hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Árvák megrontói
Gazdag európaiaknak szállították a karibi gyerekeket

2011. 04. 21.
Egy nemzetközi hálózat a közép-amerikai és Karib-térségből valószínűleg azért csempészett kiskorúakat Berlinbe, hogy azokat fizetőképes pedofilok szexuális játékszerévé tegye. Tíz év alatt ezrével kerülhettek kiszolgáltatott gyerekek perverz európaiak kezébe, akik egymás között is cserélgették áldozataikat.

A német rendőrség akkor tartóztatta le a két Berlinben élő férfit, amikor a müncheni repülőtéren egy tízéves kisfiúval megkíséreltek az országba belépni. A határőröknek feltűnt a gyerek hamis brazil útlevele. Mint kiderült, a kisfiú valójában Costa Ricá-ból származik.

Egy nyomozó szerint a tettesek leginkább a földrengés sújtotta Haiti szigetén foglalkoztak árva, kiskorú utcagyerekekkel egy saját maguk által létrehozott alapítványon keresztül, de nem ám jó vagy segítő szándékból. „A gyerekeket valószínűleg azzal az üres ígérettel csalták el Berlinbe, hogy Németországban egy új és szebb jövő várja őket. Sok közülük árva volt" - nyilatkozta egy nyomozó az ügyben.

Az utazás célja valójában az volt, hogy a gyerekeket eljuttassák Berlinben élő, fizetőképes pedofilokhoz, akik kedvükre kihasználhatták őket. A díj fejében kedvükre megtarthatták vagy továbbíthatták ismerőseik között az áldozatokat. A három hónapos vízumidő lejártával a kisgyerekeket visszaküldték hazájukba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!