A volt kormányzónak indulása előtt többen azt tanácsolták: „hagyja, hogy a vezető politikusokkal készült közös fotók beszéljenek”. A stratégák Romney külpolitikai tapasztalatlanságától tartottak, és ezért nem javasolták, hogy hosszabb beszédeket mondjon az út során. Az elnökjelölt nem hallgatott ezekre a tanácsokra, így útja protokollesemény helyett igazi hír lett a világmédiában.
Romney azért ment elsőként Londonba, hogy részt vegyen az olimpia megnyitóján. Az esemény biztos választásnak tűnt, hiszen Romney elnöke volt a 2002-es, Salt Lake Cityben rendezett téli olimpia szervezőbizottságának. Mindenki azt várta, hogy otthonosan mozog ebben a körben, de nem így történt. Alig néhány órája volt még csak Londonban, amikor az NBC televíziónak adott interjúban megkérdőjelezte a házigazda britek felkészültségét. Ráadásul semmi komoly érvet nem mondott, csak az angol sajtóban megjelent kritikákra hivatkozott.
A britek – akik előzőleg tényleg fanyalogtak a túlzott biztonsági készültségen, az elkülönített olimpiai sávok okozta dugókon és még sok más részleten – a sérelem nyomán azonnal egységbe tömörültek Romney-val szemben. David Cameron élesen visszaszólt: „Mi a világ egyik legnyüzsgőbb nagyvárosában, nem pedig a semmi közepén rendezünk olimpiát” (Utah az Egyesült Államok egyik leggyérebben lakott állama). Boris Johnson londoni polgármester a Hyde Parkban egy nagygyűlésen azt mondta: „Itt van egy Mitt Romney nevű fickó, aki azt kérdezi, hogy jobb olimpiát tudunk-e rendezni, mint a kínaiak vagy az amerikaiak.”
A tömeg vette a lapot, és hatvanezren harsogták vissza a választ: „Yes, we can!” A fricska természetesen Romney-nak szólt, hiszen a „Yes, we can!” Obama kampánymondata volt 2008-ban.
A volt massachusettsi kormányzó alig várta, hogy továbbutazzon Izraelbe, ahol barátságosabb fogadtatásra számíthatott. Az izraeli közvélemény ugyan nem sokat tudott Romney-ról, azt azonban igen, hogy nem olyan, mint Obama. Ez elég volt a megelőlegezett bizalomhoz, amit a politikus igyekezett is megszolgálni.
Benjamin Netanjahu régi barátként fogadta Romney-t, akivel még a hetvenes évekből ismerik egymást, amikor az izraeli miniszterelnök üzleti tanácsadóként az Egyesült Államokban dolgozott. Romney fő üzenete Iránra vonatkozott: támogatja a perzsa állam elleni katonai csapást, „ha a diplomáciai és gazdasági szankciók lehetőségei kimerülnek”.
A szervezés azért itt sem volt tökéletes: Romney vasárnap reggel, a hajdani zsidó templom pusztulására emlékező tisá beáv ünnepen érkezett (a megemlékezésekről és a mormonok Izraelhez való viszonyáról lásd cikkünket a 23. oldalon). Az ünnephez böjt kapcsolódik, amit a stáb nem kalkulált be a szervezésnél. A King David szállodába szervezett adománygyűjtő vacsorát ezért le kellett mondani, helyette Romney beszédet mondott az Alapítvány Jeruzsálemért elnevezésű szervezet vendégeként.
Az izraeliek megszokták, hogy az amerikai politikusok kampányidőszakban igyekeznek minden támogatást megígérni – így tett Barack Obama is, amikor 2008-ban elnökjelöltként Jeruzsálemben járt. Ezért a szép szavak mellett inkább azt figyelték, mennyire kötődik Romney Izraelhez, vagy ahogy egy kommentár fogalmazott: „Van-e hely a szívében Jeruzsálemnek?” A republikánus jelölt, úgy tűnik, meggyőzte vendéglátóit. Megemlékezett a müncheni olimpia 11 izraeli áldozatáról (akikről a NOB nem akart hallani a londoni megnyitón), és Menachem Begin volt izraeli miniszterelnök szavait idézte, aki azt mondta: „Felelősségünk biztosítani, hogy a zsidóság soha többé ne váljon hontalanná és védtelenné. Ez a jövőben előttünk álló legnehezebb feladat.” Romney megígérte, hogy a gazdasági és katonai támogatás mellett küzdeni fog az Izraellel szemben megfogalmazott kritikák ellen is: „A nyilvános diplomáciai távolságtartás csak felbátorítja Izrael ellenségeit.” Az üzenet név nélkül is Barack Obamának szólt, aki a minden korábbinál erősebbnek mondott biztonsági együttműködés mellett hűvös viszonyt tart fenn Benjamin Netanjahuval. A közönség felállva tapsolta Romney-t, amikor kijelentette, hogy Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. Ugyan Obama is ezt mondta jelöltként négy évvel ezelőtt, de azóta megfeledkezett erről: a fehér házi szóvivő a napokban nem volt hajlandó válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy „Mi Izrael fővárosa?”. Hiába tette fel az újságíró többször is a kérdést, Jay Carney csak azt ismételgette, hogy „az álláspontunk változatlan… a kérdés a végső státusról szóló tárgyalások témakörébe tartozik”.
Azért az adománygyűjtés is megvolt, hétfőn, egy villásreggeli keretében. Több mint negyvenen vették meg a két főre szóló 50 ezer dolláros belépőt, így Romney 1 millió dollárral gazdagabban távozott Izraelből, mint ahogy odaérkezett. Erre még olyanok is felkapták a fejüket, akik nem követték különösebben a látogatás híreit.
A sértődés azonban most sem maradt el. Az izraeli baloldal a túlzottan barátinak tartott fogadtatás miatt fanyalgott: „A hang Romney hangja, de a szavak Netanjahué” –írta a Haarec. A palesztinok szinte mindenen felháborodtak: Romney nem utazott el Ramallahba (igaz, Jeruzsálemben találkozott Szalam Fajjad palesztin miniszterelnökkel), nem ismerte el a Jeruzsálemhez fűződő palesztin igényeket, és azt állította, hogy az izraeliek és a palesztinok közötti gazdasági szakadéknak kulturális okai is vannak. Bírálta az elnökjelöltet Kína is: a pekingi Hszinhua állami hírügynökség szerint Romney „túl messzire ment” Jeruzsálem kérdésében, ami „háborúhoz vezethet a palesztinokkal”. Obama stábja is aggasztónak tartotta a határozott kijelentéseket, amelyek miatt a fehér házi szóvivő szerint „sokan vakarják most a fejüket”. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint pedig Romney „a cionista rezsim lábát csókolgatta” Jeruzsálemben.
Az út utolsó állomása Varsóban szintén szimbolikus volt: Romney a szabadságról és a piacgazdaságról beszélt, és bírálta az orosz rendszert, ahol „elhomályosultak a szabad és nyílt társadalomra irányuló törekvések”. Azért Lengyelországban sem maradt el a vihar. Romney stábfőnöke, megelégelve a riporterek állandó bekiabálását, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal teremtette le a riportereket. Az út amerikai értékelése természetesen pártállás szerint különböző: van, aki szerint Mitt Romney új barátokat szerzett a tengerentúlon, mások viszont úgy vélik, hogy vitatott mondataival csak alkalmatlanságát bizonyította az elnöki posztra.
2012. 08. 03. (XVI/31)
