Az RMDSZ kíváncsian figyelte a két pártelnök vajúdását, és elegánsan várta a végkifejletet, mivel neki semmilyen érdeke nem fűződött a választási együttműködéshez, hiszen a nyári önkormányzati választásokon magasan nyerte a magyar–magyar párharcot. A két kicsi, az EMNT és az MPP végül egymással sem jutott megegyezésre, és az MPP elnöksége hétfőn bejelentette, hogy pártként nem indulnak a választási versenyben. Ha lesznek olyan független jelöltek, akiket a párt támogat, azt tudatják választóikkal, egyéb esetekben pedig a „választók bölcsességére” bízzák, melyik magyar jelöltet támogatják.
A nyár eleji politikai fiaskó teljesen aláásta a magyar politikai jobboldal helyzetét Erdélyben, hiszen a nagy tervek és nagy vágyak egy éjszaka alatt mentek füstbe – fogalmazza meg lapunknak véleményét Ferenczi Zsolt újságíró a júniusi önkormányzati választások eredménye nyomán kialakult politikai helyzetről. Mindkét, az anyaország által szinte erőszakosan támogatott pártformáció csúnyán leszerepelt, mindkét pártelnök kvázi kegyvesztett lett, így szinte biztosra vehető volt a csendes kimúlásuk – mondja.
Természetesen az anyaországi kapcsolatok még működnek, így előbb Szász Jenőt (kis képünkön) mentette meg a Fidesz egy alibiintézmény (Nemzetstratégiai Intézet) felállításával, amely a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban. Ám Tőkés püspök helyzetét is rövidesen rendezni kell, mivel lejár az uniós képviselői mandátuma.
Az erdélyi magyar politika egységbe tömörítése mellett érvelt az Európai Néppárt újraválasztott elnöke, Wilfried Martens is, aki az EPP 21. tisztújító kongresszusán vesz részt Bukarestben. „Fontos, hogy a magyarságnak legyen képviselete a demokratikus intézményekben. Ehhez egység kell, így őszintén remélem, hogy a romániai magyar közösség felsorakozik politikai képviselete, az RMDSZ mögött a következő választásokon” – mondta Martens. Szavait természetesen mindenki másképp értette, így azonnal megindult a mutogatás, hogy ki miatt nem jöhet létre ez az egység.
A népességfogyás volt az a hívószó, amelynek mentén talán a legegyszerűbben lehet érvelni, mindenfajta politikai presztízsveszteség nélkül, így az EMNP ezt választotta. Tóró T. Tibor pártelnök szerint ez a vészjelzés megsürgethette volna a magyar politikai szervezetek közötti párbeszédet, hogy a decemberi választásokon már egymást segítve induljanak, de ezt a lehetőséget az RMDSZ elvetette. „Annál inkább szükség lett volna erre, mert a jelenlegi választási törvény, a 6:3-as alternatív küszöbnek köszönhetően, lehetőséget teremt arra, hogy két magyar párt is bejusson a bukaresti parlamentbe, és ott erőit egyesítve – a munkamegosztás jegyében – hatékonyabban képviselhesse a magyar ügyet. Nem egymás ellenében, hanem egymás mellett. És akkor minden magyar nyer, nem csak az RMDSZ” – írja a sajtóban közölt nyílt levelében az EMNP elnöke. Az RMDSZ elnöksége nem reagált az EMNP-elnök felhívására, hiszen a hivatalos együttműködés ideje már hetek óta lejárt, így az ügy okafogyottá vált.
Tőkés László más hangnemben szólt az erdélyi választásokról: „Vissza kell utasítani, hogy az RMDSZ választási kampányában eszközként használja fel a történelmi egyházakat.” A mondat mögött jól érzékelhető az a sértettség, amely a magára hagyottságot mutatja, mert az információk szerint a Fidesz óvatosan, de biztosan kifordul a püspök mögül. Nehezen lehet úgy kifarolni ebből a helyzetből, hogy ne legyen belőle sajtóbotrány – mondja lapunknak egy neve elhallgatását kérő erdélyi jobboldali politikus. Informátorunk szerint Orbán Viktor óvatossága érthető, hiszen a volt püspök nagyon érzékeny ember, főleg a saját személyiségére, így hamar kirobbanthat egy nem várt botrányt, ami a Fidesz erdélyi támogatottságát teljesen lenullázná.
A két jobboldali párt rövid időn belül egymásnak esett, és az MPP újonnan megválasztott elnöke, Bíró Zsolt, aki Szász Jenőt váltotta a párt élén, meglepő közleményt tett közzé: „Felhívjuk az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségének figyelmét arra, hogy hagyjanak fel a Magyar Polgári Párt tisztségviselőinek háttérben való egyenkénti megkeresésével, és átcsábításukkal a Néppárthoz.” A jelöltek átcsábítása azonban mára már nyíltan folyik. Ugyanakkor a normális együttműködésre is van példa: Marosvásárhelyen a pártok képviselői egy asztalhoz ültek, hogy a megye és a város érdekeiről közösen gondolkodjanak és döntsenek.