hetilap

Az utolsó tévévita előtti napon Gordon Brownt egy nyugdíjas hölgy személyében utolérte a politikai végzet. A miniszterelnök egy Rochdale nevű kisvárosban kampányolt, amikor a vásárlásból hazatérő kisnyugdíjas belefutott a rendőrökből, helyi lakosokból és a miniszterelnök stábjából álló tömegbe. Gillian Duffy először azt hitte, baleset történt, de amikor felvilágosították, hogy Gordon Brown beszélget helyi lakosokkal, gondolta, odamegy és felteszi azokat a kérdéseket, amelyekre már régóta szeretett volna választ kapni a miniszterelnöktől. Közelebb érve odakiáltott a miniszterelnöknek: „Mi lesz az adóságokkal, Gordon?”
Az asszonyra először a helyi képviselőjelölt figyelt fel, aki miután megállapította, hogy a nyug­díjas hölgy tősgyökeres munkáspárti szavazó, odavitte a miniszterelnökhöz. Az első kérdés az volt, mi lesz a sok kelet-európaival, akik „beözönlöttek az országba”. Mint a későbbiekben kiderült, ez nem volt jó belépés a miniszterelnökkel való beszélgetéshez, aki ekkor még teljesen nyugodtan és gördülékenyen válaszolt az asszony kérdé­sei­re, sőt a végén még tréfálkozásra is sort kerített, mondván: Gillian Duffy a megfelelő színbe (vörös) öltözött.
Ami ezután következett, az a kívülállókat ala­po­san meglepte: a miniszterelnök ugyanis egy mindenki által kedélyesnek tűnő beszélgetés végén, az autóba beszállva megjegyezte a mellette ülő stábtagnak: „Soha nem kellett volna ezzel a nővel összehoznotok.” Szerencsétlenségére mindezt a Sky News még bekapcsolt mikrofonjával a zsebében tette, amit a szintén bekapcsolva maradt videokamerák folyamatosan vettek. (Más kérdés, hogy a Sky News megsértette a nem hivatalos televíziós etikettet, mely szerint bekapcsolva maradt mikrofonok felvételeit nem játsszák le a publikum előtt. Egyes vélemények szerint, hogyha mindezt a BBC kamerái és mikrofonjai rögzítették volna, akkor, ha néhány órás tépelődés után is, de úgy döntöttek volna, hogy a felvételt nem osztják meg a nyilvánossággal.) A Sky News azonban nem így döntött, úgyhogy a felvételen hallható, hogy az autó­­ban ülő stábtag megjegyzi: lehet, hogy az asszon­nyal való beszélgetés nem kerül adásba. Mire Gordon Brown azt válaszolja, szerinte biztosan adásba
kerül. Ekkor tette fel a kulcskérdést Brown médiatanácsadója: mit is mondott Gillian Duffy?
A miniszterelnök bosszúsan azt válaszolta: „Mindent, ez egy bigott nő. Azt mondta, hogy mindig a Munkáspártra szavazott. Ez egyszerűen nevetséges.”
Eddig a felvétel, amit aztán a szerdai napon egy egész ország megdöbbenve hallgatott. És nem elsősorban azért, mert a miniszterelnök dühében bigottnak nevezett egy idős asszonyt, hanem azért, mert teljességgel megmagyarázhatatlan volt a miniszterelnök érzése. Nagyon valószínű, hogy a Gordon Brown csak általános dühét öntötte a nyugdíjas asszonyra, a nap ugyanis meglehetősen rosszul indult, és az előző sem ért véget valami jól. Szerda reggel a miniszterelnök a The Times címlapján azt olvashatta, hogy a liberálisok vezetője, Nick Clegg miniszterelnök akar lenni. Ez lenne az ára annak, hogy a liberálisok támogassanak egy munkáspárti-liberális koalíciót. Ez Gordon Brownnak ugyan nem okozhatott nagy meglepetést, hiszen az elmúlt két hétben már megtapasztalhatta, hogy a liberális vezér számára – aki szemmel láthatóan megittasodott hirtelen jött népszerűségétől – a határ a csillagos ég. Az viszont már keserűbb meglepetés lehetett, hogy saját pártjának vezetői egy pillanat alatt eldöntötték: ha a kormánykoalíció ára Gordon Brown feje, akkor ők ezt minden további nélkül szállítják a liberálisoknak. Némi hezitálás után David Milliband külügyminiszter fel is ajánlotta, hogy már péntektől hajlandó a Munkáspártot vezetni, ha úgy hozza a sors.
