A szerző, Erich Follath szerint, ha hollywoodi filmrendezők igazi romantikus európai várost keresnek, Budapestnél jobb helyet nem találhatnak. Sőt a New York Times fővárosunkat „Duna-parti Hollywoodnak” nevezte, és valóban, egyetlen más európai nagyvárosban sem készítenek ennyi nemzetközi filmet, mint nálunk. Mindezt azonban beárnyékolja, hogy a „jobboldali populista Fidesz kétharmados többségre tett szert a parlamentben, és az antiszemita Jobbik, a szocialistáktól alig lemaradva, 16,7 százalékkal a harmadik erővé vált”.
A Der Spiegel több zsidó értelmiségit, valamint a Jobbik kampányfőnökét is megkérdezte arról, hogy „mi folyik Budapesten”. Konrád György viszontagságos életútja ellenére hűséges maradt Budapesthez, ám Follathnak elmondta, hogy „nem tartom többé lehetetlennek, hogy rákényszerülök arra, hogy hosszú időre elhagyjam Magyarországot”. A kérdésre, hogy a holokauszt túlélőjeként mit érzett, amikor a Magyar Gárda masírozni kezdett Budapest utcáin, azt válaszolta, hogy megvetést, amely Orbán Viktorra is vonatkozik: „Ő engedte ki a fasiszta szellemet a palackból, amely nem mutat hajlandóságot arra, hogy oda visszatérjen. Nem szeretem a szocialistákat, de ezúttal rájuk szavaztam.”
A régi zsidó negyedben kóborló német újságíró a következő helyzetképet írja le a városról: „Budapest fürdik a kultúrában – szó szerint.
Az elegáns Széchenyi-fürdő medencéiben nyugdíjasok sakkoznak, a Falk Miksa utca régiségboltjaiban szakértők art déco lámpákat keresnek, a Terror Házában a néhány látogató elvész a diktatórikus időkről szóló múzeumi tárlatban, a magát gójnak, azaz héberül nem zsidónak nevező motoros csoport tagjai provokatív Nagy-Magyarország-dzsekikben a Parlament körül köröznek, amelyhez közel egy műteremben Kovács István pornófilmeket forgat. (…) A közel kétmilliós városban azonban még mintegy nyolcvanezer magyar zsidó él. A Dohány utcai zsinagóga a legnagyobbnak számít Európában. A zsidó negyed romos házaiban a fiatalok úgynevezett romkocsmákat rendeztek be. (…) Némelyek viccelődnek a »szélsőjobbos idiótákon«, míg mások elmondják, hogy szívesebben vesznek fel baseball sapkát a kipájuk fölé, a szülők pedig úgymond a becsomagolt bőröndökön ülnek, és úgy érzik, hogy elvették az otthonukat.”
A riportban megszólaló Kertész Imre, aki évek óta Németországban él, kemény bírálattal illette az országot: „A szélsőjobboldaliaknak és az antiszemitáknak van csak szavuk. Magyarország régi terhei, a hazudozás és a kirekesztésre való hajlamok csak nőnek. Magyarország a háborúban; Magyarország és a fasizmus; Magyarország és a szocializmus: semmi sincs feldolgozva, csak színes pomádéval felcicomázva. Budapest egy emlékezet nélküli város.”
A német újságíró jellemző alapossággal igyekezett minden érintettet megszólaltatni, ám beszámolója szerint a külföldi újságírókat általánosságban ellenségként kezelő Jobbik-ideológusokat szinte lehetetlen szóra bírni. Várkonyi Zsolt, a párt kampányfőnöke vállalkozott végül mégis, hogy egy kávé mellett kérdésekre válaszoljon, és kendőzetlen nyíltsággal azonnal a lovak közé csapott: „Na, találkozott már minden liberális beszélgetőpartnerével, és túl van már a zsidó maffián?” Várkonyi ezúttal is részletes beszámolót tartott a nemzetközi finánctőke hatalomszerzési ambícióiról, és arról, hogy 2050-re a romák a társadalom több mint felét alkotják majd. Follath Várkonyit „árnyékharcosnak” nevezi, aki az igazi keményvonalas megjegyzéseket meghagyja másnak, de talán éppen ezért sokkal veszélyesebb.
2010. 10. 15. (XIV/41)
