„Békeidőben” az elnökjelöltek – leszámítva a hivatalban lévő elnököt – általában augusztus végén vagy szeptember elején, a párt jelölőgyűléséhez időzítve jelentik be, hogy kit választanak maguk mellé alelnökaspiránsnak. A kampány az első számú jelöltre összpontosít, a társ személye ritkán keltett izgalmakat a korábbi választások során. Négy éve azonban más volt a helyzet: John McCain – aki a közvélemény-kutatások szerint 2008 nyarán vereségre állt Obamával szemben – váratlan húzással Sarah Palin alaszkai kormányzót választotta alelnökjelöltjének. A kockázatos döntés eleinte úgy tűnt, hogy működik, mert McCain kampányára irányította a figyelmet, aki egy-két hétre meg is előzte Obamát. A szeptember közepén kirobbant pénzügyi válság azonban új helyzetet hozott, és az utólagos értékelések szerint inkább ez, és nem a Palin személye körül keletkezett – ellentmondásos – média-visszhang döntötte el a választást. De az is igaz, hogy bármennyire lelkesítő választásnak látszott Sarah Palin, tapasztalatlansága még azokat is elbizonytalanította, akiknek egyébként tetszett a kormányzó rámenős „jéghokis anyuka” stílusa. (McCain életkora miatt a szokottnál nagyobb esélyét látták annak, hogy az alelnökből váratlanul az első számú vezető lesz.)
Az analógia most Romney számára is megkerülhetetlen. Egyrészt a Palin-féle tapasztalatok nyomán hasznos lenne számára egy megnyugtató, konszenzusos – lehetőleg férfi – alelnökjelölt. Olyan politikust javasolnak Romney mellé, aki szükség esetén azonnal át tudja venni az elnöki feladatköröket. Ilyenből több is van, például az 51 éves Tim Pawlenty, aki korábban két cikluson keresztül minnesotai kormányzó volt, vagy a még fiatalabb Marco Rubio floridai szenátor. Mindketten evangéliumi keresztények, így jelölésük segíthetné eloszlatni a Romney mérsékelt konzervativizmusa, valamint mormon vallása miatti bizalmatlanságot a republikánus táborban. További hasonló karakterű jelölt Rob Portman ohiói szenátor és Bobby Jindal louisianai kormányzó is. Rubio és Portman mellett szól továbbá, hogy olyan ingadozó „csatatér államokból” érkeznek, ahol minden szavazatnak jelentősége lehet.
Valamennyiüknek azonban nagy hátrányuk, hogy még az Egyesült Államokban is alig ismerik őket. Ha Romney közülük választ, először meg kell ismertetnie a jelöltet a sajtóval, és így nem valószínű, hogy bármelyikük is rövid távon népszerűség-javulást hozna számára.
Márpedig Romneynak épp arra lenne szüksége, hogy a sajtó figyelme elterelődjön a volt cége körüli ügyekről. Barack Obama az elmúlt hetekben folyamatosan azzal támadta Romneyt, hogy hazudott a Bain Capital tőkekezelő cégben vállalt szerepéről. A vállalkozás a demokraták szerint a tulajdonában lévő cégek tevékenységét külföldre helyezte át, így amerikai dolgozókat fosztott meg munkahelyeiktől. Az egyik kampányvideóban a narrátor a Bain Capital által megszüntetett álláshelyek számát sorolja, miközben a háttérben egy felvételről Mitt Romney hallható, amint a Te csodálatos Amerika című dalt énekli.
Romney azzal védekezett, hogy 1999-ben visszavonult a cég elnök-vezérigazgatói tisztségéből, mert szerepet vállalt a Salt Lake City-i téli olimpia szervezőbizottságában. A kifogásolt „kiszervezések” 2000-ben kezdődtek, így – a republikánus jelölt szerint – ezt nem lehet számon kérni rajta. A több mint 4 milliárd dolláros vagyont kezelő Bain Capitalnak az adóhatósághoz benyújtott céges jelentéséből viszont az olvasható ki, hogy Romney 1999 után is a vállalat főrészvényese és az igazgatótanács elnöke maradt. Az ügy több szempontból is nagyon kellemetlen Romney számára. Legerősebb oldala ugyanis éppen a gazdasági tapasztalata, és ezen a téren elért eredményei, amelyeket eddig jól ütköztetett Obama tapasztalatlanságával. Azt hangoztatta, hogy az elnök csak az állami támogatások növelésével tudja elképzelni a gazdaság élénkítését, ő azonban sikeres vállalatokat működtetett, amelyek amerikaiak ezreinek biztosítottak állást és megélhetést.
Ezt a pozitív képet a Bain-ügy megtépázta. A legújabb felmérések szerint már csak a választók 41 százaléka bízik Romney gazdasági tapasztalatában, ami korábban bőven 50 százalék felett volt. A szavahihetőség megkérdőjeleződése pedig még nagyobb károkat okozhat. Egy kampánygyűlésen már ki is fütyülték a volt kormányzót.
Ebben a helyzetben sokan azt javasolják Romneynak, hogy vállaljon mégis bátor döntést az alelnökjelölt kiválasztásánál, és olyan embert keressen, aki azonnal „elviszi a show-t” Obama elől. Ez pedig egy személyt jelenthet: Condoleezza Rice volt nemzetbiztonsági tanácsadót és külügyminisztert. Rice-ban szinte minden megvan, ami Romneyból hiányzik.
Afroamerikai női politikusként nagy kormányzati tapasztalattal rendelkezik. Presbiteriánus lelkész lánya, és maga is elkötelezett protestáns hívő, így emiatt is népszerű a republikánusok „társadalmi konzervatív” szárnyában. A Forbes magazin 2004-ben a világ legbefolyásosabb asszonyának nevezte. Jogászprofesszor a Stanford Egyetemen, négy nyelven beszél, és nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy már az első naptól felkészült elnök lehessen, ha a sors úgy hozza. Egy probléma van csak vele kapcsolatban: többször is kijelentette, hogy nem vállalna alelnöki jelölést. Nem biztos, hogy ebben akár Romney, akár más republikánus politikus meg tudja ingatni, kivéve esetleg volt főnökét, George W. Busht.
2012. 07. 20. (XVI/29)
