A terroristák az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbeztek, mivel szerintük az MI5, a brit elhárítás is felelős azért, hogy a pakisztáni titkosszolgálat emberei megkínozták őket. A vádat a brit bíróságok korábban elutasították. Az Európai Bíróság azonban – évi sok ezer esettel ellentétben – nem így tett, így a brit kormánynak meg kell védenie az ítéleteket. Amennyiben ez nem bizonyul kielégítőnek, újratárgyalást rendelhetnek el, melynek során akár hatálytalaníthatják is a korábbi ítéleteket. Ennek tükrében felmerül a kérdés, vajon Strasbourgnak mekkora befolyása lehet a brit szuverenitás ellenében – és hogy a védőügyvédek milyen mértékig aknázhatják ki az emberi jogok védelmét klienseik esetében.
A brit állampolgárságú Szalahadin Amint 2007-ben ítélték el, miután terrorcsoportja egy műtrágyából készített bomba felrobbantását tervezte. Célpontul a kenti Bluewater bevásárlóközpontot vagy a londoni Ministry of Sound éjszakai szórakozóhelyet nézték ki. A megszerzett ammónium-nitráttal akár egy nagy épületet is felrobbanthattak volna. Miután az öt futballpálya méretű területhez elegendő műtrágyát megvásárolták, a Heathrow repülőtér közelébe szállították egy raktárba, ahol a rendőrség titokban kicserélte azt macskaalomra. Amin ügyvédei azt állítják, hogy a brit hatóságok kínzás során gyűjtöttek elegendő bizonyítékot védencük ellen. Az Európai Bírósághoz benyújtott kereset szerint emiatt sérültek a tisztességes tárgyaláshoz való jogai.
A szintén brit állampolgárságú Rangzieb Ahmed az al-Kaida terrorhálózat központi szereplője volt, aki minden brit csoporttal kapcsolatban állt. Ahmed az eddigi legmagasabb rangú al-Kaida-tag, akit Nagy-Britanniában bíróság elé állítottak. Ahmed szerint a brit elhárítás azért engedte meg, hogy elhagyja az országot, és Pakisztánba utazzon, hogy ott 2006-ban a pakisztáni titkosszolgálat emberei letartóztathassák és megkínozzák. A terrorista 2005-ben Dubaiba utazott egy al-Kaida-egységgel, mivel nem tudta, hogy megfigyelés alatt áll. Amikor a csomagjait titokban átkutatták, a brit szervek olyan jegyzetfüzeteket találtak, amelyekben az al-Kaidával kapcsolatban állók részletes listája szerepelt, ezért folytatták Ahmed megfigyelését.