Rimaszombati Andrea
A híradásokból mégis egyre világosabb: hiábavaló volt az utazás, legalábbis abból a szempontból, hogy sem Angela Merkel, sem Cameron miniszterelnök (képünkön) nem enged a negyvennyolcból. A brit fél kerek perec kijelentette a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, hogy a költségvetés csökkentését fogja támogatni a november 22-én kezdődő költségvetési csúcstalálkozón, amely 2014-től 2020-ig határozná meg, hogy miből és hogyan kellene gazdálkodni az Európai Unióban. Nem hiába állította a Financial Times, hogy a két konzervatív vezető „kapcsolata a lehető legmelegebb, de legkevésbé produktív az európai politikai palettán”.
A probléma gyökerét az jelenti, hogy a nettó befizető államok, akik lényegében a nettó haszonélvezők ügyeit is finanszírozzák, sokallják az 1000 milliárd eurós tervezett költségvetést, és annak legalább 100 milliárdos csökkentését szeretnék, míg a nettó haszonélvezők legfeljebb 50 milliárd csökkentést támogatnak. Merkel ugyan egyetért Cameronnal a tekintetben, hogy szigorúbban kell venni a költségvetési fegyelmet, viszont tekintettel az eurózóna válságára, a német kancellár kicsit engedékenyebb az unióból érkező segítség mértékét illetően, mint brit kollégája, akinek azonban nincs túl nagy mozgástere a megállapodásra. Saját parlamentje ugyanis azt várja tőle, hogy szigorú legyen, vagy ha enged is egy kicsit, az engedményeket ne adja olcsón. Ez az álláspont viszont könnyen a visszájára fordulhat, ugyanis Nagy-Britannia terveit is teljes konszenzussal kell megszavazniuk az uniós tagállamoknak, amelyek nagy valószínűséggel nem néznék jó szemmel, ha a britek a saját igényeiknek megfelelően egy éven belül másodjára vétóznák meg az uniós megállapodást. Angela Merkel közeli munkatársa, a kereszténydemokrata-keresztényszocialista unió frakcióvezetője, Volker Kauder a Spiegel Online-nak elmondta: „Nagy-Britannia nem követelhet magának folyamatosan különleges szerepet, neki is készen kell állnia a kompromisszumokra.”
Mielőtt a német kancellár Londonba utazott, Brüsszelben is volt egy „kötelező fellépése”. Az Európai Parlamentben mondott el egy erősen föderalista beszédet, amelyben felvázolta az általa elképzelt jövőt – ennek alapját az egyre szélesebb körű összefogás, illetve az uniós szintű közös gazdasági és költségvetési politika adná. Merkel az eurózóna válságából kivezető utat abban látja, hogy a zóna tagjai egységesen reformokat vezetnek be, és az egység eléréséhez közösen határozzák meg a terveket. Mindezek mellett a beszédben Merkel azt is kifejezte, hogy nem szeretné, ha az Európai Unió kettészakadna. Nem támogatja, hogy az eurózóna tagállamai külön parlamentet hozzanak létre az unión belül, azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy olyan kérdésekben, amelyek kizárólag a valutauniót érintik, csak a zóna tagállamai szavazzanak.
Merkel víziója szerint egyre szorosabb együttműködés alakul majd ki az unióban, amelynek főbb irányvonalait már a decemberi EU-csúcson el szeretné fogadtatni a többiekkel, akiket az ambiciózus terv felvázolásával párhuzamosan megnyugtatott a felől, hogy nem kívánja az energiát a rövid távú megoldásokra pazarolni. A jövő egy új gazdasági és valutaunió Európában, amelyet egészen az alapoktól kell felépíteni a következő két-három évben. Ennek azonban az is feltétele, hogy a nemzeti parlamentek egyre több jogot adnak át az Európai Bizottságnak a saját költségvetéseik fölött. Sőt, a gazdaságpolitikát is jobban kellene koordinálni és harmonizálni – ehhez azonban Merkel szerint a munkaügyi és adópolitikába is több beleszólási lehetőséget kellene biztosítani az unió számára. Bármilyen formában történjen is meg ez, Merkel hangsúlyozta, hogy ezeket a feladatokat „óvatosan” kell átvenni. Kijelentette: az eurózónának saját költségvetésre van szüksége, amelynek keretein belül a reformok bevezetésére kész nemzeteket jutalmazni lehetne.
A kancellár erősen bírálta a görögöket felszólalásában. „El kell mondanunk nekik, hogy nincs rendben, hogy van ugyan adórendszerük, de senki nem fizeti az adókat” – jelentette ki.
A beszédben Merkel azt is kijelentette, hogy nem tudja Nagy-Britannia nélkül elképzelni Európát. Sőt, nyílt tanácsot is adott David Cameronnak a találkozójuk előtt: „Mindig vannak olyan tennivalóink, amelyek otthon a társadalom ellenállását váltják ki.” A különutas politika pedig az unión belül sokat árthat a briteknek: „Mindenki boldog lehet egy szigeten. Ám ebben a világban egyedül ma már Önök sem lehetnek boldogok.”
Nézeteltérés
2012. 11. 16. (XVI/46)
