Lapzártánkig legalább 37 ember meghalt az összecsapásokban, és több mint ezerötszázan megsebesültek – a demonstrálók szerint a hadsereg nemcsak könnygáz és gumibotok bevetésével támadt a tüntetőkre, hanem éles lőszert is bevetett. A tüntetők és a hatóságok között annak ellenére folytatódtak az összecsapások, hogy Mohamed Huszein Tantavi tábornagy (képünkön lent) megígérte, hogy felgyorsítják a politikai átmenetet. A tüntetések közben átterjedtek több más egyiptomi nagyvárosra, Alexandriára, Aszvanra és Szuezre is, az ideiglenes kormány pedig – a hadsereg véres tömegoszlatására érkező bírálatok nyomása alatt – benyújtotta a lemondását. Az új kormány megalakításáról a hét elején döntöttek. A kabinet elsődleges feladata az lesz, hogy megvalósítsa a január 25-i forradalom céljait – közölte a kormányról szóló egyeztetés egyik résztvevője. A tárgyaláson, amelyen öt politikai párt, köztük a Muzulmán Testvériség képviselője is részt vett, a katonai tanács sajtóértesülések szerint azt javasolta, hogy az új kormányfő legyen Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori vezetője.
Polgárháború szélén
A hétvégi tüntetések kirobbanásának egyik apropója a katonai tanács azon tervezete volt, amelyben az országot vezető tisztikar még a választások előtt lefektette volna az ország alkotmányos alapjait. Ezek az alkotmányos alapok később kötelező részét képeznék bármely jövőbeni egyiptomi alkotmánynak. Azok a politikai szereplők támogatják, akik azt szeretnék, hogy az ország „civil” országgá váljon, egy olyan állammá, ahol érvényesülnek a polgári szabadságjogok, valamint a szabad parlamenti választások visszavonhatatlan körforgása – írta elemzésében Hillel Frisch, az izraeli Bar Ilan Egyetem politikatudomány tanszékének professzora, a Begin-Szadat Stratégiai Központ vezető szakértője. Ennek a kezdeményezésnek az ellenzői azonban – érvel – azt követelik, hogy az új alkotmányt egyrészt csak a választások után fogadják el – az országgyűlésbe beszavazott, kormányzó parlamenti pártok beleszólásával, másrészt pedig az új alaptörvény ne is tartalmazzon ilyen alapelveket.
Éppen ezért – vélekedett – a mai Egyiptomban a két fő politikai erő egymással szembenálló táborba tömörül. Az egyik oldalon vannak az iszlamisták, akik ellenzik ezeket az alapelveket. Őket a Muzulmán Testvériség politikai formációja, a Szabadság és Igazság Pártja vezeti, de ennek a „koalíciónak” a tagja a militánsabb al-Nour, valamint az Építés és Fejlesztés Pártja. Utóbbi az egykori szélsőséges szervezet, a Mubarak rezsim alatt elnyomott Gamaa al-Iszlámija politikai szárnya. Ezek a politikai pártok könnyen abszolút többséget szerezhetnek a közelgő egyiptomi országgyűlési választásokon – vélekedett Hillel Frisch. A másik tábort az elemző szerint az országot vezető katonai tanács és a szekuláris, liberális pártok többsége alkotják. Azért csak a többsége, mert miközben az egyiptomi fiatalok nagy része ehhez a „koalícióhoz” tartozik, vannak olyanok is, akik a radikálisabb irányvonalat támogatják, és az iszlamistákkal összefogva igyekeznek lemondatni az egyiptomi katonai vezetést. A szakértő szerint annak ellenére, hogy a két fő tábor közötti megosztottság nem pontosan 50-50 százalék, a két csoport szembenállása könnyen polgárháborús helyzethez vezethet.
Csicsmann László, a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének Közel-Kelet szakértője a Hetek kérdésére azonban úgy vélekedett, hogy a polgárháborús helyzet túlzás, és jelenleg „inkább azt látni, hogy részben azok a fiatalok mentek ki az utcára tüntetni, akik januárban is kezdeményezték a harag napját Mubarakkal szemben. Ők azt nehezményezik, hogy lassú az egyiptomi átmenet, és azt szeretnék, hogyha a katonai tanács átadná a hatalmat a megválasztott kormánynak és elnöknek.” Abban azonban egyeznek a szakértői álláspontok, hogy jelenleg alapvetően „a körül zajlik a vita, hogy a hadsereg milyen jogosítványokat őriz meg magának a jövendőbeli politikai rendszerben, és hogy mikor ér véget a folyamat.”
Az iszlamisták azzal érveltek a katonai tanács tervezete ellen, hogy az alkotmány körüli vitát már eldöntötték a 2011 márciusában tartott népszavazáson, ahol döntés született arról, hogy milyen legyen az ország új alaptörvénye. Az egyiptomiakat arról kérdezték, hogy teljesen új alkotmányt szeretnének, avagy a meglévő alaptörvénynek a módosítását. Az iszlamisták az utóbbi álláspontot propagálták, míg a szekuláris csoportok egy teljesen új alaptörvényt támogattak. Az iszlamisták álláspontja érthető: azért támogatták csupán a módosításokat, mert a jelenlegi alkotmányt – Anvar Szadat meggyilkolását követően – 1980-ban az iszlamisták kibékítése érdekében úgy módosították, hogy az kimondta: az egyiptomi törvényeknek a sarija „a” és nem „az egyik” forrása. Az iszlamisták pedig nem szeretnék, ha elúszna ez a passzus egy új alkotmány megszövegezésével. A népszámlálás az iszlamisták erődemonstrációja volt: az urnákhoz járulók 77 százaléka támogatta a módosításokat, míg csupán 23 százaléka szavazott a szekuláris álláspont, az új alaptörvény mellett.
2011. 11. 18. (XV/46)
