hetilap

A gazdaságról vagy a politikáról szólt inkább az amerikai adósságplafon-vita?
–ŰA vita igazából arról szólt, hogy a közvélemény csalódott a washingtoni intézményrendszerben, amely úgy tűnik, hogy teljesen elvesztette az irányítást az események felett. A gazdaság gyenge, a munkanélküliség magas, Washington mégis folyamatosan több pénzt költ, mint amennyit lehetne, ezzel pedig adóssághegyeket halmoz fel. Az emberek nem értik, hogy mi folyik itt. Azzal, hogy sok Tea Párti képviselőt szavaztak be a kongresszusba, a szavazók azt akarták, hogy a dolgok új irányt vegyenek. A kongresszusi tagok – legyenek azok demokraták vagy republikánusok – általában nagyon odafigyelnek arra, hogy teljesítsék Űa választóik kívánságait. Mivel pedig a demokrata és a republikánus szavazók igen eltérő nézeteket vallanak, ebből ilyen patthelyzetek származnak.
Ki nyert és ki vesztett az egyezséggel?
–ŰSzerintem a közvélemény nyert. Azt akarták elérni, hogy Washington ne költsön annyi pénzt, mint eddig, és ennek érdekében akcióba léptek. Ez azt mutatja, hogy a kormány egyszerűen nem tehet meg bármit, amit akar, mert van egy határ. Azonban sem az elnök, sem a két nagy politikai párt nem jött ki jól ebből a szituációból. Az emberek ugyanis nem értik, miért olyan nehéz megállni azt, hogy ne költsük tovább azt a pénzt, ami nincs is, és azt sem értik, hogy mi okozta ezt a politikai holtpontot. Ezért hajlamosak mindkét oldalt hibáztatni. 
Obama kompromisszumot kötött. Ez javítja vagy rontja az esélyeit 2012-ben?
–ŰA választásokig még mindig hátravan tizenöt hónap, úgyhogy addig még sok minden történhet – túl korai lenne most bármit is mondani. Az viszont biztos, hogy rövid távon a baloldal dühös amiatt, mert kiadáscsökkentésekre sor került, de adóemelésekre viszont nem.
Ahogy említette, a republikánus kongresz-szus is népszerűtlen. Hogyan befolyásolja ez a leendő jelöltjük helyzetét az elnökválasztáson?
–ŰEzt sem lehet még eldönteni. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint Obama elnök még mindig jóval népszerűbb, mint bármelyik ismert republikánus jelölt. De ha nem lesz gazdasági fellendülés, és az emberek továbbra is Wa­shingtont fogják hibáztatni, az valószínűleg egy jelenleg még esélytelennek tűnő jelöltnek fog kedvezni.
Kire figyeljünk 2012-ben, kik a komolyan vehető republikánus jelöltek?
–ŰA legfrissebb felmérések szerint jelenleg Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó – aki indult a 2008-as választásokon is – vezet a republikánus jelöltek között. De Rick Perry texasi kormányzó – aki egyben a legrégebb óta hivatalban levő amerikai kormányzó is – valószínűleg csatlakozik a versenyhez a hónap vége felé. Ha ez igaz, akkor biztosan hamar az esélyes jelöltek közé fog kerülni. Rajtuk kívül Michelle Bachmann is elég népszerű a szélsőjobb és a Tea Pártot támogatók között, továbbá Tim Pawlentyt is sokan kedvelik, főként a tradicionálisabb mérsékelt és konzervatív választók közül.
Van még hely új jelölt feltűnésére?
–ŰIgen. Egyelőre a republikánus mezőnyből még senki nem indult be igazán. Ezért úgy tűnik, hogy a pártban még mindig sokan arra várnak, hogy egy jelölt egyszer csak előlép. Ha Perry texasi kormányzó valóban belép a versenybe, akkor nem kétséges, hogy azonnal komoly jelöltnek fog számítani az előválasztáson. Sarah Palin sem jelentette még be az indulási szándékát, de ahogy múlik az idő, egyre kevesebb erre az esély. Azonban ha megtenné, az is izgalmasabbá tenné a versenyt.
