„Elég, elég, elég”, itt az idő a palesztin függetlenségre, véget kell vetni a hatvanhárom éve tartó „tragédiának” – fakadt ki Mahmúd Abbász, az egykor terrorszervezetként számon tartott Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnöke az ENSZ Közgyűlése előtt a „gyarmatosító Izraellel” szemben, amely folytatja az építkezéseket a „megszállt” területeken, ezzel zsákutcába vezetve a békefolyamatot (lásd keretes írásunk). Közben egy papírlapot – a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak átadott tagsági kérelem másolatát – lobogtatott a kezében, amellyel egy nem létező, és a nemzetközi jogi feltételeknek egyelőre nem megfelelő, csak papíron létező félautonóm államkezdeményt szeretne szuverenitással felruházni az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül. Ha ez nem sikerülne (az amerikai vétó vagy a kétharmados BT-támogatás hiánya miatt), akkor az ENSZ Közgyűlésének segítségével emelné magasabb szintre a PFSZ (egy későbbi névváltozás során „Palesztinára” puhított) eddig csak állandó megfigyelői jogállását a világszervezetben.
Miután 2010-ben Benjamin Netanjahu nem hosszabbította meg az egyoldalúan vállalt építési moratóriumot a nyugati-parti településeken, Abbász egyetlen tárgyalási javaslatra sem válaszolt, hanem eldöntötte, hogy az ENSZ-hez fordul. Ezzel pedig felrúgta – többek között – az 1995-ben aláírt Oslo II. nevű megállapodást, amelyben Izrael és a PFSZ magára vállalta, hogy egyik fél sem kezdeményez, illetve tesz olyan lépéseket, amelyek a végleges státuszról szóló tárgyalások befejezése előtt megváltoztatnák Ciszjordánia és a Gázai övezet státuszát.
Izrael azonban továbbra is igyekszik a békés megoldásra, annak ellenére, hogy a Madridban elindított, majd 1993-as oslói levélváltások, a 2005-ös Gázai övezetből történő kivonulás, valamint a 2008-as annapolisi béketárgyalások eredménye közel tízezer, Izraelre kilőtt rakéta és több mint ezer civil áldozat lett. Ezzel elvben egyetért a nemzetközi diplomácia is, miután a közel-keleti kvartett – Oroszország, az Európai Unió, az ENSZ, valamint az Egyesült Államok – Abbász folyamodványát követően újabb, előfeltételek nélküli béketárgyalásokra sürgette a feleket. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ezt elfogadta, és megerősítette, hogy amennyiben a palesztinok beleegyeznek a nemzetközi kezdeményezésbe, hogy előfeltételek nélkül tárgyaljanak, akkor abban Izrael is partner. A palesztinok azonban azt állítják, hogy Izrael felelős a béketárgyalások megfenekléséért, és nem támogatják a nemzetközi javaslatot – úgy vélik, szükség van az előfeltételekre. Riad Malki palesztin miniszterelnök szerint „nem tökéletes” a kvartettjavaslat. Azt sérelmezte, hogy a nemzetközi tervezet nem szólítja fel Izraelt a nyugati parti építkezések teljes leállítására, valamint nem kötelezi az 1967-es tűzszüneti vonalak mögé való visszavonulásra.
Dore Gold, Izrael volt ENSZ-nagykövete azonban a Bloomberg televíziónak adott interjúban emlékeztetett arra, hogy a béketárgyalásokat nem a zsidó állam szakította meg. Mint mondta, azok már akkor megszakadtak, amikor a palesztin terroristák a Gázai övezetből lőtték Izraelt. A diplomata szerint irreális az a palesztin követelés is, hogy olyan „határokat” szabjanak meg a tárgyalások előfeltételéül, amelyekről éppen a tárgyalások során kellene egyeztetniük. Dore Gold szerint a probléma a palesztinok által követelt 1967-es vonalakkal az, hogy azok annyira absztrakt fogalommá váltak, hogy a többség már nem is tudja, mit jelent igazából Izraelre nézve. Egy ilyen felosztás azonban kettévágná Jeruzsálemet és a judaizmus legszentebb helyét, a Siratófalat és a Templom-hegyet is muszlim kézbe adná, amibe pedig Izrael nem egyezhet bele – emlékeztetett a diplomata. A volt ENSZ-nagykövet szerint a diplomácia aranyszabálya az, hogy ne nyújtsunk be a partnernek egy olyan megegyezést, amelyet biztosan nem fogad el – Abbász azonban éppen ezt szegte meg.
