A szíriai lázongások kezdete óta ez a legmagasabb szintű emigráció. Tlas menekülése azt bizonyítja, hogy Asszad kísérete is kezdi belátni: a rezsim nem fenntartható, s nem lehet tovább kiállni a mészárosként viselkedő elnök mellett. A damaszkuszi kormány számára zavarba ejtő Tlas (képünkön Asszad mellett jobbra) távozása, hiszen ő volt az Asszad-rezsim védelméért felelős Köztársasági Gárda egyik vezetője, és ilyen módon az elnöki palota belső köreiből kapott közvetlen utasításokat. Ezért világos látással rendelkezik a szír kormány működéséről és a döntéshozatali folyamatokról a felkelés kezdete óta. Apja, a korábbi szír védelmi miniszter jelenleg Párizsban él.
A damaszkuszi ellenzék ugyanakkor pozitív jelnek tekinti Tlas távozását, hiszen minden egyes magas rangú tisztviselő szökésével gyengül a rezsim. Tlas volt egyébként az a kormányzati tisztségviselő, aki elsőként ült le az ellenzék vezetőivel, hogy párbeszédet kezdeményezzen. Május óta pedig házi őrizetben tartották, mert nem értett egyet a rezsim biztonsági döntéseivel. A többségében alavita vezetéssel szemben Tlas szunnita muzulmán.
Szíria fegyveres erői nagyszabású háborús játékba kezdtek a külső támadások visszaverésének szimulálására. Ez a hadgyakorlat egyértelműen a külföldnek szól, és azt az üzenetet hordozza, hogy eszükbe ne jusson beavatkozni a Basar al-Asszad elnök elleni felkelésbe. Kofi Annan ENSZ-nagykövet beismerte, hogy hatpontos béketerve dugába dőlt, az ENSZ-megfigyelők saját szállodáikba szorultak vissza az erőszak eszkalálódása miatt. Annan Iránban látja most a stratégát, aki rendet teremthet a Közel-Keleten.
Oroszország három hónappal meghosszabbítaná az ENSZ szíriai missziójának megbízását, továbbra sem ért egyet azonban az Asszad-rezsim elleni szankciók meghozatalával. Miközben az Egyesült Államok támogatná a szankciókat, a François Hollande által vezetett párizsi konferencián Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felszólította Oroszországot és Kínát, hogy a szír nép akaratát támogatva hátráljanak ki a rezsim mögül.