Az al-Dzsazíra a dokumentumok kiszivárogtatásával három fontos ponton indított offenzívát a palesztinokkal szemben. Az első és talán leghangsúlyosabb „vádpont” az, hogy „feladták Jeruzsálemet”. A második a palesztin menekültek – vitatott – „visszatérési jogának” az elárulása. A harmadik pedig a Hamasz-terroristák meggyilkolásában való kollaboráció a zsidó állammal.
Az al-Dzsazíra kiszivárogtató kampányának megértéséhez vezető kulcs Azmi Bisharának, a televízió honlapján publikált írásában található meg. Bishara egy palesztin nacionalista, al-Dzsazíra talk show-kban szokott szerepelni, ahol kopott, nasszeri pánarab ideológiát terjeszt. Bishara szerint a palesztin probléma lehet a régióban található arab tömegek mozgatórugója. A tunéziai zavargások kitörését követően egy cikket jelentetett meg: „Tunéziai minta minden arabnak” (Tunisization of the Arabs). A médium célja az volt, hogy összekapcsolja a palesztin dokumentumok kiszivárogtatását az arab országokban kitört zavargásokkal, azért, hogy ismételten a palesztin problémát tegye az arab elégedetlenség fókuszába.
Az al-Dzsazírát jelenleg Wadah Khanfar, egy nabluszi radikális palesztin irányítja. Az arab csatorna évek óta arra törekedett, hogy az arab uralkodókkal szemben a Muzulmán Testvériség érdekeit helyezze előtérbe. Most azonban azzal a bökkenővel találta szembe magát, hogy a jelenlegi arab forrongások elsősorban helyi dimenziókra terjednek ki, és nincs bennük a pánarab eszmény, de még csak a palesztin probléma sem. Ennek ellenére az al-Dzsazíra folyamatosan igyekszik kimutatni a kapcsolatot a helyi elégedetlenségi hullám és a „pánarab forradalom” között, amelyet elsősorban a „palesztin probléma” motivál.
Egy különleges motiváció lehet a Hamasz érdekeinek a szem előtt tartása is. A palesztin főtárgyalónak igaza volt, amikor azt állította, hogy a kiszivárogtatások „hátba szúrták” a Palesztin Hatóság diplomáciai kampányát, amellyel el szerették volna Izraelt szigetelni, hogy a nemzetközi elismeréssel harcolják ki a palesztin államot. A ciszjordániai vezetés ilyen jellegű sikere azonban megrendíthette volna a Hamasz pozícióit a gázai övezetben: amennyiben Ramallah elnyerte volna a palesztin állam képviselőjének a titulusát, úgy a nemzetközi közösség a Gázában uralkodó, külön utakat járó szervezet ellen fordulva véget vethetett volna a problémának.
A ciszjordániai palesztinok reakciói azonban némi bátorítással szolgáltak a Palesztin Hatóság vezetői számára: nem lázadoztak az al-Dzsazíra kiszivárogtatásait követően, ami egy arra utaló jel lehet, hogy az évtizedes harcba belefáradva, készen állnak a kompromisszumra Izraellel.
A népharag elsősorban az al-Dzsazíra ellen irányul, Ramallahban és a libanoni Tripoliban megostromolták a tévé irodáit.
Az arab tévé azonban, miután elhintette a „Palesztin Hatóság árulását”, új helyzetet teremtett: vélhetően nem várható a palesztin állam kikiáltása, mindeközben a tárgyalások folytatása is szinte kizárt, mivel a dokumentumok kiszivárogtatását követően szinte biztos, hogy a palesztin fél a lehető legkeményebb álláspont mellett fogja megvetni a lábát.
Összegezve, az al-Dzsazíra azt a katari elképzelést propagálja, amely igyekszik mélyíteni a felfordulást az arab világban, miközben a helyi forrongásokat a palesztin problémával próbálja összekapcsolni. A televízió a palesztin dokumentumok zavaros tálalásával azon dolgozik, hogy hiteltelenítse a Palesztin Hatóságot, Izraelt pedig egy keményvonalas, a kompromisszumoktól elzárkózó félnek állítsa be.
2011. 02. 04. (XV/5)
