hetilap

„La ilaha il allah” (Csak egy az isten) – kiabálják a Tahrír téren összegyűlő iszlamisták. Tapsolnak és táncolnak örömükben, mert a Muzulmán Testvériség pártja, a Szabadság és Igazság Párt sajtókonferencián, majd saját lapjának címoldalán jelentette be, hogy a feldolgozott választási eredmények szerint jelöltjük nyerte meg az ország első elnökválasztását a harminc éven keresztül regnáló Mubarak elnök elűzése óta.
A tér felett rendőrségi és katonai helikopterek köröznek, e sorok írásakor azonban még nem borítékolható, hogy az országot átmenetileg kormányozó Legfelsőbb Katonai Tanács és a Muzulmán Testvériség közötti feszültség nem vezet véres utcai összecsapásokhoz, esetleg polgárháborúhoz. De kezdjük az elején.
Az elnökválasztás a parlamenti választásoknál valamivel alacsonyabb, 40 százalékos részvételi aránnyal zajlott le. A két fordulóból álló választásokon a forradalom utáni politikai paletta minden jelentősebb alakja indult, élesen kirajzolva az egyiptomi politika három főbb csapásvonalát: a politikai iszlamizmust, melyet a parlamenti választásokon taroló és kétharmadot szerző Muzulmán Testvériség, valamint a szélsőségesen iszlamista szalafi pártok képviselnek, a forradalmat kirobbantó, szekuláris, baloldali, illetve liberális tömböt, mely nyugati típusú demokráciát szeretne az országban, valamint a forradalommal megbuktatott volt kormányzópártot, a Nemzeti Demokratikus Párt érdekszféráját.
Még az első forduló sem kezdődött el, de már a jelölések is komoly botrányokat okoztak. A jelöltek névsorából ugyanis – különböző okokból – több olyan nevet is törölt a választási bizottság, akik jelentős politikai erőt tudtak felmutatni. Például nem engedték indulni a parlamentben 36 százalékot szerző szélsőséges iszlamista Núr párt jelöltjét, Abu Iszmailt, de ugyanerre a sorsra jutott Omár Szulejmán is, aki a Mubarak rendszer hírhedt titkosszolgálatának vezetője volt. Kizárták az iszlamista tömb több prominensét is, míg egyedül a Testvériség képviselője, Mohamed Morszi maradt. (Allah vagy a párt, Hetek, 2012. június 1.)
Az első forduló végeredménye mindenkit megdöbbentett, és komoly összecsapásokhoz vezetett a hadsereggel Imbaba kerületben: a négy befutó jelöltből csupán kettő jutott tovább, a Mubarak-éra utolsó miniszterelnöke, a katonai juntához ezer szállal köthető Ahmed Safik és Mohamed Morszi. Az új helyzetben a választás már csak két dologról szólt: az egyiptomiak választhatnak, hogy a hadsereg vagy az iszlamisták irányítsák az országot.

A kétségbeesett szekulárisok

Az első forduló eredményeinek kihirdetése nagyjából egy időre esett a volt elnök, Hoszni Mubarak, valamint a megdöntött rendszer vezetői ellen folytatott per ítéletével. Mubarakot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, egykori miniszterelnökét, Habib al-Adlit pedig tizenkét év letöltendő börtönbüntetésre a forradalom alatti karhatalmi atrocitások miatt.
A döntés mélységesen felháborította az egyiptomi közvéleményt, akik halálbüntetésre számítottak a forradalom során meggyilkolt 1500 tüntető és a több ezer sebesült miatt, így sokan csatlakoztak a téren gyülekező szekulárisokhoz, akik Ahmed Safik kiemelkedő szereplése miatt választási csalást kiáltottak. Arra a törvényre hivatkozva, mely megtiltja, hogy a volt kormánypárt (értsd a múlt rendszer – a szerk.) tagjai politikai szerepet vállaljanak, próbálták Safik indulását érvényteleníteni, törekvésük azonban elakadt az alkotmánybíróságon, mivel Safik katonaként nem volt tagja a korábbi kormánypártnak. A szekuláris koalíció ekkor tárgyalásokba kezdett a Muzulmán Testvériséggel annak érdekében, hogy szavazataikért cserébe írásos ígéreteket kapjanak a szekuláris állam fenntartására. A Testvérek azonban nem mutatkoztak együttműködőnek.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek