Az amerikai ajánlat egyelőre csak szóbeli garanciái értelmében Izrael a ciszjordániai építkezések újabb 90 napos befagyasztása esetén a jövőben nem lenne kötelezhető újabb korlátozásokra, továbbá a már megrendelt 20 darab új F-35-ös vadászgépe mellé megkapná a kongresszusi felhatalmazást újabb 20 darabra. Ezenkívül az Egyesült Államok garantálná, hogy egy éven keresztül fellépne az ENSZ-közgyűlésben az Izrael-ellenes szankciókkal szemben, illetve megvétózná a Biztonsági Tanácsban a palesztinok egyoldalú megoldási törekvéseit. Az amerikai külügyminiszter egyik legfontosabb ígérete pedig az volt, hogy egy izraeli–palesztin békeszerződés létrejötte esetén az Egyesült Államok hajlandó a NATO-szerződéshez hasonló kölcsönös védelmi paktumot kötni Izraellel.
Az új amerikai stratégia azonban csapdahelyzet lehet mind Izrael, mind pedig a palesztin fél számára. Izrael számára azért veszélyes az új amerikai irányvonal, mert a korábbi, az ENSZ 242-es határozata által kimondott, biztonságos és védhető határok elvét felülírva egy jövőbeni amerikai katonai védelmi paktumra alapozná a zsidó állam biztonságát. Miközben az Egyesült Államok folyamatosan szorul ki a Közel-Keletről, Obama tervei alapján az Irán és csatlósai, a libanoni Hezbollah, Szíria és lassan Irak által is fenyegetett Izrael a „palesztin területek” elcsatolását követően helyenként mindössze 15 kilométer széles maradna.
Az amerikai tervek további veszélye, hogy Izrael egyik legfontosabb és leghosszabb geostratégiai védelmi vonalát, a Jordán-folyó völgyét a szomszédos Jordánia felügyeletére bízná. A biztonsági kérdéseken túl demográfiai következményei is lennének a megegyezésnek, ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben a kivonulás egybefüggő zsidó településeket is érintene. Többek között két ősi bibliai helyszínen épült város, Efrat és Ariel, valamint számos más zsidó település több tízezer lakóját kellene deportálni. Az ok, hogy a korábban felmerült „földcsere” lehetőséget elveti mind a jelenlegi amerikai kormányzat, mind pedig a palesztinok.
Obama helyzetértékelése azonban csapdahelyzet a palesztin fél számára is. Korábbi amerikai vezetők ugyanis, akik szintén vitatták Izrael teljes szuverenitását a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi területek fölött, nem állították be ezt a vitát a békefolyamatok legfontosabb akadályának. Korábban nem tette ezt a palesztin fél sem, amely hallgatólagosan elfogadta a lassan zajló telepbővítéseket, mint status quot, és nem kényszerítette nyíltan Izraelt kíméletlen beavatkozásra a saját ciszjordániai telepeseivel szemben, hanem a kérdés megoldását egy végleges zsidó–palesztin megállapodásra hagyta.
Barack Obama ezzel szemben központi témának állította be a telepek ügyét, ráadásul olyan részeket is bevont a kérdésbe, amelyek izraeli elemzők szerint Mahmúd Abbásznak még álmában sem merülhettek fel, mint egy jövőbeni palesztin állam szuverenitása alá tartozó területek. Hibázik az amerikai kormányzat, amennyiben a tárgyalás sikereit a Jeruzsálemre is kiterjesztendő korlátozásokban látja – állítja David Horowitz politikai elemző is, aki szerint az Obama-kormányzat hajszolta bele Abbászt ebbe a játszmába.
A palesztin vezető, akinek nem volt elegendő az előző 10 hónapos építkezési korlátozás sem, most nem mutatkozhat kevésbé „palesztinpártinak”, mint Obama, ezért bele kellett mennie az újabb moratórium követelése körüli vitába. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló ezt követően tovább szigorította az arab feltételeket, amikor az összes kelet-jeruzsálemi építkezés leállítását követelte. Az izraeli fél több mint valószínű, hogy nem lesz hajlandó erre, mert Jeruzsálemet korábban sem érintette semmiféle korlátozás. A főtárgyaló azonban ennek elmaradása esetén azzal fenyegetett, hogy egyoldalúan az ENSZ-hez fognak fordulni, a palesztin állam kikiáltásáért. A kör végül bezárul, mert a palesztin vezető a korábbi izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert enyhébb békefeltételeit is elutasította, a jelenlegi Netanjahu-kormányzat pedig egyértelműen szigorúbb feltételekhez fogja kötni a megállapodást.
A gordiuszi csomó feloldására az Obama-kormányzat azt vetette föl, hogy ha a 90 napos moratórium alatt nem tudna a két fél döntést hozni, akkor Washington saját hatáskörében megrajzolná az új, állandó határokat. Az amerikai javaslat nem bírna kényszerítő erővel, de elutasítása komoly diplomáciai konfrontációt eredményezne az Egyesült Államok és a tiltakozó fél között.
2010. 11. 19. (XIV/46)
