A régóta tartó elégedetlenség, mely szerint a katalánok igazságtalanul nagy mértékben járulnak hozzá a spanyol költségvetéshez, a spanyol gazdasági válság kezdetén hágott tetőpontjára. A kedden közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint a katalánok közel fele támogatja a függetlenné válást – kétszer annyian, mint 2008-ban. A függetlenségi követelések erősödése felkészületlenül érte Katalónia jobboldali kormányát, a CiU-t. A CiU 25 éves kormányzása alatt még nem volt precedens arra, hogy a lakosság, amely eddig csupán az autonómia erősítését kívánta, ilyen határozottan kiállt volna a függetlenség mellett.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kedd esti tévényilatkozatában elítélte a felvonulást, mondván, munkahelyekre van szükség, és nem ehhez hasonló megmozdulásokra.
Kérdéses, hogy Katalónia vajon életképes lenne-e önálló államként. A térség bevétele elsősorban a turizmusból származik, de jelentős számban vannak jelen a nemzetközi befektetők is a régióban. Nem biztos azonban, hogy mindez elegendő lenne a független állam fennmaradásához. A szakértők szerint, ha a tüntetések folytatódnak, nem lehetetlen, hogy bojkottok is következnek. 2005-ben például Katalónia nem volt hajlandó támogatni Madrid tervét a 2012-es olimpia rendezésére.