A vita előtt mindenki arra számított, hogy David Cameron, a toryk miniszterelnök-jelöltje a televíziós vitában majd a parlamentből ismert „performanszával” áll elő, amelynek címe az lehetne, „Hogyan döngöljük a földbe Gordon Brownt?”. A miniszterelnöki kérdések órájában Cameron jegyzetek nélkül, frappáns szónoki fordulatokkal szokta kérdőre vonni Gordon Brownt vagy a kormányt, sokszor a végletekig feszítve a húrt. Egyes felvételeken jól kivehető, hogy Gordon Brown miniszterelnök keze remeg az idegességtől, miközben David Cameron támadását próbálja visszaverni. A Munkáspártról nemrégiben megjelent könyvben Andrew Rawnsley, az Observer újságírója arról számol be, hogy miniszterelnökké válását követően Gordon Brown szinte rettegett a szerdai napoktól, amikor az azonnali kérdések órájában David Cameronnal kellett vitáznia. A könyv beszámol arról is, hogy keddenként Brown éjszakába nyúló felkészüléseken vett részt – ahol egy miniszter játszotta a konzervatív pártvezér szerepét – annak érdekében, hogy jól szerepeljen a parlamentben.
„Lehet más” – brit módra
Nos, ezúttal David Cameronnak nem sikerült látványos sikert elérnie, aminek elsődleges oka az, hogy a tévévita formátuma, amelyben a három pártnak sikerült végül megegyeznie, erre nem adott lehetőséget. A három pártvezérnek ugyanis egy-egy percben kellett választ adnia a közönség soraiban ülők kérdéseire, majd további egyperces viszontválaszokban intézhettek támadásokat a többiek elképzelései ellen. Ez az egyperces üzenetekre osztott formátum nemigen kedvezett Cameronnak, felhozta viszont Brownt, aki a várthoz és korábbi szerepléseihez képest egészen jól teljesített. A kérdések kibontására alkalmatlan formátum nagyon jól jött viszont Nick Cleggnek, akinek az egy perc bőven elegendő volt ahhoz, hogy minden alkalommal megismételje: van más választás is, mint a két öreg párt, akik folyamatosan „megvezetik” a választókat.
A tévénézők – a vitát közel tízmillióan látták –, úgy tűnik, fogékonyak voltak a liberális populizmusra, és Nick Cleggnek sikerült magát olyan kívülállóként bemutatnia, aki ráadásul még a bölcsek kövét is birtokolja. A vitát követő gyors közvélemény-kutatások többsége a liberális politikust mérte győztesnek, 40-50 százalék körüli tetszésindexszel. Őt követte David Cameron 30 százalék körüli népszerűséggel, Gordon Brown harmadikként végzett néhány százalékkal a konzervatív pártelnök mögött.
A közvélemény-kutatók csúcstechnológiával vonultak ki az eseményre, több gondosan kiválasztott csoporton a vita minden egyes pillanatát mérték. A kísérletben részt- vevőket olyan távirányítókkal látták el, amelyeken folyamatosan jelezniük kellett, hogy egyetértenek, közömbösek vagy éppen ellenzik a hallottakat. A mérések egy részét a nagyközönség is láthatta, rögtön a vitát követően. Ezekből kiderült például, hogy a közönség erősen szimpatizált David Cameron bevándorlással kapcsolatos terveivel, melyeknek egyik sarokpontja, hogy éves bevándorlási kvótát állítanak fel. A bevándorlási téma mellesleg tipikusan a toryk erősségei közé tartozik, és ezt a témakört David Cameron még magabiztosan „hozta”. Ezt követően azonban Nick Clegg „ellopta” Cameron üzenetét, mely szerint ő személyesíti meg a változást, és azok számára, akik nem akarják tovább Gordon Brownt a miniszterelnöki székben látni – ezek száma pedig nagyon magas –, ő az egyedüli alkalmas jelölt. Cleggnek egy ügyes fordulattal sikerült összekapcsolnia Brownt és Cameront, mondván, mindketten annak a politikai rendszernek a letéteményesei, amely a háború óta irányította az országot.
2010. 04. 23. (XIV/16)
