Heinz Fromm hivatalának legújabb baklövése a múlt héten derült ki: az elhárítás megsemisített több, a nyomozással kapcsolatos kulcsfontosságú dokumentumot. Fromm, aki 2000, az els gyilkosság éve óta vezette az Alkotmányvéd Hivatalt, korai nyugdíjazását kérte.
A német közvéleményt sokkolta, amikor tavaly decemberben kiderült, hogy éveken keresztül nem sikerült összekapcsolni a sorozatban elkövetett rasszista indíttatású gyilkosságokat, és azok elköveti büntetlenek maradtak. Minderre akkor derült fény, amikor a magát Underground Nemzetiszocialistáknak nevez csoport két tagja öngyilkosságot követett el (egyes források szerint egymást ltték le), a harmadik, Beate Zschaepe pedig felrobbantotta lakását a kelet-németországi Zwickauban, és feladta magát a rendrségen.
A neonáci csoport egyébként a gyilkosságok mellett több mint húsz embert sebesített meg török bevándorlók ellen elkövetett bombatámadásokban, és több bankrablást is elkövettek. A hatóságok – köztük a német rendrség – elismerték, hogy súlyos hibákat követtek el a nyomozás során.
A tévedésbl megsemmisített iratok – mint az a múlt héten kiderült – a szélsjobboldali szervezetekbe beépült informátorok neveit és tevékenységét dokumentálta. Mindez egyetlen nappal az után történt, hogy kiderült: a 11 éven át zavartalanul mŐköd neonáci szervezetnek köze van a felderítetlen gyilkosságokhoz. A botrányt tovább szítja az a tény, hogy a Fromm vezette hivatal egyik beépített embere, aki maga is nyíltan neonáci nézeteket hangoztatott, 2006-ban jelen volt egy török fiatalember meggyilkolásánál.
A nyomozás annak ellenére nem talált kapcsolatot a rasszista indokból elkövetett gyilkosságok között, hogy az olasz titkosszolgálat már 2003-ban felhívta a németek figyelmét a csoportra – ugyanis a német neonácik igen széleskörŐen tartották a kapcsolatot a külföldi társaikkal. 2008-ban dél-tiroli nácik találkoztak német „kollégáikkal”, állítólag azért, hogy idegenellenes példát statuáló akciókat tervezzenek és hajtsanak végre. Ehhez felosztották maguk között a térképet is, hogy olyan üzleteket derítsenek fel, amelyeket nem európai származású tulajdonosok vezetnek.
Egy februári megemlékezésen Angela Merkel kancellár Németország szégyenének nevezte az esetet, és bocsánatot kért az áldozatok – nyolc török és egy görög származású üzlettulajdonos, valamint egy német rendrn – jelenlév hozzátartozóitól.