„Kérem, köszöntsék velem együtt az Amerikai Egyesült Államok következő elnökét!" - mondta Mitt Romney azon a nagy érdeklődéssel várt kampánygyűlésen, amelyen bemutatta alelnökjelöltjét, Paul Ryant. Az élő közvetítésben jól látszott, amint mindenki elhűl Romney nyelvbotlásán, amit ő maga nem vett észre. Igaz, egy-két perccel később, amikor Ryan kilépett a pódiumra, Romney odaállt mellé, és nevetve feloldotta a helyzetet: „Időnként én is tévedek, de abban nem tévedtem, hogy ezt az embert választottam az Amerikai Egyesült Államok következő alelnökének!"
A közvélemény szemében azonban az eset a Romney-kampány nem ritka elszólásait szaporította, persze ebben a liberális média is igyekezett megtenni a maga részét. Tény, hogy az első közvélemény-kutatások szerint csupán a választók 39 százaléka értékelte „jónak" vagy „kiválónak" Mitt Romney döntését, míg 42 százalék „elfogadható" vagy éppen „rossz" választásként jellemezte. Ezek a számok rosszabbak, mint amikor George W. Bush bejelentette Dick Cheney jelölését, és a választók még Sarah Palint is lelkesebben fogadták 2008-ban, John McCain oldalán. Csupán az idősebb Bush 1988-as döntése váltott ki negatívabb fogadtatást, amikor a szintén fiatal Dan Quayle-t választotta alelnöknek.
Pedig a döntés egyik motívuma éppen az volt, hogy segítsen felszítani a republikánus tábor lelkesedését. Bár sokan arra számítottak, hogy Romney valamelyik nagyobb „ingaállamból" választ jelöltet, a wisconsini képviselő mellett kora, szakértelme és világnézete szólhatott.
2012. 08. 17. (XVI/33)
