A charlotte-i konvenció számadással indult, na persze demokrata szempontból, a sikertörténetek számbavételével. A 2008-as „Change” (változás) és „Yes we can” jelszavai és euforikus hangulata után nem egyszerű feladat elmagyarázni, hogy a célokból miért csak ennyi, és ilyen áron tudott megvalósulni. Az első felszólalók – köztük Rahm
Emmanuel chicagói polgármester, aki két éven át a Fehér Házban az elnök legbefolyásosabb munkatársának számított – Barack Obama négyéves elnökségéből az autóipar megmentését, az egészségügy és az egészségbiztosítás reformját, valamint az illegális bevándorlók gyerekeit segítő törvényt emelték ki, és azt hangsúlyozták, hogy Barack Obama a teljes gazdasági összeomlástól mentette meg az országot.
A küldöttek elfogadták a párt 2012-es programját, amelyből a legnagyobb feltűnést nem a szöveg tartalma, hanem egy hiányzó pont keltette. A demokraták ugyanis a Közel-Kelettel foglalkozó részből meglepetésre kihagyták a Jeruzsálemre mint Izrael fővárosára vonatkozó utalást. Ez a szakasz a korábbi változatban még szerepelt, most ehelyett a párt „Izrael biztonsága iránti rendíthetetlen elkötelezettségéről” és Obama elnöknek az „Izrael delegitimálására irányuló kísérletekkel szembeni határozott ellenállásáról” írnak. A republikánusok gyorsan reagáltak a változásra, mondván, hogy Obama „áruba bocsátotta” az Egyesült Államok egyik legszorosabb szövetségesét.
2012. 09. 07. (XVI/36)