Utoljára akkor volt ilyen forró a levegő Izrael körül, amikor az ENSZ rasszizmusnak bélyegezte meg a cionizmust – vélekedett a Jerusalem Post napilap internetes oldalán Michael Freund, a Shavei Israel alapítvány elnöke. Akkor, 1975. november 10-én Chaim Herzog izraeli ENSZ-nagykövet nagyon ellenséges légkörben lépett a pódiumra – a nemzetközi közösség java része el akarta vitatni a zsidóság jogát országához. Most, harminchat év elteltével a nemzetközi közösség közel áll ahhoz, hogy elvitassa a zsidóság jogait ősei földjéhez is. Annak ellenére, hogy a két esemény között több évtized eltelt, Freund szerint a két diplomáciai támadás szorosan összefügg. Az a vád, hogy a cionizmus a rasszizmus egy formája, kísérlet volt a zsidóság álmának – hogy visszatérjen hazájába – a delegitimizálására. Ugyanez igaz a jelenleg dúló ENSZ-vitára is, ahol a Nyugati-part, vagyis Júdea, Szamária, valamint Kelet-Jeruzsálem területének a sorsa a tét. Amennyiben az ENSZ elismeri a palesztinok követeléseit ezekre a területekre, automatikusan semmissé nyilvánítja a zsidóság jogait. Freund azonban úgy véli, hogy amikor Herzog felszólalt az ENSZ-ben, rámutatott egy alapvető igazságra: „A cionizmus megértésének a lényege benne van a nevében. Az ősi Jeruzsálem két hegye közül a keletebbre fekvőt az időszámításunkat megelőző 10. században már Cionnak nevezték.”
Benjamin Netanjahu az újév alkalmából adott interjújában leszögezte, hogy Izrael nem fogja betiltani az építkezéseket Júdeában és Szamáriában csak azért, hogy ezzel ösztökélje a palesztinokat a kvartett béketárgyalásokra tett javaslatának elfogadására. „Ezt már egyszer megtettük” – utalt Netanjahu az izraeli kormány által 2009 novemberében bevezetett építkezési moratóriumra, amelyet a palesztinok csak precedensként használtak fel az újabb követeléseikhez. Netanjahu kijelentette azt is, hogy nincs szándékában beleszólni a Belügyminisztérium városfejlesztési bizottságának a döntésébe – utóbbi kedden döntött 1100 lakásra szóló építési engedélyről Kelet-Jeruzsálem izraeliek lakta Giló negyedében. Az izraeli kormányfő szerint nincsen semmi különös ezekben a beruházásokban. „Tervezünk Jeruzsálemben, és építünk is. Ugyanazt tesszük, amit minden izraeli kormány tett 1967 óta. Mi a zsidó kerületekben építkezünk, az arabok pedig az arab kerületekben. Ez az élet menete ebben a városban, amelyben fejlesztések zajlanak mind a zsidó, mind pedig a nem zsidó lakók számára egyaránt” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő.
Kik a hősök?
Mahmúd Abbász az antiszemita Latifa Abu Hmeidet választotta az ENSZ-kampányához, akinek az egyik fia hét izraeli civilt gyilkolt meg. Abu Hmeid vezethette a ramallahi ENSZ-irodákhoz tartó menetet, ahol átadott egy, az ENSZ fôtitkárnak, Ban Ki Munnak címzett levelet. A Palesztin Hatóság területén legalább félszáz olyan kollégium, iskola, utca és sportcsarnok található, amelyeket palesztin tömeggyilkosokról neveztek el. 2010-ben a Palesztin Hatóság el-Bireh város főterét Dalal Mughrabi után nevezte el. Mughrabi vezette azt az 1978-as terrortámadást, amikor elraboltak két buszt Haifa és Tel Aviv között, majd lemészárolták utasaikat, 37 izraelit, köztük 13 kisgyereket. A támadók válogatás nélkül lőtték agyon az utasokat, majd kihajigálták őket az ablakon.
2010-ben egy ifjúsági párbajtőrversenyt egy másik terroristáról, Abu Dzsihádról nevezett el a Palesztin Hatóság. Sőt, a sporteseményen Mahmúd Abbász egy másik terroristát, Abu Daúdot is méltatta, aki a müncheni olimpián elkövetett merénylet kitervelője volt, amely során 11 izraeli sportolót mészároltak le.
A Ramallahban felépített palesztin kormányzati székházat szintén egy terroristáról, Jahje Ajasról, a „Mérnökről” nevezték el. A bombakészítő „Mérnök” robbanószerkezete 1994 októberében egy zsúfolt buszt robbantott fel a Tel Aviv-i bevásárlónegyed mellett. Két évvel később újabb Ajas-bomba robbant: a népszerű Dizengoff bevásárlóközpont mellett.
A támadásban sokan meghaltak, az áldozatok között kisgyerekek is voltak. A „Mérnökkel” végül egy telefonba rejtett pokolgép végzett, amit egy ismeretlen adott át neki. Issza Karake, a Palesztin Büntetés-végrehajtási miniszter 2010-ben meglátogatott egy Hamasz-terroristát, Abbász al-Sajedet, majd átadott neki egy emléktáblát. Al-Sajed tervelte ki az egyik netanjai öngyilkos merényletet – 30 zsidót gyilkoltak meg, és 140-et megsebesítettek egy szállodában, akik éppen a széderesti vacsorára készültek. (Gulio Meotti – Il Foglio)
2011. 09. 30. (XV/39)
