Egy – az egykori NDK-ban folyó oktatást vizsgáló – jelentés szerint az érintett fiatalok közül sokan a mai napig mentális és fizikai betegségekben szenvednek bántalmazásuk következményeként.
A segélyalapból rehabilitációs intézkedésekre és tanácsadó szervezetek felállítására költenének, továbbá létrehoznának egy olyan ügyfélfogadó és tanácsadó szolgálatot, melyet az egykori intézetis gyerekek vehetnének igénybe. A terápiás kezelések jelentős részét már eddig is térítette az egészségbiztosítási pénztár, de az új alap több szolgáltatás elérését is lehetővé tenné.
Kristina Schröder német családügyi miniszter egy interjúban elmondta: „Amit ezek az emberek elszenvedtek, azt nem tudja egy ilyen alap elfeledtetni, de legalább elismerjük az őket ért igazságtalanságokat... Ha úgy tetszik, ez az alap egy olyan társadalmi próbálkozás, amellyel az áldozatokat mintegy átöleljük.” A nyugatnémet intézetekben neveltek számára már év eleje óta működik egy hasonló alap, amely az állam, az egyes tartományok és az egyházak közös összefogásával jött létre.
Kelet-Németországban több ezerre becsülhető azoknak az egykori fiataloknak a száma, akiket kényszer-adoptáció keretében olyan „gyermekvédelmi” intézményekbe zártak, ahonnan húszévesen emberi roncsokként kerültek ki – hangzott el májusban „A gyermekek és fiatalok indoktrinációja és manipulációja a kommunizmusban” elnevezésű budapesti konferencián. Ezeket az intézményeket eredetileg háborús árvák számára hozták létre, később azonban olyan átnevelő táborokként működtek, ahol a büntetési szándék és az ideológiai (át)nevelés egyidejűleg érvényesült, s kiemelt cél volt az új, szocialista embertípus megteremtése. Ezért elsősorban politikai foglyok vagy köztörvényes bűnökért elítéltek gyermekei kerültek ide.
Az erre „szakosodott” intézmények között a legszörnyűbb hely a torgaui Geschlossener Jugendwerkhof volt, ahol 1964 és 1989 között mintegy négyezer (más források szerint harmincezer) gyermeket tartottak fogva embertelen börtönkörülmények között. Az ide kerülőket először úgynevezett „gyógyító sokkban” részesítették, melynek keretében napokra magánzárkába csukták őket, hogy megtörjék személyiségüket, és elvegyék egyéniségüket. Az újonnan érkezők gyakran estek át különféle beavatási szertartásokon, amelyek közül nem egy szexuális zaklatással végződött – a nevelők beavatkozása nélkül.
Történelmi katasztrófa
Bécsi gyermekotthonok lakói rendszeresen estek szexuális és fizikai erőszak, lelki terror áldozatául. Osztrák szakemberek szerint „történelmi katasztrófáról” beszélhetünk: 2010 óta közel 1100 volt áldozat jelentkezett. A szégyenüket takargatók számát pedig csak találgatni lehet. A vizsgálatok az ötvenes évektől a hetvenes évek végéig tartó időszakra terjedtek ki, amikor az osztrák főváros gyermekotthonaiban a félelem és a terror uralkodott. Az érintett intézmények között találhatóak állami, egyházi és magánkézben lévők is, a közös bennük az, hogy a Bécsi Gyámhivatal rendszeresen küldött ide kiskorúakat. Az otthonokban az élet minden mozzanatát szabályozták, a nevelők legalább felének viszont nem volt megfelelő képzettsége.
A túlságosan szigorú szabályok sorozatos visszaélésekhez és megalázásokhoz vezettek. Ezek közé tartozott az is, hogy a gyerekeknek megtiltották, hogy déltől vizet igyanak, ezzel kívánva megelőzni az éjjeli „baleseteket”. „Ez arra kényszerítette a szomjúságtól szenvedő kisgyermekeket, hogy titokban igyanak, még ha erre csak a WC-kagylóból volt is lehetőségük”, áll a Der Standard által nemrégiben nyilvánosságra hozott 500 oldalas jelentésben. „Az a parancs, hogy a kiosztott ételt kötelező elfogyasztani, tiltott hányásokhoz vezetett, amit egy újabb parancs bevezetése követett, mégpedig a hányadék megevésének kötelezettsége.”
Az erőszak és az önbíráskodás folyamatos volt az otthonokban, köztük az olyan büntetések, mint a fej WC-csészébe nyomása, a lépcsőn való lelökés, a súlyos verések, például lovaglóostorral, nadrágszíjjal, vonalzókkal. Az egykori otthonlakók gyakran meséltek szexuális erőszakról, amelyet nevelők, a személyzet tagjai és erősebb gyerekek követtek el rajtuk.
A bécsiek egyszerűen nem foglalkoztak a gyerekek szenvedéseivel – áll a jelentésben. 2010 óta viszont az egykori otthonlakóknak lehetőségük van orvosi vagy pénzügyi támogatást kérni. Azóta 1100-an jelentkeztek, de az elkövetőknek jogi következményektől nem kell tartaniuk, a bűncselekmények ugyanis már elévültek. (Tömösi Ramóna)
2012. 06. 29. (XVI/26)
