A brit döntés William Hague külügyminiszter (képünkön) és a Szír Nemzeti Koalíció vezetőinek múlt heti találkozója után született, miután meggyőződtek arról, hogy az ellenzék elkötelezett az emberi jogok védelme és a felelős vezetés mellett. Annak fényében, hogy a szíriai konfliktus következtében naponta átlagosan száz ember hal meg, Hague nem zárja ki egy későbbi katonai segítségnyújtás lehetőségét a koalíció számára. Bejelentette továbbá, hogy egymillió fontot adományoznak kommunikációs felszerelésekre és az infrastruktúra kiépítésére. Felmerült a Szíria elleni fegyverembargó feloldásának kérdése, mivel azzal fegyvereket juttathatnának az ellenzék számára, amire jelenleg Franciaország és Németország is hajlandó lenne. Oroszország azonban élesen elítéli egy „legitim hatalommal szembeni lázadó csoport” katonai támogatását, mert az szerinte ellentétes a nemzetközi normákkal. A Szír Nemzeti Koalíció ebben a hónapban alakult Katarban azzal a céllal, hogy egyesítse a szétforgácsolódott szír ellenzéket, hogy ezzel is növeljék esélyeiket a nemzetközi közösség támogatásának megszerzésére. Ez az ernyőszervezet igyekszik bizonyítani, hogy Szíria valamennyi kisebbségi csoportját: a keresztényeket, az alavitákat és a kurdokat is képviseli. Az aleppói iszlamista lázadók azonban azt közölték, hogy nem ismerik el az új koalíciót, és szóvivőjük kilátásba helyezte egy szír iszlamista állam közeli megalakítását.
Az ENSZ egyik vezető személyisége korábban Törökország támogatására szólította fel az európai országokat, hogy az hatékonyabban kezelhesse a szír menekültügyet – Szíria súlyosbodó belső konfliktusa túlmutat az ország határain, a szomszédos államok stabilitását veszélyeztetve. A múlt héten az északkeleti szír határ mentén folyó heves harcok következtében egyetlen nap alatt nyolcezer ember menekült Törökországba, ami az eddigi legnagyobb számú napi menekültáradat a szír konfliktus kezdete óta. A tél közeledtével egyre nagyobb a segélyszervezetek aggodalma, amelyek csupán 35 százalékát kapták meg annak az 500 millió dollárnak, amelyre szükségük van a szír menekültek megsegítéséhez, a sátrak téliesítéséhez, fűtőtestek és takarók beszerzéséhez.
Törökországban, amely szintén elismerte a szír ellenzéki koalíciót, jelenleg 120 ezer szír menekült tartózkodik, jóval többen annál a 100 ezernél, amelynek vállalását Ankara előre jelezte. Török hivatalnokok egy szíriai, nemzetközileg védett fegyvermentes övezet létesítése mellett lobbiznak, ahová a lakosság menekülhetne. Hetekbe vagy hónapokba kerül, míg egy tábort felállítanak, de pár óra is elég, hogy megteljen.
A harcok kezdete óta több mint 500 ezer szír hagyta el országát, és másfél millióan váltak otthontalanná. Segélyszervezetek becslése szerint jövő év elejére akár a 4 milliót is elérheti a segélyre szorulók száma Szíria határain belül, a menekültek száma pedig 700 ezerre nőhet.