Sir John Sawers, az MI6 vezetje mint-egy száz magas rangú államhivatalnok előtt jelentette be a hírt a múlt héten. Bár Irán folyamatosan azt állítja, hogy nem áll szándékában atomfegyvert létrehozni, az atomprogramjával kapcsolatos jelentések már eddig is ellentmondásosak voltak. Sir John arról is beszámolt, hogy brit titkosügynökök sikeresen megakadályozták Iránt abban, hogy már 2008-ban megszerezze az atomfegyver építéséhez szükséges technológiát. Az elmúlt években több iráni atomtudóst meggyilkoltak Teherán utcáin, a Stuxnet nevű számítógépes vírus pedig megrongált több számítástechnikai hálózatot az iráni atomlétesítményekben. Teherán az amerikai, izraeli és brit titkosszolgálatokat vádolta azzal, hogy e műveletek mögött állnak. Sir John szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy „a Közel-Keleten lelassítsák a jelenlegi problémákat”.
A The Daily Telegraph szerint az MI6 vezetője 2009-es kinevezése óta most először beszélt a nyilvánosság előtt az iráni helyzetről. Sawers szerint a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államoknak döntést kell arról hoznia, hogy katonai csapást mérjen-e Teheránra. „Az irániak véglegesen eldöntötték, hogy végigmennek az úton, és kifejlesztik a nukleáris fegyverekhez szükséges feltételeket és az ahhoz szükséges technológiát.” Majd hozzátette, „ugyanennyire egyértelműen meg lehet állapítani, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak óriási veszéllyel kell szembenéznie, ha Irán atomfegyverrel rendelkező hatalommá válik”.
Sawers bejelentése hatással lehet a brit belpolitikára is, mivel a jelenlegi koalíció rendkívül megosztott egy esetleges katonai csapással kapcsolatban. A liberális demokraták elutasítják még a lehetőségét is annak, hogy támogassák az Egyesült Államokat, míg David Cameron rendszeresen úgy nyilatkozik, hogy „minden lehetőség” a tárgyalóasztalon van.
William Hague brit külügyminiszter szerint az iráni fegyverkezés egy újabb hidegháborúba taszítja a világot, amelynek során sokkal nagyobb az esélye egy atomháborúnak, mint a Nyugat és a Szovjetunió között zajlott konfliktusban. „Ha Irán atomfegyverre tesz szert, akkor más közel-keleti országok is saját atomfegyvert fognak fejleszteni” – jósolta Hague, majd hozzátette: ma már nincsenek meg azok a fékező mechanizmusok, amelyek távol tartanák a Közel-Keletet a háború kirobbanásától.