azt követelik, hogy Örményország adja vissza Azerbajdzsánnak a Nagorno Karabak nevű, örmények lakta területet, amellyel kapcsolatban a kirobbant vitában Törökország 1993-ban még át is lépte Örményország határát, hogy segítséget nyújtson Azerbajdzsánnak. Erre a lépésre az örmények nyilvánvalóan nem hajlandóak.
2010. 03. 12. (XIV/10)
