Azon a szomorú csütörtöki reggelen csak lassan indult be a nyüzsgés az angol fővárosban. Sokan már a nyári szabadságukat töltötték, mások álmos szemekkel szálltak fel az egész Londont behálózó metrószerelvényekre, hogy minél hamarabb eljussanak a munkahelyükre. A forgalom már éppen lecsendesedőben volt, amikor 8 óra 50 perckor alig néhány másodperces időkülönbséggel három különböző helyen egyszerre robbantak pokolgépek a kiterjedt metróvonalon.
Az első bomba a Liverpool Street és Aldgate állomások között járó
szerelvény harmadik kocsijában lépett működésbe, a második a Russell Square és a King’s Cross állomások között, a harmadik alig néhány másodperccel azután, hogy a járat elhagyta az Edgware Road peronját.
Ahogy a füst oszladozni kezdett, a helyszínre érkező mentőalakulatokat szörnyű látvány fogadta: a roncsokat vér és emberi testrészek borították, a túlélők hangosan nyöszörögtek. Percekkel a robbanások után vérző és kormos arcú emberek özönlöttek ki a helyszínekhez legközelebbi metróállomásokból. Még mindenkiben élénken élt a nem sokkal korábbi New York-i és madridi dráma, így senkiben sem hagyott kétséget, vajon mi okozhatta a sorozatos detonációkat.
Miközben a híradásokban eleinte műszaki hibaként, illetve balesetként említették a metróhálózat leállását, a rendőrség meglepően gyorsan reagált az eseményekre. Alig fél órán belül evakuálták az összes túlélőt. Ám a tragédiák sorozata még nem ért véget. London utcáin már szirénázó mentőautók cikáztak, amikor 9 óra 47 perckor egy újabb robbanás történt. Ezúttal azonban egy helyi járatú emeletes buszon, amely éppen a Tavistock téren közlekedett. A robbanás ereje a jármű emeletén feltépte a födémet, és szinte letarolta a busz hátsó részét. Az itt tartózkodók közül szinte senki nem élte túl a detonációt, de az elöl utazók is súlyosan megsebesültek. Szerencsére a közeli kórházból hamarosan odaért a segítség.
Az iszonyú pusztítás eredménye: 52 halott és 700 sebesült. Angliában 1988 óta ez volt a legvéresebb hasonló jellegű cselekmény. Akkor a líbiai titkosszolgálat tagjai a Pan Am légitársaság repülőgépét robbantották fel a skóciai Lockerbie felett, ami 270 halálos áldozatot követelt.
A rendőrség és a brit titkosszolgálat azonnal megkezdte a nyomozást, ami rövidesen meglepő eredményekhez vezetett. Az áldozatok azonosítása és a King’s Cross pályaudvar biztonsági kameráinak felvételei alapján rövidesen kiderítették, hogy beigazolódott a gyanú, mely szerint öngyilkos iszlám merénylők robbantottak. Ám a New York-ival
ellentétben ezúttal már a szigetországban született, mindaddig példás életet élő, családos fiatalokról volt szó.
Az értelmi szerző a harmincéves, pakisztáni apától született általános iskolai tanár, Mohammad Sidique Khan lehetett, aki azóta sem tisztázott kapcsolatban állt az al-Kaidával. Mindenesetre a támadást alapos felderítésnek kellett megelőznie, és a gyanúsítottak minden bizonnyal jártasak voltak a bombakészítésben, valamint az is valószínű, hogy hozzáfértek az alapanyagokhoz.
Az arab al-Dzsazíra televízió két hónappal később bemutatta a férfi videoüzenetét, amelyben elmagyarázta, hogy miért határozták el magukat a szörnyű tettre: „Vallásunk az iszlám, amely nem más, mint feltétlen hűség az egy, igaz istennek, és az utolsó hírvivő próféta nyomának a követése.” Azt ígérte, hogy a terrorcselekmények egészen addig folytatódni fognak, amíg a Nyugat ki nem vonja csapatait Irakból és Afganisztánból, és be nem szünteti Izrael pénzügyi támogatását. „Most rajtatok a sor, hogy megízleljétek a helyzet súlyosságát” – fenyegetőzött.
Az események rekonstruálása során a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a négy merénylő egyszerre akarta felrobbantani magát egy „tűzkeresztet” formázva, melynek metszéspontja a King’s Cross (’király keresztje’), hogy így üzenjenek a keresztény világnak.
Aznap reggel fél 9-kor együtt érkeztek vonattal Londonba, hátukon a házi készítésű, szerves peroxid alapú pokolgépeket rejtő hátizsákokkal. Miután egyeztették az óráikat, mindegyikük elindult a nekik kijelölt helyszín felé. Mohammad Khan, Shehzad Tanweer, illetve a fekete bőrű Germaine Lindsay sikeresen el is jutott oda, és a megbeszélt időben működésbe hozták a szerelvény padlójára helyezett pokolgépeket, amelyek azonnal megölték a közelben állókat. A robbantásokat – hogy még nagyobb legyen a pusztítás – ráadásul olyan helyszíneken végezték, ahol adott pillanatban az ellentétes irányba közlekedő vonatok is épp elhaladtak egymás mellett.
A tizennyolc éves Hasib Hussain azonban valami miatt elkésett, és a robbantások miatt az egyik bejáratnál visszafordították. Ekkor még dönthetett volna úgy, hogy eláll a tervétől, de miután sikertelenül próbálta felhívni mobiltelefonján a társait, elszánta magát a halálra. Felszállt a Marble Arch és Hackney Wick között közlekedő buszra, amely ezúttal – a terrorcselekmények miatt – más úton haladt, majd egy rövid ima után bevégezte gyilkos küldetését. Holttestét később a jogosítványa és hitelkártyája maradékai nyomán azonosították.
Az elkövetőket ugyan már nem lehetett felelősségre vonni, de a rendőrség joggal gyanította, hogy segítőik is vannak. Egy héttel az események után a közép-angliai Leeds városában egyszerre hat házban tartottak razziát, ahol jelentős mennyiségű robbanóanyagot találtak, és egy embert le is tartóztattak. Később újabb őrizetbe vételek történtek – többek között elfogták Mohammed Sidique Khan özvegyét is –, és a vallomások nyomán világossá vált, hogy a merénylőket a negyvenkét éves, radikális elveket valló Abdullah el-Faisal vallási vezető bujtotta fel. A jamaicai származású férfit 2006 tavaszán biztonsági okokból kiutasították az országból. Két héttel a londoni merénylet után szélsőségesek újabb támadást készítettek elő, ám ezúttal a pokolgépek detonátorai szerencsére nem aktiválódtak, így senki sem sérült meg. A gyanúsítottakat később sikerült elfogni.
2010. 07. 16. (XIV/28)
