A legfőbb katonai vezető szerepét korábban Kim Dzsong Un apja és elődje töltötte be, aki posztumusz kinevezéssel vált hadseregtábornokká februárban, amikor hetvenedik születésnapját ünnepelte az ország. Az ifjú Kim kinevezése annak a jele, hogy valószínűleg apjához hasonlóan ő is a hadseregen keresztül kívánja kormányozni országát, és minden területen igyekszik megszilárdítani saját hatalmát.
A napokban leváltott, mindössze 69 éves Ri Jong Ho tábornok, aki kulcsfigura volt az észak-koreai vezetésben, és a decemberben elhunyt vezető, Kim Dzsong Il bizalmasa volt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy egészségügyi gondokkal küzdött volna, ahogyan azt a szűkszavú jelentések állították. Szakértők már Kim Dzsong Un kinevezése előtt hatalmi játszmákat sejtettek az eltávolítás mögött.
Phenjanban gyakran használják a betegséget ürügyként, csakúgy, mint az autóbaleseteket, sőt nem ritka, hogy a vezető elithez tartozó személyek nyomtalanul eltűnnek.
Általában a hadsereg és a Munkáspárt az a két elsődleges intézmény, amely a Kim-dinasztia hatalmának megalapozásában a legnagyobb részt vállalta, azonban az új vezető, Kim Dzsong Un egyik szervezetnek sem volt tagja. „Ez rendkívüli módon törékennyé teszi pozícióját, mivel nem ismeri azokat a tábornokokat és ezredeseket, akik az állami rendszer mögött állnak” – fejtegette Robert Kelly, a dél-koreai egyetem professzora néhány nappal korábban.
Kim Dzsong Il, a korábbi vezető alatt a hadseregnek sokkal nagyobb szerep jutott, mint az új vezető alatt. A mostani kinevezés nyomán elemzők rámutatnak: akár a korábbi irányvonal folytatódik, és továbbra is a hadsereg fog irányítani az országban, akár változások következnek, az ország fölötti kontroll egyet jelent a hadsereg fölötti kontrollal.