Egyes vélemények szerint a 2012-es választás valójában népszavazás lesz Barack Obamáról. Egyetért ön ezzel?
–ŰAz alaphelyzet az, hogy ha egy hivatalban levő elnök indul az újraválasztásért, az mindig népszavazás is arról, hogy jól végezte-e a munkáját. És ez alatt a „teljesítmény” alatt az amerikaiak többsége a gazdaságot érti: munkahelyek, növekedés és még több munkahely. Másodsorban pedig – de még mindig érzékelhetően – az számít majd, hogy vajon a washingtoni kormánynak sikerül-e a megállítania a költségvetési hiány növekedését.
Obama ott akarja hagyni Irakot és Afganisztánt is. Ki fogja azonban betölteni a vákuumot Amerika után?
–ŰÚgy vélem, hogy ez lehet az egyik legnagyobb veszélye a jelenlegi amerikai pénzügyi válságnak. Az inga túl gyorsan és túl messzire lendül – az olyan országokban, mint Irak vagy Afganisztán, a korábbi erős amerikai jelenlét helyett nagyarányú kivonulás történik. Folyamatosan hallani a sürgetéseket a csapatkivonásokra és költségvetési megszorításokra. És eddig egyik politikai jelölt sem fogalmazott meg Amerika számára olyan erős nemzetvédelmi stratégiát, amely fenntartható lenne a jelenlegi keretek között. Szükségünk lenne valami köztes megoldásra a kivonulás és a jelenlegi szint fenntartása között. Ha az Egyesült Államok ilyen drasztikusan vonulni ki, abból biztos, hogy a tálibok és más szélsőségesek, például Irán profitálna.
Egyre kevesebb szó esik az iráni nukleáris programról. Az Egyesült Államok beletörődött abba, hogy Teherán atomfegyverhez jut?
–ŰNem, a kormányzat még mindig reménykedik abban, hogy a szankciók agresszív használatával Irán rákényszeríthető arra, hogy felhagyjon a nukleáris fegyverkezéssel. A republikánus ellenzék komolyan veszi, hogy meg kell akadályozni, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson, és ők valószínűleg nem riadnának vissza attól sem, hogy a szankciókon felül más eszközökhöz is nyúljanak. A válaszom tehát az, hogy nem, ez nem egy olyan dolog, amit már bárki is elfogadott volna.
Dore Gold volt izraeli ENSZ-nagykövet az elmúlt héten az mondta lapunknak, hogy egy atomfegyverrel rendelkező Irán megzsarolhatná Európát és a NATO-t, hogy ne akadályozza hatalmának kiépítését a Közel-Keleten. Hogyan látja ezt ön?
–ŰEz tényleg valós veszély, de pont emiatt fejleszt az Egyesült Államok és a NATO rakétavédelmi rendszert. Nem engedhetjük meg sem mi, sem a szövetség egésze, hogy egy szélhámos atomhatalom zsarolja. A perzsa-öbölbeli államok is komolyan aggódnak egy agresszív iráni fellépés miatt, és ezért hajlandók is együttműködni Amerikával, hogy Washington fenntartsa az erős katonai jelenlétét a térségben. Mindennél fontosabb azonban, hogy megakadályozzuk Irán atomfegyverhez jutását.
Lassan naponta százával halnak meg az emberek Szíriában. Miért nem tesz semmi komoly lépést sem a NATO, sem az Egyesült Államok? Talán Törökországra akarják hagyni a megoldást?
–ŰA NATO belebonyolódott a líbiai akcióba. Emiatt szerintem az emberek azt gondolják, hogy ha Líbia ilyen nehéz dió, akkor Szíria még nehezebb lenne. Továbbá más térségbeli hatalmakat, mint például Szaúd-Arábiát aggasztaná az, ha az Egyesült Államok vagy a NATO beavatkozna egy újabb arab vezető megdöntésének érdekében. Ezért pillanatnyilag nincs szándék arra, hogy katonailag beavatkozzunk a szíriai ellenzék megsegítésére.
