A 10-0-ás szavazási eredmény meggyőzőnek tűnhet, ám a képet árnyalja, hogy két állandó tag (Oroszország és Kína), valamint három fajsúlyos nem állandó tag (Németország, India és Brazília) tartózkodott. Ráadásul a tartózkodók nyilatkozataiból kiderült, hogy csak kényszerből nem szavaztak a határozat ellen. Vlagyimir Putyin Kadhafi szlogenjét felkapva egyenesen a középkori keresztes háborúkra való felhíváshoz hasonlította a döntést. (Hogy a kép tovább bonyolódjon, az orosz miniszterelnök kijelentését Dmitrij Medvegyev elnök nyomban visszautasította, mondván: az ilyesfajta hasonlatok teljesen elfogadhatatlanok. Máris izgalmasabbnak ígérkezik a jövő évi orosz elnökválasztás.) Németország pedig bejelentette, hogy kivonja csapatait a NATO kötelékéből.
Egy amerikai publicista Hamlethez hasonlította Barack Obamát, aki a januárban kezdődött arab felkelések után hosszan vívódott: „Beavatkozni vagy nem? Ez itt a kérdés. A hezitálás alatt megbukott Mubarak, a legfontosabb amerikai szövetséges, az iráni síita nyomás miatt válsághelyzet alakult ki a Perzsa-öbölbeli amerikai flottabázisnak otthont adó Bahreinben, miközben Kadhafi, a nyugat által ostoba módon rehabilitált terrorista keresztapa - egyelőre - tovább vívja harcát Líbiában" - írta Niall Ferguson a Newsweekben.
Obama végül hirtelen - még a Kongresszus felhatalmazását sem kérte ki, amit máris rossz néven vettek tőle - beleegyezett a támadásba. A líbiai légicsapásokban az első napokban amerikai egységek vitték a prímet, de néhány nap után az amerikai elnök jelezte, hogy szívesen átadnák a vezetést a NATO-nak. Az akció megindításával egy időben Obama feleségével, gyermekeivel és anyósával együtt elutazott Washingtonból, hogy végigvigye az előre leszervezett dél-amerikai turnéját. (A híradókban látni lehetett, hogy miközben az amerikai gépek Líbia felett repültek, a hadsereg főparancsnoka Rióban ingujjra vetkőzve focizik gyerekekkel az egyik szegénynegyedben.) Hiába igyekezett azonban Obama „láthatatlanná" válni, a demokraták liberális szárnya nem bocsátotta meg neki a katonai akciót. Egyesek azt állították, hogy Obama háborújával valójában Bush harmadik elnöki ciklusa kezdődött meg, míg az ultraliberális filmes megmondó ember, Michael Moore megüzente neki, hogy sürgősen adja vissza a Nobel-békedíjat. Az iszlám világgal barátkozó elnököt láthatóan zavarja az, hogy Amerika - Irak és Afganisztán után - újabb muzulmán ország ellen kezdett támadást. Obama gyorsan bejelentette, hogy semmi szín alatt nem küld szárazföldi csapatokat Líbiába, ami jó hír lehet Kadhafi számára, hiszen a gyéren lakott sivatagi országban a rosszul felszerelt felkelőkkel szemben hosszú hadviselésre rendezkedhet be (amit az elővigyázatosan otthon tartott több mint hatmilliárd dolláros valuta- és aranytartalékából jó ideig tud finanszírozni az olajbevételek kiesése ellenére is). Az elnököt republikánus oldalról pedig azzal vádolják, hogy az általa összerántott koalíció alig feleannyi országból áll, mint Bush Irak elleni szövetsége. Ráadásul szemben a 2003-as bagdadi képekkel, ahol az ünneplő lakosok amerikai zászlót húztak a Szaddám-szobor fejére, mielőtt ledöntötték volna, a líbiai felkelők Bengáziban „Allah akbar" kiáltásokkal fogadták a légicsapások hírét.
2011. 03. 25. (XV/12)
