Moszab Hasszan Juszef (képünkön) nem hétköznapi története Ciszjordániából indul, ahol egy szigorú iszlamista családban nőtt fel. Édesapját, a köztiszteletben álló sejket – aki a Ramallah közelében lévő al-Ganija városában született – a Hamasz terrorszervezet egyik legbefolyásosabb vezetőjeként tartják számon. Így nem is csoda, hogy Juszefet, aki a legidősebb fiú volt a családban, kiskora óta arra tanították, hogy Izrael ellen erőszakot kell alkalmazni. Tizenévesen már egész otthonosan mozgott a terrorszervezet berkeiben, és aktívan kivette részét az intifádából. Az Iszlamista Ifjúsági Mozgalom elnevezésű radikális csoport vezetője lett, amely izraeli tankokkal és katonákkal harcolt az utcákon, felmagasztalta az öngyilkos merénylőket, és fiatalokat toborzott erre a célra.
A legtöbben apja utódját látták benne. Elmondása szerint azonban már kiskora óta nagyon nehéz kérdéseket tett fel, amelyekre családja mindössze annyit tudott reagálni, hogy nehéz embernek nevezték, akinek a kérdéseire nem könnyű választ adni. Ugyanakkor Juszef édesapjában jó példát látott: becsületes és alázatos embernek ismerte, aki édesanyjával is nagyon kedves volt, és aki a megbocsátás elvére tanította gyermekeit. Emiatt a fiú biztos volt abban, hogy az iszlamisták mind olyanok, mint az édesapja, akiről egyébként izraeliek is úgy vélekedtek, hogy ő az egyedüli ember a Hamaszból, akivel még tárgyalni lehet, mert nem támogatta az erőszak alkalmazását, és érdeklődött az izraeli társadalom iránt.
A nagy fordulat
1996-ban Juszef fegyvert vásárolt, és ekkor az izraeli hatóságok letartóztatták. Miután megverték és megkínozták, az izraeli belső biztonsági szolgálat, a Sin Bét egyik ügynöke ajánlatot tett neki arra, hogy működjön együtt velük. Nem volt azonban szüksége pénzre, így arra gondolt, hogy belemegy a „játékba” azért, hogy kettős ügynök legyen, és bosszút álljon a titkosszolgálaton és az izraelieken a letartóztatásáért, valamint azért, amit az apjával tettek.
Miután elfogadta az ajánlatot, tizenhat hónapig a börtönben kellett maradnia, nehogy gyors szabadulása gyanút keltsen. Ez idő alatt kezdett Juszef teljesen kiábrándulni mindabból, ami addig élete értelmét jelentette. Az izraeli kormány felügyelete alá tartozó börtönön belül ugyanis gyakorlatilag egy másik börtön is működött, amely a Hamasz irányítása alatt állt. A terrorszervezet vezetői pedig embertelen módon kínozták saját embereiket, akikről azt gyanították, hogy együttműködnek az izraeli „megszállókkal”: megégették őket, tűket szúrtak a körmük alá, és ehhez hasonló brutális módszereket alkalmaztak. Juszef szerint több száz embert érintettek a kínzások, és sok ártatlan embert ölt meg szeme láttára a Hamasz-vezetés. Ekkor kezdett arra ráébredni, hogy vannak jó és rossz muszlimok is.
1997-ben kiszabadult a börtönből. A Sin Béttel való közeli együttműködés során váratlan élmények érték. Az izraeli belső biztonsági szolgálatról ugyanis korábban az volt a véleménye, hogy „egy sötét szervezet, amelyet gonosz emberek vezetnek, és rengeteg szörnyű dolgot követnek el”. A szervezet viszont belülről nem így nézett ki: azt írták elő számára, hogy társadalmának tiszteletre méltó tagjaként éljen, tisztelje szüleit, ne folytasson erkölcstelen kapcsolatokat nőkkel, és ne bántson senkit. Ez még inkább felkeltette az érdeklődését, ráadásul a csoport emellett nagyon jól bánt vele, és még a tanulmányaiban is segítette. Az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem a palesztinok, hanem a szélsőségesek ellen harcoltak.
Juszef elismeri, hogy óriási hibákat is elkövetett a Sin Bét, amelynek következtében ártatlan emberek is meghaltak, ugyanakkor arról saját maga győződött meg, hogy a legfőbb céljuk – mint ahogy Izraelé is – egy demokratikus ország alapjainak a megőrzése.
Az izraeli belső biztonsági szolgálat a „Zöld Herceg” fedőnévvel illette a fiatal férfit. A fogalom az iszlám és a Hamasz-zászló színére, valamint a származásából fakadó pozícióra utalt. Juszef 1996-tól kezdődően szinte napi szinten szolgáltatott kulcsfontosságú információkat öngyilkos merénylőkről és megbízóikról. Több, az izraeli erők által leginkább keresett terrorista letartóztatásában segédkezett: például az egyik legbefolyásosabb Fatah-vezetőt, Marván Bargútit is a tőle származó információkon keresztül vették őrizetbe, aki több tucat ember haláláért és számos terrortámadás kiterveléséért volt felelős, valamint a Hamasz egyik legfőbb bombakészítőjét, Abdullah Bargútit is sikerült elfogniuk.
Juszef egykori megbízója, Loaj kapitány rendkívül elismerően nyilatkozott a fiatal férfiról. Mint mondta, nagyon sokan köszönhetik az életüket neki, akik nem is tudnak erről, és számára az volt a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy nem pénzért tette, hanem életeket akart menteni. Emellett társai úgy tapasztalták, hogy kiváló képességekkel rendelkezett a hírszerzéshez: jó ötletei voltak, nagyon jól átlátta a dolgokat, és nagyszerűen tudta kezelni a veszélyhelyzeteket. Személyesen járt utána a lehetséges öngyilkos merénylőknek: egyik alkalommal például Ramallah központjában szúrt ki egy terroristát. Az izraeliek küldték a városba Juszefet, de sem a merénylő nevét nem tudták megadni, sem a személyleírását. A „Zöld Herceg” viszont perceken belül beazonosította a húszas éveiben járó férfit. Látta, kinek az autójába szállt be, és követte a gépjárművet – így az izraeliek le tudták tartóztatni a merénylőt és azt a férfit is, aki a robbanóanyagokkal felszerelt övet adta volna át neki. Ez a két elfogott férfi egyébként szerepel azon a listán, akiknek szabadon engedését követelik Gilád Salit izraeli katona hamaszos elrablói. Juszef ezzel kapcsolatosan azt mondja, hogy nem lenne szabad a követeléseknek eleget tenni, mivel nagyon sok időt fordítottak a nyomozásra, valamint azt is kifejezte, hogy szívesen segítene az izraeli katona felkutatásában. „Azt kívánom, bárcsak Gázában lehetnék. Izraeli egyenruhába bújnék, és csatlakoznék a különleges egységekhez, hogy kiszabadíthassam
Gilád Salitot” – nyilatkozta az egyik izraeli lapnak.
2010. 03. 12. (XIV/10)
