Az ENSZ döntése valójában szimbolikus, ugyanis a nemzetközi jog szerint ahhoz, hogy egy nép elismert állammá váljon, függetlennek kell lennie, saját népességgel, közös nyelvvel és jól körülhatárolt területtel. Ha azt nem is vesszük figyelembe, hogy a palesztin nép valójában legfőképpen arabokból áll, a saját határok kérdése már meghiúsítja, hogy nemzetközileg elismert államuk lehessen. Ráadásul egy, az Egyesült Államok Fellebbviteli Bíróságán született ítéletben az állam definíciója azzal is kibővül, hogy az elismertetni kívánt népcsoport képes legyen önálló kormányzásra. A palesztinok esetében ez a feltétel is hiányzik, ugyanis a nevükben nemzetközi porondon ígérgető Mahmúd Abbásznak szinte semmilyen tekintélye nincs a Hamasz által irányított területeken, és a koncepció, hogy az általa vezetett Palesztin Hatóság vállalta kötelezettségeket vagy ígéreteket be is tartják, nagyjából az utópia kategóriájába sorolható.
A Gázai övezetet kontroll alatt tartó Hamasz támogatta ugyan Mahmúd Abbász és a Palesztin Hatóság kezdeményezését az ENSZ-ben, viszont a döntést követő Abbász-beszédet már éles hangon bírálta – a Hamasz ugyanis nem hajlandó Izraelt elismerni. Szalah al-Bardawil, a Hamasz szóvivője elmondta: „az ENSZ-ben a tagság saját jogon jár nekünk, anélkül, hogy ezért egy négyzetcentiméternyi területet fel kellene adnunk”. A Hamasz semmilyen formában nem hajlandó izraeli fennhatóságot elismerni a palesztin területeken, és ebben a kérdésben szilárdan ki is nyilvánítja radikális álláspontját. Ezt ugyan Abbász is osztja, ő azonban nemzetközi dialógusokban mérsékelten, gyakran kétértelműen fogalmaz.
A nemmel szavazó államok (Izrael, Kanada, Csehország, Palau, Panama, Nauru, Mikronézia, a Marshall-szigetek és az Egyesült Államok) többek között azért is aggódnak, mivel jelenlegi státuszával Palesztina az ENSZ speciális szervezeteibe is megpróbálhat majd felvételt nyerni, illetve próbálkozhat a Nemzetközi Bírósággal is, amely a nemzetközi jogban megnyitná az utat az államként való elismeréshez. Ezekben a kérdésekben Izrael szövetségeseinek nagyobb mozgásterük van a palesztinok korlátozására, ugyanis ezeknek a szervezeteknek a finanszírozásában Amerika nagy súllyal vesz részt, ami jelentősen befolyásolni tudja a működést. Így tudták elérni, hogy 2011-ben, miután az UNESCO tagként felvette soraiba Palesztinát, az amerikai Kongresszus leállította a szervezet finanszírozását.
Abbászt azonban nem csak a Hamasz oldaláról érte bírálat. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu is éles hangon felszólalt Abbász azon kijelentései ellen, amelyek megszállónak és gyarmatosítónak nevezték Izraelt. Netanjahu úgy fogalmazott, hogy „aki békét szeretne, az nem így beszél”. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter „szerencsétlennek” és „kontraproduktívnak” nevezte a döntést, és kijelentette, hogy a békemegállapodásra csak a közvetlen tárgyalásokkal van esély. Az amerikai ENSZ- nagykövet, Susan E. Rice szerint pedig gyorsan elmúlik az eufória, amit a döntés kelthetett a palesztinok között. „A palesztin nép holnap felébred, és látni fogja, hogy semmi sem változott az életében, azt leszámítva, hogy a hosszan tartó béke kilátásai tovább csökkentek.”
2012. 12. 07. (XVI/49)
