Miután Laurent Gbagbo volt elnököt elfogták az elefántcsontparti lázadók, az ENSZ által elnökként elismert Alassane Ouattara önmérsékletre szólította fel a lakosokat, „új reménységről” és elszámoltatásról beszélt. Elemzők ugyanakkor attól tartanak, hogy a bajok még csak most kezdődhetnek igazán: akár a Ruandában látott tragédia is megismétlődhet. Bár a mérvadó nemzetközi média mindenért Gbagbo elnököt teszi felelőssé, helyszíni beszámolók szerint egészen másképp fest a helyzet.
A hivatalos jelentések szerint a 2010 novemberében megtartott választásokon Ouattara győzött, Gbagbo azonban nem volt hajlandó lemondani posztjáról – ebből a huzavonából bontakozott ki a mostani konfliktus. Gary Lane, a CBN televízió riportere azonban néhány hónapja Elefántcsontparton járt, ahol nemcsak Gbagbo elnökkel, hanem annak néhány munkatársával és a választásokon atrocitásokat elszenvedő állampolgárokkal is találkozott.
A tavaly novemberi helyzetet Gbagbo egyik minisztere, Ble Goude az emlékezetes George W. Bush – Al Gore-párviadalhoz hasonlította. Mint ismeretes, 2000-ben a floridai választási vitának a legfelsőbb bíróság vetett véget, amely Busht nyilvánította győztesnek. Al Gore elfogadta a döntést, Busht pedig beiktatták új elnökként.
Elefántcsontparton hasonló helyzet állt elő: az eredményeket a választási bizottság tagjai több területet illetően is vitatták. A törvénynek megfelelően az alkománytanács elé került az ügy, amelynek hét tagja a feltárt bizonyítékok alapján hozta meg döntését: 500 ezer szavazatot érvénytelenítettek, és Gbagbót nyilvánították győztesnek. Az alkotmánynak megfelelően Gbagbo fel is esküdött.
Ouattara viszont Al Gore-tól eltérően ezt az eljárást nem fogadta el, ragaszkodott ahhoz, hogy ő a győztes, amit viszont a választási bizottságban lévő támogatói is megerősítettek. Ouattara is felesküdött, de nem az alkotmánytanács előtt, ahogy azt a törvény előírja. Ráadásul jogilag csak akkor lehetne elnök, ha a felesküdött elnök már hivatalosan lemondott (erre pedig nem került sor).
A CBN riportere találkozott helyiekkel is, akik megerősítették, hogy a választásokon csalások történtek. Sok helyütt korábban bezártak a szavazóhelyiségek, Gbagbo támogatói közül többeket megvertek vagy megfélemlítettek. Gbagbo azokon a helyeken, ahol az első fordulóban győzött, furcsamód a második fordulóban nulla szavazatot kapott, máshol pedig felfegyverzett lázadók kergették el a szavazókat.
Míg Gbagbo keresztény vallású és felesége evangéliumi keresztény, csakúgy, mint több tanácsadója is, az új elnök, a muzulmán Alassane Ouattara nem elefántcsontparti, hanem Burkina Fasó-i származású. Sokan úgy vélik, hogy fegyveres támogatóinak magvát a kakaóültetvényeken dolgozó burkinai vendégmunkások képezik, a helyiek körében viszont Gbagbo népszerű. Napvilágra kerültek amatőr felvételek az utóbbi hetekben lezajlott brutális gyilkosságokról is (például embereket égettek el élve vagy dobtak kútba). Az egyik amerikai misszionárius, Ted Jensen állítása szerint a felvételeken szereplő agresszorok burkinai akcentussal beszéltek az áldozatokhoz.
Gbagbo a környező országok között egyedülálló módon Izrael-barát politikát folytatott. Követői szerint azonban nem is elsősorban vallási, hanem inkább gazdasági érdekek húzódnak meg a konfliktus hátterében: szerintük a nyugati hatalmak azért preferálják Ouattarát, mert kedvezőbb kereskedelmi megállapodásokra számíthatnak tőle. Ble Goude egyenesen azt állítja, hogy „a franciák Elefántcsontpart olaját, földgázát, aranyát és kakaóját akarják”. Bár az ország függetlenségét 1960-ban kikiáltották, a francia befolyás még mindig érezteti hatását. Gbagbo szorgalmazta országa fokozottabb önállósodását, kereskedelmileg is Kína és Oroszország felé nyitott, ami viszont veszélyeztette a francia és az amerikai érdekeket.
A CBN beszámolója szerint nemrég kameruni vámosok kibontottak egy Elefántcsontpartra tartó francia „humanitárius szállítmányt”. Mint kiderült, fegyverszállítmányról volt szó, amelyet Ouattara és támogatói kaptak volna kézhez. Több szakértő állítja azt is, hogy a hivatalos közleményektől eltérően Gbagbót nem a lázadók, hanem a franciák tartóztatták le. A jelentések szerint egyébként a harcok egyelőre nem fejeződtek be, sokan a megosztottság elmélyülésétől tartanak. Mindennaposak a fosztogatások, rablások, és a humanitárius válság is egyre nagyobb méreteket ölt.
Gbagbót a Hágai Nemzetközi Bíróság elé akarják állítani állítólagos háborús bűnök miatt. Ugyanakkor azon kevés politikus közül, akik felszólaltak Gbagbo mellett, Jim Inhofe oklahomai szenátor kijelentette: „Az ENSZ-jelentések alapján egyértelmű, hogy Alassane Ouattara irányítása alatt tömeggyilkosságok történtek. Ez viszont megkérdőjelezi vezetői legitimitását.” Inhofe kilenc alkalommal járt Elefántcsontparton, és sosem titkolta, hogy Gbagbo támogatója.
Geoffrey Robertson, emberi jogi ügyekre specializálódott jogi szakértő szerint „Ouattarát is vizsgálat elé kell állítani, hiszen bizonyítékok vannak rá, hogy csapatai visszaéléseket követtek el útban Abidjan felé”. Ha Ouattara most nem szolgáltat igazságot, „ő maga is a hágai bíróság elé kerülhet. Akkor viszont Elefántcsontpart jövője még bizonytalanabb lesz”.
2011. 04. 15. (XV/15)