Ezzel együtt úgy vélem, hogy ez nagy szégyen, mert bizonyára lennének olyan nem katonai eszközök, amelyeket felhasználhatnánk a szíriai tiltakozók támogatására. A folyamatosan növekvő emberi veszteségeket tekintve talán bizonyos katonai megoldásokat is kilátásba kellene helyezni. Végső soron a térségben működő rezsimek feladata az, hogy válaszoljanak a saját népeik követeléseire. Ha ezt nem teszik, akkor további felkeléseket látunk majd, és az Egyesült Államok meg Európa nem fogja támogatni a brutális leszámolásokat.
Közel fél év telt el azóta, hogy a NATO megkezdte a líbiai hadműveletet. Sokan nem értik, hogy miért tart ilyen sokáig Kadhafi megbuktatása… Mi a probléma?
–ŰKét probléma van: az egyik, hogy magát a küldetést rosszul szervezték meg. Másrészt pedig a líbiai ellenzék megosztott, és emiatt nem nagyon hatékony. Ha csak „a civil lakosság megvédelmezését” tűzzük ki célként magunk elé, miközben Kadhafi továbbra is ellenőrzése alatt tartja a katonaságot és a rendőri erőket, akkor garantálható a patthelyzetet. Szembe kell néznünk azzal, hogy amíg hatalomban marad, senki nem lesz biztonságban, és ezért minden lehetségest meg kell tennünk azért, hogy elmozdítsuk őt. Hiba a NATO részéről, hogy csak egy fél küldetést akar teljesíteni, és az Egyesült Államoktól is, hogy a hátsó sorból várja a megoldást. A líbiai ellenzék közben megosztott és gyengén szervezett. De már rég el kellett volna kezdenünk – és ez még most sem túl késő – azt, hogy segítsünk nekik megszervezni magukat, valamint mindazt a képzést és felszerelést eljuttatni hozzájuk, ami Kadhafi megdöntéséhez szükséges.
Mi várható Egyiptomban, ha a Muzulmán Testvériség szabad, demokratikus választások útján bekerül a hatalomba?
–ŰSzerintem számos különböző hang létezik a Muzulmán Testvériségen belül. Nyilvánvalóan van közöttük számos radikális szélsőséges. De vannak sokan mások is. Amikor nem volt politikai pluralizmus Egyiptomban, a rezsimmel szemben az ellenvéleményt csak úgy lehetett kifejezni, ha az illető valamiképpen kapcsolódott a Testvériséghez. Most, hogy sokkal nagyobb a nyitottság, sokkal többféle nézetet látunk megjelenni Egyiptomban, miközben a Testvériség viszonylag meggyengült.
Thomas Melia helyettes államtitkár nemrég bírálta a magyar kormányt. Ön szerint ez a kritika magánvélemény volt inkább, vagy Washingtonban általában így látják Magyarországot?
–ŰNem láttam Melia kritikáját, ezért nem tudom igazán kommentálni. Inkább arra utalnék, amit Hillary Clinton mondott a budapesti látogatása során. Számomra az alapvető az, hogy Magyarország és az Egyesült Államok egyaránt elkötelezett a szabadság, a demokrácia, a piacgazdaság, a tolerancia, a törvényesség és az emberi jogok mellett. Egy ország vagy kormány sem tökéletes. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, jobb és rosszabb politikák, keményebb kezű kormányzatok, és olyanok, amelyek nem olyan keménykezűek. Közös felelősségünk az, hogy amennyire emberileg lehet, igyekezzünk megfelelni ezeknek az eszméknek. És ameddig a demokratikus rendszer eleven és működőképes – az emberek megválaszthatják képviselőiket a kormányzatba – a dolgok idővel kiforrják magukat.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek