Izraelnek Iránnal szemben nincsenek sem területi, sem más követelései. A két ország még csak nem is határos egymással. Izrael nem fenyegette meg az iszlám köztársaságot, hogy „leradírozza a térképről” vagy „kitörli a történelem lapjairól”. Az izraeli főrabbi Iránt nem minősítette „rákos daganatként”, amelyet csak „operációval” vagy „rádioaktív besugárzással” lehet csak eltávolítani. Izrael az iszlám híveit nem akarja Teheránból elűzni, és a várost a „világjudaizmus” központjává megtenni. Nem mondja, hogy a perzsáknak semmi közük Teheránhoz, és nem akarja a perzsákat Alaszkába vagy a Holdra kitelepíteni. Nem látja el fegyverekkel Irán halálos ellenségeit, és nem rendez évről évre Teherán-napot, amelyen Iránnak a földről való eltüntetését helyezné kilátásba.
Fordítva viszont mindez nem mondható el.
A Khomeini-féle rezsim iráni győzelme 1979-ben az ajatollahok szerint csak az első lépés volt az iszlám világforradalom felé vezető úton. Ezt a háborút az iszlám az „arrogancia világával”, de elsősorban Izraellel akarja megvívni. Az iszlám nemcsak a zsidó állammal, de több száz éve a Nyugattal is háborúban áll. Ezt
a „szent háborút”, dzsihádot, Irán nemcsak regionális, de az iszlám világ vezető hatalmaként akarja végigvinni. Izraelt meg akarja semmisíteni, és olyan hosszú hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakétákat fejlesztett ki, amellyel az Egyesült Államok és Európa bármely országa elérhető.
Irán e céljai elérésére a világon kiterjedt terrorhálózattal rendelkezik. Sőt jelentős befolyással bír a nagy muszlim lakosságú dél-amerikai országokban is. Ez tehette lehetővé, hogy felrobbanthassák a Buenos Aires-i izraeli nagykövetséget és a zsidó kulturális központot Argentínában. Teherán pénzzel, kiképzéssel, fegyverekkel, emberekkel támogatja a Hezbollahot Libanonban és a palesztin terrorszervezeteket, valamint mind a mai napig sikerrel akadályozza, hogy az izraeli – palesztin békefolyamat végre nyugvópontra juthasson.
Irán a legutóbbi CIA-jelentés szerint készen áll az atomfegyver gyártására, hogy céljait megvalósíthassa. Teherán módszeresen és rendszeresen megsérti az atomsorompó-egyezményt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és a nemzetközi közösség idestova másfél évtizeden át próbálta tárgyalásos úton megoldani a teheráni atom ügyét. Bár az elsősorban Izraelt fenyegeti közvetlenül megsemmisítéssel, a zsidó állam ritka önmérséklettel ezt az ügyet a nemzetközi közösségre bízta. Néha úgy tűnt, az eredmények bizakodásra adnak okot, ám megnyugtató megoldás ez idáig nem született.
Ma megállapítható: Irán csak az időt húzta, hogy közben a tárgyalások spanyolfala mögött közelebb kerülhessen az atombombához. A tehetetlen NAÜ az ügyet időről időre a Biztonsági Tanácshoz továbbítja. Születtek büntető szankciók a teheráni rezsim ellen, de ezek sem hozták meg a kívánt eredményt. Nem utolsósorban, mert Moszkva és Peking csak „félszívvel” áll az ügy mögött. Kína energiaszükségletének több mint a felét Iránból szállítja. Moszkva építi a busheri atomerőművet, és annak védelmére legmodernebb rakétaelhárító és légvédelmi rendszer szállítására vállalt kötelezettséget.
Így Irán hiába fenyegeti a világbékét, a Biztonsági Tanács nem óhajt ellene fellépni.
Nemcsak a nyugati világ, de a szunnita arab országok is tartanak egy esetleges iráni atomhatalomtól. (Irán területeket követel a szomszédos államoktól.) A BT az orosz és kínai ellenkezés miatt tehetetlen. Életbe léphet viszont az ENSZ alapokmányának 51., a jogos önvédelemről szóló cikkelye, amely alapján az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak és Izraelnek össze kellene fognia.
Ha Teherán nem vonul vissza, fenyegessék meg az iráni atomlétesítményekre mérendő megelőző csapással. Bár Irán idáig csak Izraelt és az Egyesült Államokat fenyegette megsemmisítéssel, nukleáris robbanófejjel ellátott hordozó rakétái Európa valamennyi országát elérhetik. Európa államainak többsége tagja a NATO-nak, így életbe léphet
a washingtoni szerződés 5., a kölcsönös védelmi garanciáról szóló cikkelye.
Az eddigi iráni magatartás arra utal, hogy fegyveres megelőző csapás kilátásba helyezése nélkül nem lehetséges diplomáciai megoldás. Így talán elkerülhető, hogy Clausewitz ismert mondása szerint – „A háború a diplomácia folytatása más eszközökkel” – alakuljanak tovább az események.
2010. 04. 09. (XIV/14)