A Gillian Duffyval való találkozás után Brown rádióinterjúra ment a BBC-be, ahol ezúttal tévékamerák is voltak, teljessé téve a tragédiát. A miniszterelnök ugyanis a rádióriportertől tudta meg, hogy felvétel készült az autóban tett megjegyzéséről. A hír szemmel láthatóan lesújtotta a miniszterelnököt, aki az interjú további részében szinte elbújt a mikrofonok mögött. Időközben a tévécsatornák már Gillian Duffyt ostromolták, aki eleinte nagyon pozitívan nyilatkozott a miniszterelnökről, és azt hitte, hogy viccelnek, amikor a riporterek beszámoltak neki arról, hogy Gordon Brown bigottnak nevezte.
Brown stábja is gyorsan lépett, és a miniszterelnök nem sokkal később telefonon keresztül kért bocsánatot az asszonytól, majd személyesen is megjelent Gillian Duffy lakásán. Brown negyvenöt percig tartózkodott benn, majd széles mosollyal, de egyedül jelent meg az ajtóban, ahol a sajtónak bejelentette: bocsánatot kért, és tisztázták az ügyet az özvegyasszonnyal. A miniszterelnök beszámolója után természetesen mindenki arra volt kíváncsi, hogy mi is hangzott el odabent, és miért nem jött ki Gillian Duffy. A híresztelések szerint a Sun 250 ezer fontot adott volna az asszonynak a sztoriért, aki akkor még ellenállt, végül a Daily Mail vasárnapi számának, a Mail on Sundaynek nyilatkozott – az angol sajtó szerint 80 ezer fontért. A cikkből kiderül, hogy túllépve a sértődésen, a nyugdíjas asszony végül feltette a kérdéseit a zavarban lévő, nagyon megalázkodott miniszterelnöknek, aki távozóban azt szerette volna, hogy a kamerák előtt is kezet fogjanak.
Az eset természetesen nem jött jól az utolsó tévévita előtt, ahol gazdasági kérdések voltak terítéken, így a Tony Blair mellett pénzügyminiszterként dolgozó Brownnak alaphelyzetben ez „hazai pálya” lett volna. A vitát ezzel szemben ezúttal David Cameron nyerte (egyes közvélemény-kutató intézetek döntetlent hoztak ki a liberális jelölttel), ami által új erőt vett a konzervatívok kampánya. Ennek eredményességét a következő napok közvélemény-kutatásai is visszaigazolták.
Érdekes módon a kampány utolsó napjaiban végzett felmérések szerint nemcsak a konzervatívok erősödtek, hanem a Munkáspárt is, szemben a liberálisokkal, akik viszont a hirtelen jött megugrás után kezdtek közeledni a kiindulóponthoz. Ennek megfelelően Nick Clegg felhagyott annak a sulykolásával, hogy a választás a konzervatívok és a liberálisok közötti versennyé vált. A liberális veszély kivédésére a Munkáspártnak sikerült még Tony Blairt is bevetnie, aki a hétvégén még arra figyelmeztette a választókat, hogy a liberálisokra nem érdemes szavazni. Ezt az üzenetet szemmel láthatóan nem sikerült harmonizálni a párton belül, kedd reggel ugyanis a választók azt hallhatták a kormány két tagjától, hogy azokon a helyeken, ahol a választás a konzervatívok és liberálisok között dől el, mégiscsak érdemes a liberálisokra szavazni.
A taktikai szavazás ötletét azonban nemcsak a liberálisok, hanem a tévécsatornák által megkérdezett választók is elutasították.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek