A 170 dolgozóval és középvezetővel készített interjúkból a kínai üzemekről szóló eddigi legrészletesebb beszámoló állt össze. Az eredmény szerint „ártalmas, a dolgozókra nézve veszélyes körülmények jellemzik az egyébként szabálytalanul hosszú munkaidőben és aránytalanul alacsony fizetésért dolgoztató beszállító üzemeket…” A vizsgálatok rámutattak, hogy teljesen általános az alkalmazottak megfélemlítése és végkimerültségig való hajszolása, valamint a megalázó büntetések alkalmazása a munkavállalói jogok teljes figyelmen kívül hagyásával.
A munkáltatói visszaélések ellen küzdő, hongkongi székhelyű érdekvédelmi szervezet, a Sacom tapasztalatai szerint a világ tizedik legnagyobb munkáltatójának számító Apple-beszállító, a tajvani Foxconn üzemeiben a szakmunkásokkal gyakran vécét tisztíttatnak és sepertetnek. Munkásszállásaikon 20-30 dolgozó osztozik két-három hálószobán, emeletes ágyakon. Energiaigényes eszközeik – laptopok és vízforralók – használatát pedig elkobzás terhe mellett megtiltják. A korábban álldogálásra kényszerített munkások egy része most már széket is kapott, a szabályok szerint azonban annak csak egyharmadán szabad ülni, hogy a munkához szükséges mozgékonyságukat megőrizzék. Aki ezt – és a többi hasonló szabályt – nem tartja be, azzal „bűnbánó levelet” íratnak, melyet minden dolgozó okulására nyilvánosan felolvasnak, vagy a hirdetőtáblán helyeznek el. A Sacom a Foxconn-nak a napokban, Hongkongban tartott éves közgyűlésével egy időben hozta nyilvánosságra leleplező jelentését.
A Foxconn shenzeni üzemében több dolgozó öngyilkosságot követett el a feletteseikkel való sorozatos konfliktusok, a túlórák és az alulfizetettség miatt.
Az idén márciustól májusig lefolytatott vizsgálatban megkérdezett munkavezetők elmondták: a munkaidő lejárta után rendszeresek a túlórában el nem számolt megbeszélések, ahol feletteseik tudatosan felhergelik őket, hogy aztán haragjukat a munkásokon vezessék le – így fokozván a „munka hatékonyságát”.
A Sacom jelentése arra is kitér, hogy tapasztalataik nemcsak az Apple, hanem más nyugati cégek, köztük az Amazon, a Hewlett-Packard, a Dell és a Nokia beszállítóira is érvényesek. A Foxconn kínai munkásai jelenleg éppen a felét keresik a cég brazíliai alkalmazottainak, és évente öt szabadnapot kapnak, szemben brazil kollégáik harminc napjával.
Kínában – a világ más tájaihoz hasonlóan – rendkívül népszerűek az Apple termékek, főleg a jól szituált rétegek körében. A China Labour Watch adatai szerint az ezeket előállító dolgozók 70 százaléka szeretne, ám mégsem rendelkezik Apple termékkel.
iPer
Hatvanmillió dollárt fizet az Apple a kínai Proview cégnek az iPad névért, azt követen, hogy a cég pert indított a név jogtalan használata miatt. A kínai cég a per során arra hivatkozott, hogy még 2000-ben bejegyeztették az iPad nevet, így az Apple azt jogtalanul használja. Az amerikai cég ezzel szemben úgy érvelt, hogy 2009-ben megvásárolta az iPad név globális használatának jogát, mint kiderült, a Proview tajvani leányvállalatától mintegy 55 ezer dollárért. A Proview szerint azonban leányvállalatának nem volt joga a nevet eladni. A vita következtében Kína egyes részein az iPadek lekerültek az áruházak polcairól; a per során a Proview azt kérte, hogy Sanghaiban is tiltsák be az iPadek forgalmazását, ezt azonban a bíróság elutasította. A két cég végül megegyezett a név használatáról, amelynek jogát az Apple mintegy 60 millió dollárért kapta meg. Elemzk szerint az elsdleges ok, amely miatt az Apple végül hajlandó volt a megegyezésre, az, hogy nem akarta elveszíteni a hatalmas kínai piacot, amelyen ráadásul egyre népszerŐbbek a rivális cégek – például a Samsung – termékei.