A támadás csak a legutóbbi eset azok közül, amikor afgán biztonsági erők a NATO kötelékében álló kiképzőikre és társaikra támadtak.
A „baráti” támadások száma az év felénél már megközelíti a tavalyi egész évit – 2012-ben eddig 221 külföldi katona vesztette életét Afganisztánban. Ennek köszönhetően is csökkent a két fél közötti bizalom, amely megnehezíti azt a folyamatot, hogy 2014-ig a terveknek megfelelően a kivonuló szövetségesek átadják az afgán csapatoknak a biztonsági feladatokat. Megnőtt a tálibok által elkövetett merényletek száma is a legutóbbi hetekben – a legfrissebb jelentések szerint a hétvégén 28 afgán civil lakos és rendőr, valamint 7 amerikai katona vesztette életét a tálibok által elkövetett robbantásokban. Hónapok óta ez volt a legvéresebb nap Afganisztánban.
A hét végén Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere meglepetésszerűen Afganisztánba látogatott, és az országot Amerika „kiemelt nem NATO-tag szövetségesének” nevezte. Ezzel a bejelentéssel igyekezett biztosítani, hogy Washington nem hagyja magára Kabult azután sem, hogy az amerikai csapatok kivonulnak az országból. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy az esetleges nemzetközi közöny következtében a szomszédos országok, különösen Pakisztán, újra polgárháborúba taszíthatják az országot. Éppen ezért üzent Clinton bejelentésével Pakisztánnak és Iránnak is, hogy az amerikai diplomácia központi kérdésnek tekinti Kabul hosszú távú támogatását.
A bejelentésre azután került sor, hogy korábban a két ország stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében Amerika további katonai és polgári segítséget nyújt Afganisztánnak. Clinton épp Tokióba tartott, ahol 70 másik országgal együtt az afgánoknak biztosított pénzügyi támogatásról tárgyaltak. A találkozón részt vevő országok további 16 milliárd dollárnak megfelelő gazdasági támogatás biztosítására tettek ígéretet Afganisztánnak a következő négy évre, hogy biztosítsák az átmenet zökkenőmentességét. A legnagyobb összegeket az Egyesült Államok, Japán, Németország és az Egyesült Királyság ajánlotta fel azt követően, hogy Afganisztán beleegyezett: határozottabban lép fel az országban eluralkodó korrupció ellen.
Az afgán gazdaság nagymértékben támaszkodik a nemzetközi fejlesztésekre és katonai segítségre. A Világbank jelentése szerint a segélyek adják ki Afganisztán GDP-jének 95 százalékát. Hamid Karzai afgán elnök a találkozón elmondta: bár nagymértékű előrelépés történt az elmúlt tíz évben, mégis az afgán gazdaság nagyon sérülékeny maradt, és a biztonság kérdése jelenti a legfőbb akadályt. „A mi részünkről sok évig tartó kemény munkára és a nemzetközi partnerek további támogatására van szükség, amíg Afganisztán elérheti a prosperitást, és önfenntartóvá válhat” – nyilatkozta Karzai.
A polgári segítségen kívül a májusban kötött megállapodás szerint Afganisztán 4,1 milliárd dolláros katonai támogatásban is részesül. Ennek értelmében 2013 közepéig a NATO átadja a katonai parancsnokságot az afgánoknak, amit követ majd a külföldi csapatok kivonulása 2014-ig. Ez után csak a katonai kiképző egységek maradnak az országban.
Az amatr árnyékában
Bill Clinton volt amerikai elnök Obamát „amatrnek” nevezve próbálta meggyzni feleségét, hogy induljon az elnök ellen a 2012-es elválasztásokon – állítja a legfrissebb Obama-életrajz írója, Edward Clain.
Habár ez nem történt meg, mégis egyre n Hillary Clinton népszerŐsége, aki Obama külügyminisztereként jelents eredményeket ért el. Sikeresen izolálta Iránt és Irakot, létrehozott egy Kadhafi-ellenes koalíciót, és sikeres programot indított a szexrabszolgaság és az emberkereskedelem ellen. Obamával ellentétben meg tudta rizni a baloldali liberálisok támogatását, ugyanakkor megszerezte a mérsékeltek szimpátiáját is.
Éppen ezért folynak találgatások, vajon Obama nem cseréli-e Joe Biden alelnököt Clintonra a következ négy évre – de az sem lehetetlen, hogy a külügyminiszter asszony már a 2016-os elnökválasztáson gondolkodik. Ironikus módon lehet, hogy az Obama-kormány miniszteri pozíciója teszi lehetvé számára, hogy sikerüljön az, ami négy éve nem: Amerika els ni elnökévé válni.