hetilap

Északon a fokozatos és békés elszakadáspárti flamand nacionalisták, az Új Flamand Szövetség (NVA), délen a vallon szocialisták (PS) nyerték a belga választásokat. A győztes NVA vezére, Bart De Wever (képünkön) a La Libre hasábjain hamar leszögezte, hogy nem kíván a Belgiumot szétrobbantó politikus színében megjelenni.
Mark Eyskens korábbi belga miniszterelnök politikai földrengéshez, a Le Soir cunamihoz hasonlította, hogy a belga előrehozott választásokon a Bart De Wever vezette Új Flamand Szövetség a szavazatok 30 százalékának megszerzésével váratlanul győzelmet aratott. De Wever felhívta a figyelmet arra, hogy „nem fogja Belgiumot felrobbantani”, amint már jelezte, hogy „az NVA győzelme nem az ország végét jelzi és nem forradalomban, hanem fejlődésben gondolkodnak”.
2007-ben az előző választások után kilenc hónapba telt, mire Yves Leterme kormánya megalakult, ráadásul a jelenlegi helyzet még komplikáltabb. Szakértők szerint ugyan van esély többpárti koalíció létrejöttére, de ez komoly kompromisszumkészséget igényel. De Wever szerint a szocialisták programja olyannyira a fantázia világához tartozik, hogy arról tárgyalni sem lehet. Elio di Rupo, a belga szocialisták olasz származású vezére a választások másnapján tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy „a belgáknak eddig minden alkalommal sikerült felülkerekedni a megosztottságaikon és stabilizálni az országot”.

A flamand–vallon ellentét immár hosszú évtizedek óta nyelvi, kulturális és gazdasági vonalon is megjelenik a tízmillió lakosú Belgiumban. A belga állam 1830-ban született, és 1965-ben húzták meg a nyelvi határokat, ami szerint északon a holland (flamand), délen a francia, Brüsszelben a francia és a flamand, egy kis nyugati régióban pedig a német és a francia a hivatalos nyelv.
Az előrehozott választásokat eredményező kormányválságot éppen az egyetlen kétnyelvű választókerület, Bruxelles-Halle-Vilvoorde szétválasztásában vallott kudarc idézte elő. A nyelvi és a kulturális ellentétek mellett a megosztottság fő mozgatórugója a flamand lakosság jelentős részének elégedetlensége az ország gazdasági állapotával, illetve azzal, hogy a gazdagabb északi flamand régióból a központi költségvetésen keresztül a szegényebb déli vallon régióba áramlik a pénz, miközben az ország versenyképessége egyre csökken.
A vallonok ezt másképpen látják, szerintük volt idő, amikor éppen fordítva volt, és a flamand régió volt szegényebb, viszont az egységes Belgium segítette a flamandokat a gazdasági felemelkedésben. Az egységes Belgium-pártiak gyakran hivatkoznak a nemzeti érzelmekre, és az „el a kezekkel a hazámtól”, „az egység kötelesség”, „Belgiumnak szüksége van rád” szlogeneket népszerűsítik. Az egységpártiak azt is hangoztatják, hogy ha a Magyarország harmadának megfelelő területű, tízmilliós országot szétdarabolják, akkor világviszonylatban súlytalan utódállamok születnének.
Ezzel a belga lakosság 60 százalékát képező flamandok nagy része is egyetért, mégis szeretnék elérni, hogy a befizetett adóik a saját régiójukban maradjanak, és a kor kihívásainak megfelelően az ország versenyképessége megújulhasson. De Wever gyakran említi Csehszlovákia békés kettéválását, és szerinte a konföderáció lehet a megoldás, ahol Flandria és Vallónia gazdaságilag és politikailag önállósulva formailag alkotna csupán egységet, vagy még úgy sem. De Wever szerint húsz-harminc éven belül a politikai jogkörök áthelyeződnek az Európai Unióba, a két régió önállósulása szinte észrevétlen lenne, mivel a központi kormány szerepkörei az EU-ba kerülnének át. Ez a gondolatmenet rengeteg kérdést hagy nyitva, mi lesz például a kétnyelvű Brüsszellel, ami nemcsak Belgium, hanem az Európai Unió fővárosa is.

Az egykor szebb napokat is látott Belgium valóban átfogó reformokra szorul. Gazdaságát versenyképesebbé kell tenni, és a bürokrácia modernizációja is aktuális. Az ország a második világháború után rohamos fejlődésnek indult, amit részben afrikai gyarmatainak, amelyek egy részét 1960-ig megtarthatta, részben a nyugati világban tapasztalt óriási fellendülésnek köszönhetett. A rohamos fejlődés Belgiumot a világ leggazdagabb országai közé emelte, azonban a hetvenes évek olajválsága után az ország mélyen eladósodott, és az adósságtörlesztés halogatása 1993-ra már a GDP 130 százalékát is meghaladó adósságállományhoz vezetett. Ezt sikerült a GDP 80 százalékára letornázni, de napjainkban 100 százalékra kúszott fel, és várhatóan tovább emelkedik. A nyelvi megosztottság az államigazgatásban jelentős többletköltséggel jár.
Ebben a sürgető miliőben kellene az ellentétes nézeteket képviselő NVA-nak és PS-nek koalíciós kormányt létrehoznia, ami újabb patthelyzetet eredményezhet, és tovább odázhatja a sürgős reformokat, ugyanis az ideiglenes ügyvezető kormány jelentős kiadásokkal járó döntéseket nem hozhat. Belgium eközben része a spanyol–belga–magyar EU-elnökségi triónak, és július elsejétől át kell vennie az unió elnökségének feladatkörét. Az NVA és a PS is előre jelezte, hogy sikeres elnökségben érdekeltek, és ehhez minden segítséget megadnak. A legnagyobb segítség persze az lenne, ha gyorsan megegyeznének egymással, de erre a szakértők kevés esélyt látnak.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek