hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A blöffök ideje lejárt
Ryan Mauro, a Fox News nemzetbiztonsági szakértője

2012. 09. 01.
Az amerikai szakértők egy része szerint Izrael szándékosan dramatizálja az iráni fenyegetést. Farkast kiáltanak, hogy cselekvésre bírják az Obama-kormányzatot. Lehet, hogy mégsem olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek látszik?

–ŰTermészetesen elképzelhető, hogy az izraeliek blöffölnek, de ennek az esélye most csekély. A bizalmas kommunikációk során határozottan állítják, hogy legkésőbb októberig vagy legfeljebb novemberig van lehetőség az Irán elleni támadásra. Most már a hitelességüket kockáztatnák, ha ezek után nem történik semmi, legyen az egy közös amerikai–izraeli katonai akció vagy egyoldalú támadás. Tény, hogy a nyár elején, amikor újra hangosabban lehetett hallani a katonai tervekről, számunkra itt az Egyesült Államokban valószínűbbnek tűnt, hogy blöffölnek, mint most, de ez azóta megváltozott.

Mi okozta a fordulatot?

–ŰAz irániak minden egyes nappal előbbre jutnak: újabb urándúsító centrifugákat állítanak üzembe, szétterítik és megerősítik a nukleáris létesítményeiket. Minél tovább várnak az izraeliek a támadással, annál nehezebb lesz az iráni atomprogram megállítása. Az európaiak, az amerikaiak és az izraeliek azonban eltérő menetrendben gondolkodnak. Az izraeliek sokkal rövidebb időkeretet látnak, mert attól tartanak, hogy Irán hamarosan eléri azt az állapotot, amikor már immunis lesz a támadásokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy az iráni atomprogram eljut egy olyan szintre, amikor a katonai támadás már nem képes megakadályozni az atomfegyver előállítását. Az izraeliek ennek a lehetőségét is meg akarják előzni, mert úgy látják, hogy ezután értelmét veszítené bármilyen megelőző csapás. Az amerikaiak ezzel szemben inkább arra figyelnek, hogy Irán mikor lesz képes megépíteni az első atombombáját, és mikor tudja azt felszerelni a nagy hatótávolságú rakétáira.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!