A 10 éve működő népi bíróságokkal az ügyintézést kívánták meggyorsítani, hiszen az 1994-es genocídium után több százezer ügy várt kivizsgálásra és ítéletre, míg a Tanzániában felállított Ruandai Nemzetközi Törvényszék eddig mindössze 46 ügyben hozott ítéletet. A tudósítások szerint közel tízezer ember életét vesztette a börtönökben, mielőtt bíróság elé kerülhetett volna.
A „gácsácsá” bíróságokon a vádlottat a bűncselekmény helyszínén állították a helyi lakosok elé, ahol a vád és védelem képviselőinek részvétele nélkül mindenki maga mondhatta el, hogyan emlékszik vissza az eseményekre. Hetente egyszer, gyakran a szabad ég alatt tartottak tárgyalásokat. A cél mindezzel nem csupán a konkrét esetek pontos felderítése volt, hanem az is, hogy a közös visszaemlékezés, a dolgok megbeszélése révén a ruandaiak könnyebben feldolgozzák a mészárlás során átélt szörnyűségeket. A „gácsácsá” szó éppen ezt jelenti: leülni és megbeszélni valamit.
A népbírósági tárgyalások pszichológiai hasznossága mellett azonban sokan bírálták, hogy képzetlen személyek vezetik le az eljárásokat, és a módszer bonyolult, népirtással összefüggő ügyekben nem adhat kielégítő eredményt. A becslések szerint 160 ezer „népi bírót” választottak az elmúlt évek alatt, és 2 millió ember ment keresztül a „gácsácsá” rendszeren, akiknek 65 százalékát találták bűnösnek. Sokakat hosszú, nehéz munkával járó börtönbüntetésre ítéltek, másokat felmentettek és hazaküldtek, hogy segédkezzenek a közösség újjáépítésében.
Jogi szakértők szerint az utóbbi megoldás problematikus, mivel az áldozatok nem tudják elfelejteni a történteket, és félelemmel fogadják azokat, akik korábban meg akarták gyilkolni őket. Nemzetközi jogvédő szervezetek azt is nehezményezik, hogy míg az egykori hutu erőszakszervezetek tagjait elítélik, a kormányzó párt, az RPF (Ruandai Hazafias Front) érintett tagjainak, akik közül sokan a tuszi többségű RPA (Ruandai Hazafias Hadsereg) kötelékében követtek el bűncselekményeket, egy ízben sem kellett a bíróság elé állniuk. Ez utóbbi két szervezet vezetője ugyanis a jelenlegi elnök, Paul Kagame volt.
A tuszi származású, emigrációban született Kagame, aki az RPA élén 1994 júliusában a szomszédos Burundiból betörve végett vetett az öldöklésnek, most – sokak által vitatott módszerekkel – vaskézzel igyekszik egységet teremteni az országban. Egyenesen betiltották a „tuszi” és „hutu” szavak és szinonimáik használatát, hogy így tudatosítsák: Ruandában mindenki csak ruandai lehet. Kagame saját weboldalán elismerően nyilatkozott a „gácsácsá” bíróságokról, kiemelve, hogy ezzel a ruandaiak maguk találtak választ saját kérdéseikre, és el tudták kerülni, hogy „idegen” bírák kezébe kelljen helyezni a sorsukat. A bíróságok bezárásának napját az „egység és bizalom ünnepének” nevezte, habár elismerte, hogy még sok megoldandó probléma van a népirtással kapcsolatban.
Az 1994. április 6-át követő száz napon – amikor is ismeretlenek rakétával lelőtték a hutu származású miniszterelnök repülőgépét – a becslések szerint közel egymillió embert gyilkoltak meg Ruandában faji hovatartozása miatt, legtöbbször különös kegyetlenséggel, sokszor tömegesen, templomokba terelve. Az áldozatok túlnyomó többsége a tuszi törzshöz tartozott, amely hagyományosan az uralkodó elitréteg volt az országban. A rádió uszítására szomszédok támadtak egymásra, és volt olyan – civilben polgármester – katonai vezető, aki saját faluja lakóit mészároltatta le. A Ruandai Nemzeti Egyetem áprilisban adott ki egy dokumentumot, amelyben felsorolja a vérontásban felelős volt kollégái névsorát, és bocsánatot kér a történtekért a ruandai néptől. 1994-ben még ez az egyetem volt az ország egyetlen felsőoktatási intézménye, és itt tanított a népirtás számos hutu ideológusa. Amikor a harcok kirobbantak, az oktatók gyakorlatilag egymást gyilkolták le.
A gyarmati sorból való felszabadulás után viszonylag folyamatos volt a két törzs között az ellenségeskedés: kölcsönösen etnikai alapú rajtaütéseket hajtottak végre, ezért számos ruandai – mind tuszi, mind hutu – kényszerült elhagyni otthonát és a szomszédos országokba menekülni. A ruandai menekültek a környező országok helyzetét is destabilizálták. Az öldöklést elindító eseményre máig nem sikerült fényt deríteni: sokáig úgy vélték, a tuszi RPA intézett támadást, de a jelenlegi hivatalos ruandai verzió szerint a radikális hutuk lőtték le a miniszterelnök gépét, hogy ezzel indítsák el a szervezett népirtást.
2012. 06. 22. (XVI/25)
