A fő célpont ezúttal Ahmed al-Dzsabari volt, bűnlistáján szerepelt Gilad Salit közlegény 2006-os elrablása, több, Izrael területén elkövetett terrorcselekmény, illetve az elmúlt évtized rakétaháborúja a zsidó állam ellen, melynek rengeteg izraeli állampolgár esett áldozatul.
Az izraeli légierő Dzsabari autóját lőtte ki Gáza belvárosában, mely évek óta Irán előretolt helyőrségeként szolgál. Ezenkívül húsz föld alatti telephelyet semmisített meg, ahol a terrorszervezet különböző felszereléseket és fegyvereket tárolt, többek között olyan rakétákat, melyek Tel-Aviv egét is fenyegették.
A hadműveletben lapzártánkig legalább kilenc palesztin vesztette életét, aminek elsődleges oka, hogy a Hamasz a civilek által lakott területek szívébe telepítette bázisait. A nyugati sajtót hamar bejárták a szörnyű sebesülésekkel kapcsolatos képanyagok – a másik oldal előzetes veszteségeiről viszont furamód hallgatnak…