Monti személyében teljes mértékben uniópárti politikus került Olaszország élére, akinek az EU közös gazdasági kormányzása, az erősebb integráció és a globalizmus iránti elkötelezettsége közismert tény. Az Európai Bizottság tagjaként 1995-től a belső piacért, szolgáltatásokért, vámokért és adózásért volt felelős, majd 1999-ben a versenyjog területét kapta meg. 2010-ben José Manuel Barrosónak, a Bizottság elnökének megbízásából az egységes európai piac jövőjét mérlegelő jelentést készített, melyben javaslatokat tett az egységes piac kiteljesítését célzó intézkedésekre.
Monti több, a globalizmust, az erősebb integrációt, sőt az egységes világkormányt pártoló háttérszervezet és társaság tagja, illetve meghatározó személyisége. Vezető szerepet tölt be többek között a David Rockefeller által 1973-ban alapított Trilaterális Bizottságban, amelynek egyik célja, hogy Észak-Amerika, Japán és Európa együttműködését erősítve és az Egyesült Államok befolyását csökkentve egységes, globális politikai és gazdasági struktúra kialakítását segítse elő. Szintén vezető szerepet játszik az unió létrejöttében jelentős érdemekkel bíró Bilderberg Csoportban is, amelynek tevékenységéről a média – minden igyekezete ellenére – meglehetősen keveset tud. Mario Monti azzal a meggyőződéssel lépett hatalomra, hogy szakértői kormánya segítségével Olaszország képes lesz kilábalni a válságból. Ehhez az unió érdekeit képviselő politikusként jelentős segítséget kap Brüsszelből. Egyes hírek szerint az Európai Központi Bank máris az olasz államkötvények nagymértékű felvásárlásába kezdett, amelyet elemzők az új miniszterelnök és kormánya iránti bizalom megteremtését célzó lépésként értékeltek. Monti első feladata az EU elvárásainak teljesítése lesz az által, hogy jelentős adóemelést hajt végre, majd ezt szigorú megszorításokkal tetézi. Elsődleges céljai között nevezte meg a gazdasági növekedés gyorsítását, amelyet az elemzők nehezen megvalósítható célnak látnak az új, magas adók árnyékában. (A Monti-csomag egyik újítása a nagy összegű készpénzes vásárlásokra kivetett különadó. Következő lépésként pedig teljesen megtiltanák a 300 eurót – mintegy 100 ezer forintot – meghaladó készpénzes tranzakciókat.)
Európai uniós garanciák nélkül az adósságban fuldokló Olaszországnak nem sok esélye van további kölcsönökre – az unió és az eurózóna hívei ugyanakkor mindent megtesznek egy olyan összeomlás megakadályozására, amely az egész rendszert magával ránthatná. Olaszország – állítják az elemzők – az unió harmadik legnagyobb gazdaságaként egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy kilépjen az eurózónából. Monti akár a következő választások évéig, 2013-ig is kaphat időt, bár ellenfelei egyre jobban sürgetik az előrehozott választásokat. Kritikusai a demokrácia kudarcát látják abban, hogy Monti választás nélkül került hatalomra, mintegy az Európai Unió „ejtőernyőseként”.
Görögországban az olaszhoz hasonló helyzet alakult ki, amikor Lukasz Papademosz, az új görög miniszterelnök november 11-én letette hivatali esküjét. Papademosz korábban nyolc éven át a Görög Nemzeti Bankot vezette, majd újabb nyolc éven át az Európai Központi Bank alelnökeként tevékenykedett. Mivel elkötelezett híve annak, hogy országa az eurózónában maradjon, arra szerződött, hogy a 130 milliárdos mentőcsomag árát jelentő szigorú megszorításokat keresztülviszi a görög parlamentben. Papademosz előreláthatólag a jövő év elején tartandó előrehozott választásokig marad posztján. Miniszterelnöki megbízása annyiban is érdekes, hogy éppen ő vezette a görög nemzeti bankot, amikor Görögország bevezette az eurót, és 2001-ben egy konferencián éppen azzal érvelt a közös európai valuta mellett, hogy az megvédelmezi a kisebb országokat a külső gazdasági sokkok hatásától.
Miközben Olaszországban és Görögországban az európai szuperkormány emberei igyekeznek kikormányozni országukat a válságból, a kritikusok felháborodása is messzire hangzik. „A bankárok és meg nem választott technokraták hatalomra jutása Olaszországban és Görögországban azt mutatja, hogy az eurózóna kibontakozó válsága aláássa a demokráciát” – jelentette ki Kosztasz Panajotakisz szociológiaprofesszor, a New York City College of Technology munkatársa. Más kritikusok attól tartanak, hogy ha a nem demokratikusan választott kormányok megfelelő támogatást kapnak, akkor az Európai Tanács és az Európai Központi Bank a kormányfőkön keresztül a demokratikus számonkérhetőség legkisebb lehetősége nélkül irányíthatja ezeknek az országoknak a politikáját. Több elemző úgy véli: az EU- és európárti vezetők elhelyezése Olaszország és Görögország élén az eurózóna megszüntetését egyre jobban követelő hangok elhallgattatását célozza.
A szuperállam forgatókönyve
A Daily Telegraph című angol lap a múlt héten számolt be a birtokába jutott titkos feljegyzésről, amelyet a német Külügyminisztérium készített. Az EU jövője: a szükséges integrációs politika a stabilitási unió létrehozása érdekében című dokumentum szerint a jelenlegi pénzügyi krízis kezelése érdekében szükség van egy európai valutaalap létrehozására, amely gyakorlatilag kierőszakolná az érintett államoktól a „helyes” pénzügyi politikát. A feljegyzés szerint a fennálló helyzet szükségessé teszi egy „stabilitási unió” létrehozását, amelyet majd követnie kell a politikai unió megvalósításának. A Daily Telegraph szerint a feljegyzés egy új szuperállam létrehozását vizionálja, amely még arra is kitér, hogyan kell elkerülni azt, hogy a kérdésben referendumot írjanak ki a szigetországban.
A dokumentum kiszivárogtatásának időpontja valószínűleg nem a véletlen műve, a Telegraph beszámolója ugyanis egy nappal David Cameron és Angela Merkel találkozója előtt jelent meg. Bár a találkozó után mindkét fél nagyon udvariasan és megfontoltan nyilatkozott, egyértelmű volt, hogy a brit fél nem támogatja sem az EU több országa által javasolt tranzakciós adót, sem a politikai uniót. David Cameron ugyanis annak ellenére, hogy néhány hete hevesen ellenezte saját párttársainak népszavazási kezdeményezését az EU-ban való bennmaradásról, többször is nyilvánvalóvá tette, hogy nem adnak át több hatalmat Brüsszelnek anélkül, hogy erről referendumot tartanának. A brit kormányfő szemmel láthatólag elkeseredett küzdelmet folytat azért, hogy az Európai Unió ne váljon kétüteművé, ahol az eurózónán kívüli országok csak szemlélői és elszenvedői az eseményeknek. (Lukács András)
2011. 11. 18. (XV/46)
