Katar bejelentette, hogy 200 darab Leopard 2 típusú páncélozott harckocsit kíván megvásárolni a német államtól. Az idén nem ők az egyetlenek, akik a németektől az ellenzék hangos tiltakozása mellett harckocsit vennének. Szaúd-Arábia és Indonézia is bejelentette már ez irányú igényét, annak ellenére, hogy Indonéziában nagy kérdés: minek egy szigetországnak 100 darab páncélos harckocsi.
A német zöldek legnagyobb kifogása mindezek mellett, hogy a gazdasági előnyök nem írhatják felül a nemzetbiztonsági kérdéseket, annak ellenére, hogy az is elképzelhető, hogy ezek az államok akár ellensúlyként léphetnek fel Iránnal szemben a térségben. Sőt, Katarban vagy Szaúd-Arábiában a németeknek nem jelent közvetlen nemzetbiztonsági kockázatot egy fegyveres konfliktus.
A májusi csúcstalálkozón Németország már igyekezett a NATO-ban is előkészíteni a terepet arra, hogy a szövetség az általa stratégiai partnernek tartott külső államokkal tovább szélesítse az együttműködést, és részletesen dolgozzák ki ezeknek az országoknak a felfegyverzésére vonatkozó szabályokat. Ez a kérdés az afganisztáni helyzet miatt nem került a figyelem középpontjába, de a németek nem mondtak le róla, hogy keresztülvigyék, ugyanis ezzel jelentősen meg tudnák növelni a fegyverexportot ezekbe a térségekbe. Ez a hatalmas exportbevétel mellett azért is előnyös Németország számára, mert amennyiben a NATO konkrétan nevesíti azokat az országokat, amelyekre a fegyvervásárlással kapcsolatos kedvezmények kiterjednek, a német kormány nem lesz köteles az üzleti tranzakciót előzetesen jóváhagyatni a német Nemzetbiztonsági Tanáccsal, ami egyelőre jelentős akadályt jelent a megállapodások lezárásában. Ráadásul Katar nemzetközi befolyása egyre növekszik,
a líbiai akcióban is aktívan részt vett, illetve a szíriai lázadók felfegyverzésében is. Ennek ellenére a német ellenzéket az is aggasztja, hogy Katarban súlyos kritikák érik az emberi jogok érvényesülését, és az is előfordulhat, hogy ezek az államok a tálibokhoz hasonlóan a térségbeli helyzettől függően akár a NATO ellen használják majd a fegyvereket.